BEKIÁLTÁS: Trócsányi a helyén lenne

A bővítési biztos lassíthatja a csatlakozási folyamatokat, ami Brüsszelnek és Moszkvának is jól jöhet.

trocsanyilaszlofoto-koszticsakszilardmti2019.jpg

Értem én, hogy sokan szeretnék, ha az úgynevezett európai értékek érvényesülnének – jelentsenek ezek bármit is. Leginkább persze mindenféle emberi szabadság, az egyenlőség, a testvériség elveit kapcsoljuk hozzájuk. Legalább két gond azonban van velük:

Az egyik, hogy csupán a nagy francia forradalom előtt, vagyis a polgárság hatalomra jutását előkészítő folyamatokban, tehát úgy kétszázötven éve kezdtek uralkodóvá válni ezek az eszmék. Ezt megelőzően  Európa feudális-kasztos volt, még előtte egy része rabszolgatartó, más része pedig akár görög, akár római értelemben civilizálatlan – ha úgy tetszik, barbár. Az, hogy néhányan a jézusi kortól elkezdték pedzegetni a túlvilágon megvalósuló egyenlőség, majd a humanizmus gondolatát, nem azonos azokkal az elvekkel, amelyeket a mai Európába bele szeretnénk látni.

A pénz a szabadságfok mércéje

A másik bökkenő ezekkel az értékekkel, hogy ellentétben a nekik tulajdonított tartalommal, olyan vérzivatarban, történetesen 1789 király- és arisztokrata-lefejezésekkel, a francia forradalom vezetőinek és résztvevőinek szinte szünet nélküli legyilkolásával terhelt időszakban, majd Napóleonnak az Európát vérbe taszító diktatúrájával kapcsolódtak össze, hogy ezekhez képest a bolseviki orosz forradalom maga volt az igazság diadala. Hátha még azt is hozzávesszük, hogy mennyi kegyetlenség és véres erőszak terhelte meg a megelőző angol polgári forradalmat, a francia és a németalföldi változásokat előkészítő vallásháborúkat.

Egészítsük ki ezeket a távoli kontinensekre is rászabadult, a fegyenctelepekkel terhelt gyarmatosítással, meg a szabadság hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban eleinte a hollandok közreműködésével a fekete afrikaiak, vagy az Angliában még a 19 században is a fehér helybeliek alávetésével dívott rabszolgatartással! Ha mindezt számba vesszük, akkor enyhén szólva ellentmondásosak a képzeteink ezekről az európai értékekről. S akkor még nem említettük a két 20. századi világháború szörnyűségeit, amelyeket az úgynevezett civilizált nemzetállamok szabadítottak a glóbuszra.

Én mégis vagyok akkora álmodozó, hogy szeretném, ha érvényre jutnának a világban és a hazámban az említett európai értékek. Nem is vagyok hajlandó lemondani a hirdetésükről, a követelésükről. Ha másként nem, a saját nézeteimet tükröző gondolatok nyilvánosság előtti vállalásával, amit mintha ezekben a hónapokban korlátoznának az eddig még szabadnak gondolt egyik fontos, magyarországi internetes felületen is.

De persze ostoba sem vagyok. Például nem hittem egy percig sem, hogy amikor Angela Merkel végre Orbán Viktorhoz látogatott, azt azért tette, mert meg akarta volna dorgálni a magyar kormányfőt az úgymond európai értékek semmibevételéért. Egyszerűen azért nem, mert ezek az értékek valójában egyetlen mércével méretnek meg mióta a három alapkifejezést egymással összekapcsolva hirdették meg. A pénz mennyiségével. A szabadság, a testvériség, az egyenlőség, s minden más eszmény, amit ezekre építenek, a vagyonosoknak adatik meg. Méghozzá a vagyonuk arányában.

Merkelnek nagyon is hasznos Orbán

Jó kétszáz éve így van ez Európában (is). És ha bő kétszáz évet mondok, akkor ebbe a mát szintén beleértem. A mát, mikor a magyarországi rendszerváltó klánok – jóhiszeműen vagy csupán hasznos idiótákként, édes mindegy – úgy játszották és játsszák át az ország erőforrásait a nyugati, manapság pedig a keleti tőkéseknek, a leginkább a haszon hazalapátolásában jeleskedő úgymond befektetőknek , hogy azt tanítani kellene. De mit beszélek? Már tanítják is mindezt a világhírű egyetemeken, mint a komprádorságnak a globális tőkés érdekek szerinti helyes mintáját, amely áldást hozott a népekre.

