BEKIÁLTÁS: Vesztett Orbán Karácsonnyal szemben

Megfenekleni látszik a budapesti főpolgármester elleni mostani támadássorozat.

2020-04-10orbanakossuthradioban.jpg

Orbán Viktort megvezették, esetleg nem tájékoztatták megfelelően. Ha nem ez történt volna, aligha követi el azt az ostobaságot, hogy a nagypéntek reggeli rádióinterjújában megengedi magának a kimondva kimondatlanul Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek szánt beszólást, miszerint

„még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni”.

Ezzel elérte eddigi erkölcsi mélypontját a kormányoldali politizálás. A miniszterelnök nyilvánosan felvállalta, hogy a Karácsony elleni, napok óta tartó támadássorozat neki is ínyére van. Mintha már mindent csak hatalma felől érzékelne, nem szólalt meg benne a vészcsengő, hogy gunyoros mondata a főváros kezelésében lévő Pesti úti idősotthonban élők tömeges megbetegedésével és halálesetekkel összefüggésben hangzik el.

Nem vette észre, hogy a korábban bizonyára vele is egyeztetett politikai akció időközben gellert kapott. Amikor megtervezték, abban gondolkodhattak: a belső csatornákon segítséget kérő Karácsony Gergelyt azzal lehet vádolni, hogy egyrészt nem képes megbirkózni a legegyszerűbb városvezetői feladatokkal sem, másrészt emberségéből annyira sem futja, hogy törődjék az idős emberekkel. Ennek jegyében kezdték ömleszteni az őt lejárató szövegeket a Fidesz pártérdekeinek alárendelt csaknem félezer médiumban.

Április 3-án, pénteken öt lakót szállítottak kórházba koronavírus-fertőzés gyanúja miatt a XVII. kerületi Pesti útról, de az akció kitervelői ekkor még azt hihették: belefér. Éjjel-nappal gúnyolódtak hát a főpolgármesteren, aki a nyilvánosság előtt is egyre többször beszélt arról: szerinte tűrhetetlen, hogy vírustesztelés nélkül küldik vissza a kórházi kezelésekről a lakókat az idősotthonokba. Szólt erről a múlt hét közepén az egyébként pártszolgálatos Hír TV-ben is, ám a felvezetővel együtt négyperces riport alatt mindvégig ezt a feliratot látta a néző: „Karácsony Gergely magára hagyta a koronavírussal fertőzött idősotthont”.

2020-04-08karacsonyahirtvben.jpg

A televíziós hírcsatorna a két másik állampárti médium, az Origo és a Mandiner.hu korábbi közléseire hivatkozott. Összehangolva folyt tehát a kampány, aminek egyik tételmondata: „a fenntartó fővárosi önkormányzat a járvány ellenére semmit nem tesz annak érdekében, hogy megfékezzék a vírust”. A lóláb persze már ekkor is kilógott, hiszen e szerkesztőségek sem tagadták, hogy április 1-én részleges karantént, másnaptól teljes karantént rendelt el a járványügyi hatóság (a kormányhivatal)” az idősek otthonában.

De akkor ezek még olyan részletek voltak, amelyeket elnyomtak a demagógok. Közöttük Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki április 8-án, szintén a Hír TV-ben többek között előadta: azt várják Karácsonytól, hogy

♦ kommunikációs és PR-fogások helyett inkább a valódi cselekvésre helyezze a hangsúlyt,
♦ mert egy városvezetőnek dolgoznia is kell, Facebookkal nem lehet a járványt lassítani.

Ám észrevétlenül új irányt vettek az események, amelyeket a Karácsonyt lejárató akciósorozat megtervezői már nem befolyásolhattak. Hirtelen a vírusok kezdték alakítani a folyamatot. A mostani hétvégére 151-re emelkedett a fertőzöttek száma, és hét elhunytat jelentettek a XVII. kerületi intézményből. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a főpolgármester nem ok nélkül kongatta a vészharangot. Egyre többen tették fel a kérdést: ha nem ok nélkül, akkor miért nem léptek időben az országos védekezést irányítók, köztük Müller Cecília tiszti főorvos, netán a fő fő? De ahogy az már ilyenkor lenni szokott, a Fidesz-hadban még mindig sokan voltak, akiknek nem esett le a tantusz, és tovább nyomultak. Ráadásul – Miért? Miért nem?Orbánnak sem szóltak, hogy le kellene állnia. Vagy szóltak, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, és a nagypéntek reggeli rádióadásban elengedte a fent idézett mondatot a budapesti városvezető rovására. Aki viszont erre berágott.

