Az unió nem a jóság és a jogok megtestesülése, hanem az elitek paktuma.

Az Európával kapcsolatos hiedelmeinkkel szembesít Böröcz József: Az EU és a világ című könyve. Amit végső összegzésként én levontam belőle: az Európai Unió nem a jóság és a jogok megtestesülése.

Nem mintha nem sejtettem volna ezt korábban. Sőt, olykor itt, a Bekiáltás blogon is hangot adtam ennek. De egy dolog a köznapi vizsgálódás–okoskodás körébe tartozó újságírói benyomások rögzítése, s megint más az éveken át folyó kutatásokra alapozott bizonyítás. A hivatkozott kritikai elemzés szerzője Böröcz József a Johns Hopkins Universityn szerzett doktori címet, majd a Magyar Tudományos Akadémián is, egyetemi tanár a Rutgers Universityn, kutató-professzor a Corvinus Egyetemen, alapítója a Polányi Károly Globális Társadalmi Tanulmányok Kutatóközpontjának.

Nyugat-Európa agresszív ragadozó

A kötet először 2009-ben, Londonban jelent meg, s az idén magyarul is, néhány kiegészítéssel. Ami először meglepheti az olvasót: Böröcz adatokkal igazolja, hogy az európai a térség a kapitalizmus előtti világkereskedelmi rendszerben jelentéktelen szerepet játszott. Ezt követően, az utóbbi évszázadokban úgy tört globális befolyásra, hogy azt népességének a világ népességén belüli aránya nem indokolta. A jövőben pedig – ha valóban érvényesül a szerző által felvázolt trend – a történelmileg átmenetinek tekinthető, II. világháború utáni világgazdasági súlynövekedést követően esetleg visszatér a viszonylagos gazdasági súlytalanság állapotába.

Igen, sok évszázados gazdasági súlytalanság állapotáról értekezik a szerző. A részletekért persze a könyvhöz kell fordulnia az érvekre is kíváncsi érdeklődőnek. Esetleg azt a recenziót kénytelen átböngészni, amit a Le Monde Diplomatique magyar kiadásának felkérésére egyfajta sorvezetőnek írtam a nem könnyű olvasmány gondolatmenetének felfejtése érdekében. Itt elsősorban azokkal az asszociációkkal borzolom a Bekiáltás olvasójának idegeit, amiket Böröcz József megállapításai indukáltak bennem.

Hogy mindjárt a közepébe vágjak: számomra többek között azt bizonyítják a szerző által publikált kutatási eredmények, hogy Nyugat-Európa – és annak civilizációs-kulturális örökségét az amerikai kontinensen ápoló USA – marad annak, ami az utóbbi négyszáz évben mindig is volt, agresszív ragadozónak. A nyugat-európai politikai-gazdasági hatalom birtokosai az országukon belül és kívül egyaránt érvényesített, kíméletlen agresszivitásukat hol a keresztényi szeretetre apellálással, hol a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával fedték és fedik el. Valójában gátlástalanul pusztítanak, kihasználnak mindent és mindenkit, aki akadályozhatta és akadályozhatja őket a térség eredendően globális súlytalanságának leküzdésében.

Európa a könyörtelenek földje

Európát tehát nem annyira az árral szembe menő, mindig csak az utókor által felmagasztalt humanisták fennkölt eszményei jelentik. Európát mindenekelőtt fémjelzik az állami felhatalmazással kalózkodó Drake kapitányok, a feketékkel való rabszolga-kereskedelmet iparszerűen űző, New Yorkot megalapító hollandok, Észak-Amerika Óvilágból származó, rabszolgatartó alapító atyái, akik képmutatóan hirdették minden ember egyenlőségét, s akiknek késői utódai a faji megkülönböztetést még kétszáz évvel később is intézményesen fenntartották.

