Zavar az ellenzéki térfélen, de pr-szakemberként is nehéz hova tenni a felhatalmazási törvény-tervezetet.

Rég tovatűnt a közéleti álmodozások rendszerváltozás utáni korszaka, amikor magam is azt hittem: lehetséges tisztességes politikai és üzleti kommunikáció. Naivitásomban odáig mentem, hogy tanítottam, könyveimben, szakcikkeimben pedig a negatív és pozitív indítékok szerint csoportosítottam a szervezett kommunikáció módozatait. A szándékos közvélemény- és piacbefolyásolási formákat nyílt meggyőzési, illetve rejtett megtévesztési (manipulációs) csoportba soroltam. (Vesd össze: Domokos Lajos: Press&pr, 2005, Teleschola-könyvek, 100. oldal) Kövezzen meg érte, aki akar, de akkor azt hittem: a tisztességtelenség újból kibontakozó világában azzal is ösztökélni lehet a morális magatartást, ha felmutatjuk: elvben lehetséges az alternatíva. Ma már azonban cinikusabb vagyok ennél, s főleg tanácstalan.

Azt kérdezte tőlem a pr-szakmában, tehát a public relations, a szervezeti–közösségi kapcsolatok elméletében és gyakorlatában szintén jártas ismerősöm az Orbán-kormány március 20-án, pénteken, késő este nyilvánosságra hozott felhatalmazási törvényjavaslatával kapcsolatban, hogy

„Miért jelentették be előre a szándékot, pedig váratlanul, napirend előtt is beterjeszthették volna az indítványt a parlamentnek?

Többek között erre írtam fentebb, hogy nem csak cinikusabb lettem az évtizedek alatt, hanem tanácstalan is. Ezért azt válaszoltam: nem fantáziálok, majd kiderül. Talán tesztelik a reagálásokat. Magyarázatként hozzáfűztem: ugyebár az MSZP két vezetője kapásból ellentmondott egymásnak. Március 21-én, szombaton a Klubrádióban azt nyilatkozta Molnár Zsolt, a szocialista párt budapesti területi szövetségének elnöke, egyébként a parlamentben a nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, a nemzetbiztonsági bizottság tagja, hogy megszavazzák a javaslatot.

Ennek nyomán írtam meg a Bekiáltásban az „Orbán teljhatalmat akar” című jegyzetemet. Aztán a Facebookon is érzékeltem az elementáris felzúdulást az ellenzékiként beazonosíthatók körében. Talán a népi elégedetlenség következménye lett, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hamarosan azt nyilatkozta, most pedig már a párt honlapjának nyitóoldalán is ott a hivatalos álláspont: „Nem szavazzuk meg Orbán teljhatalmát!”

Summa summarum, zavar keletkezett az ellenzéki térfélen. Ez a Fidesz szempontjából kész nyereség. Amint a „Profi” című filmben Jean-Paul Belmondo mondja: „Rosszul alszanak majd, s kialvatlanul ébrednek. Aki pedig kialvatlanul ébred, napközben hibákat követ el”. Vagyis a kormány kommunikátorai már megint elrontották az ellenzéki politikusok hétvégéjét. Ez még akkor is előnyös a hatalmat gyakorlók számára, ha a kibontakozó tiltakozások hatására, vagy más meggondolásból, mégiscsak visszalépnének a törvénytervezetben tételesen kifejtett korlátok nélküli felhatalmazás erőltetésétől, s valamiféle (átmeneti?) önkorlátozásról döntenének. Erre akár egy fatális (?) egybeesés miatt is lenne ok. Amiként ismerősömnek írtam:

Én persze tanácstalan vagyok, hogy véletlen-e a dátumok egybeesése, vagy tudatos? Mindenesetre, nehéz nem arra gondolni, hogy nem tudatos. Ezt támasztja alá, Kövér László házelnöknek a Katolikus Rádióban, február végén tett kijelentése, miszerint

„a Parlament mint a vita színpada szinte teljes mértékben elvesztette jelentőségét".