Nem említik viszont a kurzusokon – és főként nem említik a tömegbefolyásolás nagy hatású, populáris médiumainak megmondó emberei – a mélyben zajló, pusztító folyamatokat. Hogy a talmi fogyasztás nem azonos a jólléttel. Hogy az egyéni függőségek megsokszorozódnak ebben a rendszerben. Hogy a védelmet adó közösségek felbomlanak. Végső soron pedig a világ minden jel szerint a szakadék szélére juthat. Ha szóba is kerülnek mindezek, csupán szórakoztató érdekességként, ami nem mozgósít, nem torkollik tömeges cselekvésbe.

Mindezek helyett nap mint nap gumicsontokon rágódunk. Nemrégiben például a magyarországi politikusok és a médiumok – Noam Chomsky bon mot-jával – kart karba öltve azzal múlatták az időt, hogy Angela Merkel nemhogy lekapta volna a tíz körméről Orbánt, hanem – kissé ködösítve ugyan – inkább biztatta őt: „Csak így tovább!” De hát hogyne biztatta volna, amikor a rendszerváltozás betetőzéseként a nemzeti NEM együttműködés kormánya soha nem látott mértékben szolgálta és szolgálja ki a nyugati (közte elsősorban a német) tőkét! És ebből bizony Merkel maga, s pártja minimum politikai nyereségre tesz szert áttételesen.

Idehaza a magyar vezetés a többséget megtévesztve, a tömegek számára lépésről lépésre egyre élhetetlenebb viszonyokat teremtve, mind szélesebb rétegeket már-már a tudatvesztés állapotába sodorva érte és éri el, hogy a legfelkészültebb szakemberek, s immár a legjobb tudósok is Nyugatra induljanak. Gúzsban a szakszervezeteket és a többi érdekképviselet. Meg minden más, amiről már annyiszor írtam magam is. Hát hogyne simogatta volna meg a német kancellár Viktor buksiját, amikor a magyar kormányfő személyesen maga vette kezébe minden ügy irányítását, így azt is, hogy elsősorban Németország gyarapodását szolgálja Magyarország. Erre persze sokan azt mondják: a gazdasági kényszereknek engedelmeskedett Orbán. Rendben van. De kérdezem: megbeszélte-e ezt országának népével?

Kedveskednek a tőkés köröknek

Most meg itt van ez a Trócsányi-ügy. Hetek óta mást sem hallani az ellenzéki oldalról, hogy Orbán Viktor jelöltje hol az ilyen, hol az olyan európai uniós posztra alkalmatlan. Mert mint mondják, Trócsányi László – aki 2000 és 2004 között Magyarország brüsszeli nagykövete volt, 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választották, 2010-ben viszont kinevezték párizsi nagykövetté, majd 2014-től 2019. június 30-ig igazságügyi miniszterként ténykedett, hogy aztán 2019. július 2-ától az Európai Parlament képviselője legyen – az EU-ban bármilyen posztra alkalmatlan. Egyszerűen azért, mert a magyar jogállam leépítésének egyik legfőbb letéteményese volt, s mint ilyen, az úgymond európai értékek negligálása fűződik nevéhez. És így igaz.

Csakhogy, ha emiatt tartjuk őt alkalmatlannak arra, hogy Strasbourgban, vagy Brüsszelben a tagállamok mindegyikét képviselje, ellentmondásba keveredünk. Valójában Trócsányi nagyon is a helyére kerülne, ha fontos posztot kapna. Mert ha Orbán jól szolgálta és szolgálja azt a fő célt, amiért eredetileg létrejött a Közös Piac, vagyis az Unió elődje, akkor okkal feltételezhető, hogy választottjára is számíthatnak az illetékesek. De mi is ez a cél? Annyi bizonyos, hogy egyelőre nem a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjének kiteljesítése, hanem Európa nyugati felének helyzetbe hozása más kontinensek tőkés csoportjainak expanziója ellenében. Jóllehet többek számára ez közhely, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az EU mindenekelőtt gazdasági szervezet.

