Nincs olyan, hogy a vezér megsértődik, aztán amikor már elhullott harcosainak egy része, visszaballag és rendteremtésbe kezd.

Visszahívja Botka Lászlót a szocialisták választási kampányának élére, konkrétan a miniszterelnök-jelölti tisztségbe Hegyi Gyula volt MSZP-s európai parlamenti képviselő, egyébként újságíró kollégám. A Népszavában, Kezdd újra, László! címmel jelent meg a felhívás azt követően, hogy Botka néhány napja visszakozott. Ám Hegyi Gyula érvelése igencsak ellentmondásos.

Köztünk lévő szívélyes viszony ide vagy oda, eszmefuttatásában vannak olyan tarthatatlan elemek, amelyek jóllehet tetszetősnek tűnhetnek fel, valójában a zűrzavart növelik. Hegyi Gyulától biztosan távol áll az ilyen szándék, de tény, hogy láthatóan sokan érdekeltek mostanság a zavarkeltésben. Úgy gondolkodnak: ha ügyesen halásznak a zavaros vízben, akkor az a hatalomban maradáshoz, avagy a hatalom megszerzéséhez, esetleg csak egy busásan jövedelmező képviselői helyhez segítheti őket. 

„Akit csata közben hátulról lőnek, az joggal mond le a vezérségről” – írja ismerősöm nyílt levelének mindjárt az első bekezdésében. Már megbocsáss, kedves kollégám, de ez azért marhaság, mert aki ilyen helyzetbe kerül, s nem lő vissza kapásból, vagyis aki a céljai, akár az általa képviselt közös célok érdekében – a kor viszonyaitól és saját lehetőségeitől függően – nem közösíti ki, száműzi, likvidálja stb. a pártütőket, az alkalmatlan a vezérségre! Nincs olyan, hogy a vezér megsértődik, otthagyja a csatateret, aztán amikor már elhullott harcosainak egy része, a többiek pedig egymás ellen fordulnak a zűrzavarban, ő visszaballag, rendteremtésbe kezd. Pedig te ezt ajánlod neki: „a jó hadvezér ilyen esetben nem adja fel, hanem határozott kézzel megtisztítja a hátországát”.

Az a bökkenő, hogy Botka már feladta. Innen, akár tetszik, akár sem, nem ér a neve.

Botka László esetében több sebből vérzik a neki szóló felhívásban  hajánál fogva előrángatott Caius Martius Coriolanus példázat is. Az időszámításunk előtti 5. századi  állítólagos római tábornokról azt írja a kolléga: „Amikor az őt eláruló, meghurcoló Róma nagy bajba került, akkor sértettségén felül emelkedve visszatért és harcba szállt az övéiért”. Csakhogy – ha hihetünk a Wikipediának – nem ez történt.

Először is, a róla szóló tanítás szerint az arisztokrata Coriolanus elvette a plebejusok jogait. Mai nyelvre lefordítva: jobboldali, neokonzervatív álláspontot képviselt egyfajta baloldali felfogással szemben, ami eleve gellert visz a magát baloldalinak tekintő Botkával való párhuzamba állításba.

Másodszor, ezért a tettéért száműzték Rómából. Vagyis nem lemondott, mint Botka, hanem a köztársaság vezetői távolították el, akik azt tették, amit Botkának eleve tennie kellett volna, amikor észlelte a pártütést.

Harmadszor, az ókori hadvezér nem egyszerűen visszavonult, hanem szövetséget kötött Róma ellenségeivel, s élükön visszatérve rátámadt a városra. (Nem feltételezem, hogy Botka a Fidesz szekerét is tolná, amint Coriolanus tette a volszkiakéval, jóllehet a Fidesszel való háttéralkuról korábban sokan rebesgettek a szegedi polgármesterrel kapcsolatban. Amit azonban tett, annak akaratán kívül is a jobboldaliak további térnyerése az egyik következménye.)

Végül, az valóban megfelel a legenda szövegének, hogy római asszonyok és gyerekek, beleértve Coriolanus feleségét és anyját, próbálták meggyőzni, hogy hívja vissza katonáit, ezért megenyhült, és visszahívta csapatait. De ami ezután jött, azt talán mégsem kívánhatja Botka Lászlónak Hegyi Gyula. Ugyanis a rómaiak és a volszkiak is hűtlenséggel vádolták a tábornokot kétkulacsossága miatt. Ezért próba elé állították, de mielőtt a próba befejeződött volna, az egyik fél megölette őt.

A mai tudósok még abban sem egyeztek meg, hogy Coriolanus történelmi figura volt-e vagy sem. Legendája azonban többek azt tanítja nekünk: aki a példáját követi, annak rossz vége lesz. Aki harc közben hezitál, az mindenkit elbizonytalanít maga körül, s a végén a bizonytalanság keltette zavarok és zavargások miatt mindenki ellene fordul. Bűnbak lesz belőle, nem pedig a bajból kivezető utat mutató személyiség. Bizonyság erre Rómának az a sötét és boldogtalan százada is, amelyben Coriolanus mítosza keletkezett.

Tehát, ha már így adódott, Botka Lászlónak jóakarójaként – és olyan polgárként, aki saját érdekében az országos zűrzavart sem kívánná tovább növelni – ezt a tanácsot adnám: „A körödet már megfutottad. Visszatérvén, ebből a helyzetből már jól nem jöhetsz ki, és a környezetedben is tovább fokoznád a tanácstalanságot. Ezért, szerintem, ne kezdd újra, László!” #

Címkép: Botka László itt még miniszterelnök-jelöltként (Fotó forrása: 24.HU)