Vége a békés Európának

Az amerikai beavatkozás lényegében mindenütt impériumi logikát követ: egymás ellen játssza ki az adott térség erőit – mondta a Budapesten született George Friedman, a STRATFOR igazgatója egy 2015 elején tartott, az USA geopolitikai szerepéről rendezett konferencia sajtótájékoztatóján.

Az azóta történtek – menekültválság, a szunnita-siíta konfliktus elmélyülése immár Irán és Szaúd-Arábia egyre nyíltabb konfrontációjával, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó amerikai katonai ütközőzóna létrehozásának kézzel foghatóvá válása, Ukrajnának Oroszország ellen olyan ékként való használata, amelynek révén folyamatosan nyugtalanítani lehet Moszkvát stb. – messzemenően igazolták az elhangzottakat. Ezért javasolta a blog egyik olvasója, hogy kerüljön fel a videó ide is. Friedman egyértelművé tette: az USA fő célja Európában, hogy megakadályozza Németország és Oroszország összefogását, és azt mondta: Európának, mint kivételesen békés helynek immár vége van. #

BEKIÁLTÁS, 2015.12.07.: Bellt csak a katonák érdeklik Washington minden másban szabad kezet ad Orbán Viktornak, ha elősegíti az amerikai haderő mind Keletebbre nyomulását.