Április 10-én, a Facebook-oldalán egyelőre négy levelet tett közzé Karácsony Gergely. Azért írom, hogy egyelőre, mert a szövegekből kiderül, több is van. Mindenekelőtt azok, amit ezekre válaszként írtak a címzettek. Attól tartok, majdan azok durrannak csak igazán nagyot. Bár ki tudja, hogy egyáltalán napvilágot látnak-e valaha? Hiszen április 11-én, szombaton már azt nyilatkozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy

„Nem ez a politikai viták ideje.”

Ráadásul, ugyanezen a napon Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, önmagához képest szintén szokatlanul, zavarosan, de összességében mégis visszafogottan nyilvánult meg az ügyben, amit valószínűleg érzékel az egész holdudvar. Mindez ugyebár akár azt is jelentheti, hogy a mostani támadás kifújt, másik akciót kell előkészíteni a főpolgármester ellen. Nem is kérdés, hogy lesz még ilyen. Most azonban a nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint, ha valaki vétett az idősotthonok ügyében, akkor az inkább Orbán környezetéből kerülhet ki. Márpedig, ha ez így van, akkor fejek kellenek, hogy hulljanak! És nem a Városház utcában... Merthogy Karácsony Gergely három hete kéri a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy a kórházak ne küldhessenek vissza idősotthonokban lakókat negatív koronavírus-teszt nélkül.

♦ A március 26-ai levél címzettje: Dr. Sára Botond kormánymegbízott, Budapest Védelmi Bizottságának elnöke. A dokumentum tételesen felsorolja, hogy a fővárosiaknak milyen eszközökre van szükségük a védelemhez a szociális és a hajléktalan ellátásban küzdők, a szakosított szociális intézményekben, a közösségi közlekedésben dolgozók, a hulladékkezelési közszolgáltatásban résztvevők, a közterületi felügyeletet, a temetkezési szolgáltatásokat végzők, a háziorvosok, a szakorvosok és a mellettük dolgozók, az idősgondozást ellátók, sőt a lakosság egésze számára. A főpolgármester felvetette a finanszírozás, illetve a közterület-használattal kapcsolatos szabályozás kérdéseit is.

♦ Az április 2-ai budapesti főpolgármesteri levelet Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos és Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter kapta. Ebben Karácsony ismételten felvetette, hogy megoldatlan a hajléktalan-ellátásban és az idősotthoni gondozásban a fertőzött-gyanús esetek kezelése. Kéri a címzetteket: közreműködjenek a helyzet orvoslásában. A harmadik levél ennek változata. Szinten a főpolgármester aláírásával ugyancsak április 2-án küldték el Dr. Sára Botond kormánymegbízottnak.

♦ A negyedik dokumentum egy március 26-ai körlevél. Ezt a fővárosban és a Pest megyében lévő valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézmény vezetője megkapta. A budapesti védelmi bizottság vezetője nevében írta alá Dr. Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos. Benne azt közli: a kórházak ne akadályozzák a betegek máshonnan való átvételét azzal a követeléssel, hogy végezzék el előzetesen a SARS-CoV-2 tesztelésüket. Ez ugyanis szerinte szakmaiatlan és költséget is generál.

A védelmi bizottság vezetője és helyettese tehát úgy gondolták: akik az egészségügyi intézmények és az otthonok között ide-oda mozgatott idős betegek vírusvizsgálatát, átmeneti karanténban való gondozását szorgalmazzák, mint a fővárosi vezetők, azok a járvány elleni küzdelmet akadályozzák. Tény, hogy erről szakmai körökben pro és kontra folyik a vita. De az is tény, hogy az ország más, hasonló intézményeit szintén elérte a tömeges megbetegedés, amire talán épp azért nem jutott elég figyelem, mert az ország politikai hatalmi központjában az a döntés született: a járvány elleni küzdelmet úgy kell alakítani, hogy az a kormányzópárt, sőt Orbán Viktor hatalmi pozícióját is erősítse.

