Az üzemek államosítása után talán csak egy lépés a délkelet-ukrajnai területek Ukrajnából való kiszakítása.

Egy amerikai honatya a minap az Oroszország elleni teljes blokád gondolatával rukkolt elő. Ötlete, amely persze igencsak hátrányosan érintene néhány jelentős, amerikai érdekeltségű multinacionális céget, vagy, hogy mást ne mondjak: az USA űrprogramjának végrehajtását, most végképp szárnyakat kaphat a délkelet-ukrajnai helyzetben bekövetkezett fordulattól.

Az előzetes bejelentésnek megfelelően, március 1-jén éjfélkor államosították a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság legnagyobb kohóit, bányáit, kokszgyárait, fémmegmunkáló és acélcső-gyártó üzemeit. A cégeknél az úgynevezett népi tanácsok, a szakszervezetek és a dolgozói kollektívák képviselői jelentek meg azzal a feladattal, hogy megakadályozzák a termelés leállítását és terveket dolgozzanak ki a jövőre. Az üzemekben ezen túl nem hrivnyában, hanem rubelben kapják a fizetést. Az adók a helyi költségvetésbe folynak be a jövőben.

Az előzmény: 2014. februárjában, Kijevben az amerikai kormányzat nem titkolt közreműködésével, a szélsőséges nacionalista, sőt fasiszta elveket valló szervezetek tagjainak mozgósításával, a kormányzat legfontosabb posztjaira amerikai, vagy amerikai-ukrán kettős állampolgárok ültetésével államcsínyt hajtottak végre. Ennek azonnal Moszkva ellenes, sőt orosz nyelvellenes éle is lett abban az Ukrajnában, ahol még az ukránok nagy része is csak oroszul beszél.

A délkeleti országrészben – az alkotmány alapján – autonómiakövetelésekkel álltak elő. Ezt azonban a Petro Porosenko nevével fémjelzett kijevi vezetés elutasította. Mi több, válaszként megszüntette a vízellátást, lekapcsoltatta a villanyvezetékeket – a Krím irányába is –, erőszakoskodó szabadcsapatokat eresztett az ott élőkre, amelynek következményeként azok fegyvert ragadtak. Az események tízezernyi civil és katona halálát okozták, pogromokba, milliónyi ember elmenekülésével járó polgárháborúba torkolltak. A korábban itt raktározott fegyvertartalékok fogytával feltehetően Oroszországból érkezett a hadianyag-utánpótlás nagy része. Biztosra vehető, hogy oroszországi katonai szakértők is közreműködnek a védelem megszervezésében. Jöttek és jönnek önkéntesek Oroszország különböző részeiből, bár híradások szerint a köztársaságok saját kiképző központjaiban szintén hatékony munka folyik.

Miközben zajlottak és zajlanak az összecsapások, a termelést sikerült fenntartani. A privatizáció révén az üzemek tulajdonjogához jutott oligarchák az adókat továbbra is befizették az ukrajnai költségvetésbe, de a pénzekből gyakorlatilag semmi nem csorgott vissza a fellázadt területekre. A nyugdíjakat sem fizetik ki. Humanitárius szállítmányaival, pénzügyi segélyeivel valójában Oroszország tartotta és tartja életben a még ma is négymilliónyi ember otthonát jelentő, polgárháború sújtotta körzeteket, bár ma már jelentős szerepük van a részben üzleti alapú kapcsolatoknak. Eleinte Oroszországba szállították a súlyos betegeket, főleg a gyerekeket. Egy ideje azonban, az itt magasabb színvonalú és ingyenes egészségügyi ellátás miatt már a Kijev által ellenőrzött területekről is sokan szivárognak be gyógykezelésre.