Ismerjük el, hogy a magyar kormányfő igencsak tudja, miként kedveskedjék a tőkés köröknek! Jelöltjének ez adhat löketet. Ráadásul a Trócsányi-ügynek még csak nem is ez a vége. Hogy hogy nem, addig rostálták át egyik szita után a másikba, mígnem fennakadni látszik a legsűrűbb szövésűben. És ha ez az eljárás tudatos volt, az ellenzők akaratának előre eltervezett, lassú felőrlése? Mindenesetre a bizottság német elnöke, Ursula von der Leyen, akinek felmenője a hajdani cári Oroszországban szerzett bárói címet ottani gyáralapításainak soráért, szeptember 11-én azt jelentette be, hogy a magyar kormányfő választottját, Trócsányi Lászlót az EU bővítésének és szomszédságpolitikájának irányításával kívánja megbízni. Ha az Európai Parlament elfogadja személyét, elsősorban a balkáni tagjelöltekkel kell tárgyalnia: Szerbia, Montenegró és Észak-Macedónia kormányaival, illetve Ukrajnával.

Az utóbbi integrációját jelenleg blokkolja a magyar kormány, úgymond az ottani nyelvtörvény miatt. Csakhogy ezzel, sokak szerint, elsősorban az oroszországi vezetésnek tesz szívességet Orbán Viktor. Az ellenérdekelt külföldi körökben általában is erősen tartja magát az a nézet, hogy Orbán miniszterelnök Putyin államfő meghosszabbított keze az Európai Unióban. Hogy így van-e vagy sem, most ne firtassuk! Ráadásul ezzel kapcsolatban az én álláspontom cizelláltabb, mint a New Yorkból Londonon át Berlinig igen egyszerű sémákban gondolkodó világlapok elemzőié, az írásaikat kritika nélkül átvevő hazai skriblereké, vagy éppen az ellenlábas, demagóg politikusoké. Viszont az is tény, hogy a zavarkeltés, ami a magyar kormányfő brüsszeli ténykedését jellemezte az elmúlt években, nyilvánvalóan előnyös volt a Kreml számára.

Trócsányi Moszkvának is jól jöhet

S még egy szempont ehhez! A Balkánon, főleg Szerbiában gazdaságilag, katonailag is aktív az orosz vezetés. Ezzel is igyekszik lassítani, gátolni az Oroszország határai közelébe katonai bázisokat telepítő NATO – valójában az USA – térnyerését. Minthogy az Európai Unió programjai, illetve a NATO-projektek többé-kevésbé kiegészítik egymást, sokat megér Moszkva számára a Nyugatnak a Balkánon, illetve Ukrajnában való térfoglalásának akadályozása. Az e tekintetben oroszországi szempontból jól teljesített Orbán emberének, vagyis Trócsányinak a jelzett feladatokkal való megbízása akár azt is jelentheti: a bővítési biztos nem csak gyorsíthatja, hanem bizonyos mértékig lassíthatja is a csatlakozási folyamatokat.

Akárhogy is, lenne abban ellentmondás, ha az EU eddig hangoztatott érdekei szempontjából potenciális veszélyt jelentő, állítólagos Kreml-ügynök, azaz Orbán emberére bíznák ezt a területet. Csak nem az történt, hogy a háttérben paktum köttetett? Csak nem az történik, hogy az EU gyengítésén is ügyködő USA befolyását az Európában egyre kezdeményezőbb szerepre törő német és francia politikusok, valamint üzleti körök az Orbán–Trócsányi tandem helyzetbe hozásával tesznek gesztust a moszkvai vezetőknek, aminek egyébként is számos jele van az utóbbi időben?

Ha javasolhatom: ne tessék a kérdéseim miatt hüledezni! Tudomásul kell venni, hogy ilyen is lehet a politika természete! Még akkor is, ha érzékelhetően azok közül sem fogják fel ezt sokan, akik a közelmúltban lezajlott választások következtében kerültek be az Európai Parlamentbe. És mit ne mondjak? Addig jó, míg a most sokszor naiv módon megnyilatkozó álmodozókat, illúziókat melengetőket, nemes eszmékben hívőket be nem darálja a gépezet! Addig az ideig-óráig ugyanis, még az is megtörténhet, hogy a fent vázolt, vagy az ahhoz hasonló machinációknak a lelkes újoncok keresztbe fekszenek azzal a szándékkal, hogy a „Liberté, égalité, fraternité, ou la mort! („Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy a halál!”), a francia forradalom jelmondatából következő értékek jussanak érvényre. Aztán persze, minden megy tovább a maga megszokott, mocsokkal teleszórt, gazokkal szegélyezett útján – már, ha egyáltalán. Aztán a szemetet továbbra is az európai szellemiség szóvirágával takarják el, hogy elviselhető legyen a többség számára a mindennapi küzdelem.#

CÍMKÉP: Trócsányi László, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)