Ha erre azt mondja valaki, cinikus vagyok, azt felelem: csak a történéseket kapcsolom össze. Márpedig a parlamentben történtekből, Orbán Viktor és környezetének megnyilvánulásaiból, a kormánypárti lakájmédia műsoraiból, cikkeiből előttem az rajzolódik ki, hogy az eredményes védekezés érdekében eddig azt sulykolták: az a helyes, ha Orbán Viktor és megbízottjai kezében összpontosul minden hatalom; a járványügyi kérdésekben a polgármestereknek nem lehet önálló mozgásterük. Ennek szellemében léptek fel már akkor is, amikor a hajdú-bihari Polgár DK-s vezetője, illetve a Pest megyei Sződliget lokálpatrióták jelöltjeként megválasztott polgármestere kijárási tilalmat rendelt el a koronavírus-járvány miatt.

A Miniszterelnökség közleménye azzal reagált a lépésükre, hogy ehhez nincs joguk. Eljárást is indítottak ellenük. Naná, hogy ennek szellemében járt el a kormány propagandakampányának vezető médiuma, a Hír TV akkor is, amikor Schmidt Jenőnek, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökének egyébként visszafogott interjújából, némileg átformálva így emelt ki egy mondatot:

„A kormány feladata a védekezés, az önkormányzatoké ennek segítése.”

Nyomatékként sorra jelentek meg a rendeletek, amelyekkel tovább apasztották a pénzügyileg már eddig is kivéreztetett önkormányzatok büdzséjét. Ezeknek csak egyetlen célja lehetett: főleg az ellenzékiek és a függetlenek által vezetett nagyvárosokban nehézségeket kell okozni. A húsvéti ünnepek előestéjén éppenséggel azzal, hogy mikor az önkormányzati hivatalokban csaknem mindenkinek letelt a munkanapja, a miniszterelnök váratlanul bejelentette: három napra mégis visszaadja a hatalmat a polgármestereknek. Rendeljék el ők a kijárási korlátozásokat a kirándulásra csábító időben!

Ha nem tudják otthon tartani az embereket, akkor kezdődhet megint az ujjal mutogatás: alkalmatlanok. Persze a negatív példákat majd az ellenzéki városokból szállítják a pártszolgálatos újságírók, meg a riporterek. Mindenesetre, akárhogy is történik, a kellemetlen intézkedések miatti dühök nem a kedves vezető fejére szállnak. Így keddtől ismét demonstrálhatja: visszatér, hogy rendet teremtsen. Mert Orbán és környezetének hatalomtechnikusai jól tudják, hogy amíg nincs igazán nagy baj, ezzel lehet etetni a népet. Arra viszont talán ők maguk sem mernek gondolni, mi lesz akkor, ha már ennél több kell…#

FEJLEMÉNY: Nem követtek el jogsértést a fővárosi Pesti úti idősotthon vezetői és alkalmazottai. Részletek a vizsgálat megállapításait ismertető, Nevezze meg Orbán a felelősöket!, illetve az Engedhet-e vajon Müller Cecília?  cikkemben.

CÍMKÉP: Orbán Viktor a Magyar Rádió stúdiójában, április 10-én (Képernyőkép: médiaklikk.hu)

KÖZBÜLSŐ KÉP: Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a Hír TV-nek nyilatkozik április 7-én – Az őt lejárató felirat köszönőviszonyban sincs a mondataival (Képernyőkép)

UTÓIRATKÉNT részlet Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetéből: „Ez nem a közöny ideje, mivel az egész világ szenved, és egységre kell találnia a pandémiával szemben. (...) Ez nem az egoizmus ideje, mivel ez a kihívás nem tesz különbséget (...). Ez nem is a megosztottság ideje”.