A helyzet normalizálását immár két éve az úgynevezett minszki megállapodásnak kellene szavatolnia. Efölött a nyugatiak oldaláról Németország és Franciaország is bábáskodik – gyakorlatilag eredménytelenül. Nem sikerül érvényt szerezni a tűzszünetnek, a nehézfegyverzet visszavonásának, a fogolycserére, a területek különleges státuszának megadására vonatkozó előírásoknak. Ráadásul immár két hete ukrajnai szabadcsapatok tartják közlekedési blokád alatt a területet, így egyrészt sem a szenet, sem a készterméket nem lehet elszállítani a térségből, másrészt veszélybe került az üzemek alapanyag-ellátása.

Eközben az itt élőknek az is gondot okozott, hogy nem juthattak államilag elismert okmányokhoz például az újszülöttek, nem adtak ki állam által elfogadott jogosítványokat, továbbtanulásra képesítő iskolai bizonyítványokat. Feltehetően az oroszországi közvélemény hangulatának is engedett Vlagyimir Putyin, amikor két hete aláírta azt a rendeletet, amely szerint a jövőben, Oroszországban elfogadják a két terület hatóságai által kiállított útleveleket és más okmányokat. Ezzel az orosz államfő újabb nyugati bírálatok céltáblája lett, hiszen sokan úgy értékelték: az okmányok elfogadásától talán csak egy lépés e területeknek a Krímhez hasonló annektálása. A nyugati hatalmi központokban emiatt is igazolva látják, hogy egyre nagyobb létszámban gyakorlatoznak NATO-csapatok az orosz határok közelében, az amerikaiak egyre több rakétát telepítenek egyes kelet-európai országokba, s egyre több az amerikai és a brit kiképző, katonai szakértő Ukrajnában.

Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, hogy az elmúlt hetekben az orosz állami médiában egyre gyakrabban beszélnek arról: az Oroszország elleni blokádokat miként vészelték át különböző korokban. Felidézik, hogy mit tettek az elődök, amikor az európai hatalmak például az Oszmán Birodalommal összejátszva Oroszország kivéreztetésén ügyködtek. (A héten futó, Nagy Katalin életéről készült, látványos filmsorozatnak szintén ez az egyik szála.) A médiában megszólalók arra is emlékeztetik a lakosságot: a II. világháborúban nem egyszerűen Németország ellen harcoltak, hiszen a nácik sikeresen mozgósították ellenük szinte valamennyi európai ország hadiiparát Belgiumtól, Franciaországon, Németországon, Ausztrián, Olaszországon, a cseh protektorátuson, Magyarországon át Romániáig. Az is elhangzott, hogy az úgymond semleges Svédország, többek között a Wallenberg család közvetítésével és hasznára, milyen jelentős hadiszállításokat szervezett a náci Németországba.

Eközben az orosz gazdaság növekedésnek indult, a rubel erősödik, a nemzetközi minősítők mind kedvezőbben értékelik a befektetési lehetőségeket. Mégis, mintha a lakosság lelki áthangolása zajlana az újabb nyugati szankciókra. Esetleg egy totális gazdasági blokádra. Netán az 1910-es évek végéhez, az 1920-asok elejéhez hasonló, a németek, a franciák, a britek, az amerikaiak, a finnek, a törökök, a japánok által végrehajtott fegyveres intervencióra. Ennek jegyében az orosz médiumok publicistái és a megszólaltatott szakértők, politikusok elemzik az identitásválsága miatti belső feszültségekkel terhelt USA kiszámíthatatlan helyzetét, és lehetséges hatását a világra, elsősorban Oroszországra. És, ahogyan én érzékelem, csöppet sem nyugodtak Donald Trump cikkcakkjai miatt. Mert – a nyugati média állításával ellentétben – Moszkvában ugyan soha nem fűztek túlzott reményeket az új elnökhöz, de ma már mintha a vele kapcsolatos csendes várakozást is hiábavalónak gondolnák.

Ne legyen igazam, de a világ, mintha baljós események felé mozdulna. Talán ideje lenne idehaza is észbe kapni lassan, s legalább érzékenyebben figyelni a történésekre!#

Címkép: Csapolás a Donyeckij Metzavodban