Európa az afrikai kovácsok kezét tömegesen megcsonkító, a szigetországban gyártott vasáruknak ily módon piacot teremtő britek földje. Azoké, akik saját szegényeiket tömegesen űzték el otthonaikból, hogy a házakat is lerombolva, a parasztokat büntetendő csavargásra kényszerítve megkaparinthassák a szántókat, amelyekből aztán legelőket csináltak a birkáknak, hogy gyapjukkal tömjék a tőkét fialó szövőipart. Európa az a hely, amelynek legmódosabb részén, Angliában még a XIX. században is rabszolgává és fegyenccé tették az ottani szegényeket, hogy benépesítsék velük például Ausztráliát. Ahogy egyébként nagyjából a franciák is így jártak el…

Európa a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” ethoszából kinőtt, a tőkeérdekeket szolgáló napóleoni háborúkat és az ellenük indított vérengzéseket jelenti. A valódi szabadságot, egyenlőséget, testvériséget követelő 1848-as és 1871-es forradalmak, lázadások isten nevében való kegyetlen leverését, a tőke által támogatott, különféle nevekkel illetett olasz, francia, spanyol, osztrák, horvát, magyar, szlovák, lengyel, ukrán, baltikumi, norvég és más fasiszták, a német nácik rémtetteit. A tőkés Európa igazi természete az 1938-as müncheni egyezményben, a Német Birodalom, az Egyesült Királyság, Franciaország, az Olasz Királyság között létrejött megállapodásban mutatkozik meg, amellyel – abban a tévhitben, hogy ezzel megmentik önmagukat – a nemes britek és franciák felhatalmazást adtak a hitleri Németországnak a keleti terjeszkedésre. Lényegében az akkor már közismert Mein Kampfban foglaltak megvalósítására.

A tömegmédia elfedi a lényeget

Ezen a ponton az sem hallgatható el, hogy az európai örökséget a tengerentúlon tovább ápoló, nagy iramban felemelkedő imperialista hatalmat, a demokrácia hazájának tekintett Amerikai Egyesült Államokat is csupán egy hajszál választotta el attól, hogy elnöke a Hitlerrel kapcsolatokat ápoló sajtómágnás, Randolph Hearst legyen. Mint ahogy az sem kellően kitárgyalt része ezeknek a viszonyoknak, miként járult hozzá a hitleri Németország megerősödéséhez az amerikai tőke, s hogy ennek érdekeit képviselve még a legbefolyásosabb zsidó körök is elfogadhatónak tartották saját európai hitsorsosaik feláldozását a háború alatt.

A békésnek nevezett időszakokban a tőkés társadalmak felszín alatt zajló folyamatai, jelenségei mutatják meg igazán e rendszerek valódi természetét. Úgy, ahogyan a kettősség, a kettős értékrend, a kettős mérce most is uralja az úgymond fennkölt európai civilizációnkat. Gondoljunk csak a II. világháború óta a tőkés társadalmak belső feszültségeit a távoli térségekben való levezetés szándékával folyamatosan kiprovokált regionális és helyi háborúkra, a Nyugat által a délszlávok, az ukránok és az oroszok között tervszerűen kirobbantott polgárháborúkra, a nyugati hatalmak által tudatosan felfegyverzett szélsőséges iszlám szervezetekre, az ezek által a világpiacra vitt energiahordozókkal, sőt az emberi szervekkel való kereskedés feletti szemet hunyásra, az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten a nyugati tőkeérdekek szolgálatában szétvert, szétbombázott országokra!

Nem kevesebbet állítok ezzel, mint azt, hogy a bűnök fogantatása szüntelenül zajlik ezekben a társadalmakban (is), jóllehet hozzánk csak akkor kerülnek átélhető közelségbe, amikor közvetlenül érintettekké válunk egy újabb fegyveres lázadásban vagy háborúban. Mert a mozgatórugókról eltereli a figyelmet a nyugati intézményrendszer, azon belül különösképpen a szabadnak, elfogulatlannak, objektívnek hazudott média, amely maga is az egyik leghatékonyabb tőkés vállalkozásként működik ebben a keretben.

A tömegmédia, amely demagógiával, rafinált propagandával fedi el a lényeget. Kivételként kezelt időleges anomáliának tekinti, egy-egy politikus, vagy politikai csoport alantas törekvéseként mutatja be azt az agresszivitást, ami valójában a rendszerből magából fakad, s benne magában halmozódik fel napról napra, mígnem a közkeletű értelmezés szerint szinte váratlanul robban ki. Olyasféleképpen, amiként Nemes Jeles László Napszállta című filmjében torkollnak a világháborúba 1913 kapitalizálódó Budapestjének, Osztrák-Magyar Monarchiájának látszólag jelentéktelen eseményei, marginális feszültségei, ellenmondásai, tisztátalanságai.