És persze erre sem üvöltött fel sem az ország, sem az ellenzék. És később, március 11-én sem, amikor Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ukmukfukk bejelentette:

„döntés született arról, hogy rendkívüli veszélyhelyzetet hirdetnek meg az ország területére. A kormánynak a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos döntései visszavonásig érvényesek, egyelőre nem lehet látni, mikor lehet vége a mostani állapotnak.”

Már akkor is a vírushelyzet volt a hivatkozási alap, de ismert jogászok, például Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter szerint már a különleges jogrend eme körülményei között is csak Orbán Viktoron múlik, hogy felfüggeszti-e a parlament működését, a választások kiiktatását. Lényegében a társadalom és a magánélet bármely részéről saját akarata szerint döntsön időbeli, vagy más korlátozás nélkül, ami Európában példátlan. Eszerint a mostani javaslat, egyértelművé teszi, bebetonozza a mai helyzetet, illetve további felhatalmazást kér arra, hogy nyomást gyakoroljon az ellenálló egyénekre, csoportokra, az ellenzéki médiára, s akár a parlament, a bíróságok működésének felfüggesztését is magával vonhatja.

De visszatérve a hitleri előterjesztés hónapjának és napjának egybeesésére – lehet, hogy csak a szokásos műveletlenség, a dilettantizmus, a körültekintés hiánya miatti véletlen rendezte így. Ha ez a helyzet, akkor egykori, gyakorló kommunikációs szakemberként – aki ebben a minőségében még Orbán Viktor első kormányával, s magával a miniszterelnökkel is kapcsolatba került – egyszerűen nem tudom hová tenni az esetlegességet, ami úgy tűnik fel, szinte minden tettüket kíséri.

Vagy ez is az átverés része lenne? Egyfajta provokáció? Mint az, hogy gyakran unszimpatikus arcokat választanak olyan helyzetek nyilvánosság előtti tálalásához, amelyek iránt bizalmat kellene kelteni? Abból indulnak ki, hogy amíg a kellemetlen külsőről, a rossz beszédkészségről, a nem megfelelő öltözetről folyik a diskurzus a médiában, addig is kevesebb szó esik a gyakran vérlázító tartalomról? Például még én is – aki végképp nem vagyok bennfentes – kapásból három védhető indokot tudnék felsorolni a katonák utcára vezénylésével  kapcsolatban, amivel megnyugtathatnám a lakosságot. Ehhez képest ebben az ügyben is csak valami makogásfélével álltak elő.

Persze, ha eleve feszültségkeltés a cél, akkor nem ér a nevem. Akkor saját szempontjukból jól dolgoznak. Pusztán kommunikációs szakmai alapon mindig az dönti el az üzenetet, a módszert, hogy mi a cél. A cél persze alantas is lehet. Kommunikátora válogatja, hogy felvállalja-e az ennek elérését szolgáló  megbízást. De ez, módszertani-technikai értelemben, nem szűken vett kommunikációs szakmai kérdés, hanem erkölcsi. Ami pedig a megbízót illeti, közügyek esetén, neki kell vállalnia a politikai felelősség vagy felelőtlenség ódiumát. Meg nem mondom, hogy a kettő közül most melyikkel állunk szemben. Hajlok arra, hogy az utóbbival, vagyis a felelőtlenség megnyilvánulásaival. Orbán Viktor hazardírozik Magyarországgal. Az ám, de az említett „Profi” című filmben, bármilyen briliáns húzásai is voltak a Belmondo által alakított Joss Beaumont-nak, a végén mégiscsak neki lett rossz vége. Nem elhanyagolható különbség persze, hogy vele nem bukott el az országa. #

FEJLEMÉNY: Orbán intézkedhet és intézkedett

CÍMKÉP: Orbán Viktor péntekenként a Kossuth rádió stúdiójában teszi meg a legfontosabb bejelentéseket. De egyre többször fordul elő, mint az iskoláknak a koronavírus miatti bezárása ügyében, hogy módosítani kell az álláspontját (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI – Index)