A keleti elitek végzik a piszkos munkát

A viszonyok mai haszonélvezőinek kezére játszik, hogy a nyugat-európai országokban – több más tényezővel együtt – a II. világháború utáni gazdasági súlynövekedés évtizedei meghozták a szabadságjogok, az állampolgári jogok nagy tömegekre való kiterjesztését. És ugyanebben az időszakban, a világ más részeiből történő forráselszívásra alapozva – a Szovjetunió által teremtett kihívásokra reagálva – széles körű jóléti intézkedések is születhettek. De észre kell vennünk, hogy mind a jogok, mind a viszonylagos jóléti vívmányok azonnal veszélybe kerülnek, a kirekesztési mechanizmusok azonnal működésbe lépnek, amint megrendül a gazdasági talapzat. Amiként ezt manapság is érzékeljük akár az Európai Unióval kapcsolatban. Böröcz József ezzel kapcsolatos néhány kendőzetlen, általam besűrített megállapítása szerint:

– Az Európai Unió története során mindvégig Nyugat-Európa és Észak-Amerika uralkodó osztályai egyes csoportjainak közös vállalkozása volt.
– Az EU alapjában véve informális elitpaktum a világ néhány leghatalmasabb cége és a brüsszeli központ politikai vállalkozóinak nevezett csoportja között.
– A tagságért folyamodó kelet-európai államok helyzetét némileg hasonlatossá tették a függő gyarmati területek és protektorátusok helyzetéhez.
– A keleti bővítés folyamatában az EU keleti és dél-keleti szárnyának gazdaságaiban az átalakulás piszkos munkáját jórészt a saját társadalmak államgépezete és politikai elitje végzi el.
– Az Uniónak sohasem kell közvetlenül részt vennie az értéktöbblet kisajtolásával járó társadalmi és környezetromboló erőszak piszkos ügyletében. Az EU sok tekintetben éppen azért tűnik a jóság megtestesülésének a mai világpolitikában, mert sikerrel tartja a távolságot a közvetlen kényszert gyakorló intézményektől és ezzel is az elegáns felsőbbrendűség több évszázados Európa-centrikus ideológiáját erősíti…

Mindebből természetesen nem következik, hogy az európai összefogásnak lenne alternatívája. De hogy a mostani formát és módozatokat feltehetően meg kell haladni, az már-már bizonyosnak látszik. A mai feltételek mellett ugyanis az Európa keleti és nyugati fele közötti szakadék menthetetlenül tovább nő az agyelszívás, a képzett munkaerő, a lakosság legaktívabb, legvállalkozóbb rétegének keletről nyugatra vándorlását minden eddigieknél brutálisabban ösztönző viszonyok, a nyugat–keleti munkamegosztásban a keleti végeken a kreativitást nem, vagy alig igénylő mechanizmusok és ezekhez kapcsolódva sok más ok miatt. Más kérdés, hogy valaha is meghaladható-e ez a mostani, a kelet-európai, köztük a magyar komprádor eliteknek a nyugati tőkeérdekeket saját nemzettársaik ellenében lelketlenül kiszolgáló gyakorlat? (Amit persze az elitek nacionalista vagy globalista szólamokkal, bűnbakképzéssel, propagandával, a társadalmi diskurzus tőlük független fórumainak, csatornáinak, médiumainak kiiktatásával, a tömegoktatáson keresztül az emberek többségének tudatlanságban való tartásával fedeznek el.) Kérdés, hogy van-e, lehetséges-e olyan helyzet a Földön, amelyben az ember lényegéből fakadó kíméletlen versengést akár csak csillapítani is képes valamely más, a mostanitól eltérő kultúra, vagy olyan eszme, amely nem bizonyul utópiának? #

CÍMKÉP: Európa elrablása Jean Cousin 1550 körül keletkezett festményén

Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##