Egyházak ide vagy oda, Orbán amerikázásából nem jöhet létre nálunk igazi Amerika.

Hát persze, hogy a vírusjárványra hivatkozva kiürített 36 ezer kórházi ágy – s ami hozzátartozik: a gyógyító és a kiszolgáló személyzet – nagy része már sosem kerül vissza eredeti funkciójába! Egy huszárvágással megcsinálják a piacot a (nyugati) befektetők által uralt magánegészségügynek. Az oktatás szegregálása után megadják a kegyelemdöfést az államszocializmus utolsó fennmaradt vívmányának, a viszonylag kielégítő, mindenki által igénybe vehető gyógyítási szolgáltatásoknak is.

Ezzel egy csapásra eltűnik az egészségügy hiánya, javul a költségvetési egyensúly. Többek között ezt, továbbá a munkavállalói jogokat az elmúlt évtizedben keményen visszanyeső, jelenleg pedig – lényegében az összes európai országtól eltérően – a munka nélkül maradt dolgozókat semmilyen módon támogatni nem hajlandó magyar kormány eltökéltségét érzékelve jelezte előre az Orbán Viktor által anno büszkén kipaterolt IMF:

„Magyarország kevés veszteséggel fogja átvészelni a koronavírus-járványt.”

Mielőtt még bárki félreértené ezt a látszólag emberbaráti bejelentést: az IMF-et, magyarul a Nemzetközi Valutaalapot csak a gazdasági mutatók érdeklik. A GDP, amelyből az értéktöbblet nagy része Nyugaton köt ki, a költségvetési hiány leszorítása, ami lényegében a lakosság megsarcolásának mérőszáma stb. Az emberek sorsa közömbös a washingtoni székhelyű pénzügyi szervezet számára.

Ehhez képest díjazzák a magyar kormány eltökéltségét arra, hogy kész a legbrutálisabb módon kivéreztetni a lakosság jelentékeny hányadát. Azokat az elesetteket, akiknek elődei a rendszerváltáskor is megadóan tűrték másfél millió munkahely felszámolását. Vagyis elégedetten konstatálják a multinacionális vállalatokat szolgáló szervezet irányítói:

Orbán Viktor hatékonyabban képviselte köreik érdekeit, mintha az egykori budapesti irodájuk elhagyására kényszerített munkatársaik tették volna ugyanezt.

Nekik ugyanis nem hitte volna el Magyarország népének Fidesz által megvezetett része, hogy a saját érdekkör vagyonosodását is szolgáló komprádor magatartás úgymond a nemzet érdeke. Ellenben a magyar lakosság még a valóban a nemzeti értékeket őrző könyvtárak, kulturális intézmények, múzeumok szerény fizetésű alkalmazottainak most bejelentett kivéreztetését is piros-fehér-zölddel színezett magyarázattal veszi be.

Ami pedig a felszámolt kórházi részlegeket illeti, az itthon munkanélkülivé vált orvosok, szakápolók, nővérek maradékát végképp átzsilipelik a gazdagabb nyugatiak gyógyítására. A felső középosztály, illetve a tőkeerős cégeknél az alkalmazás idejére dolgozói kasztonként meghatározott eü-szolgáltatásokra biztosítottak gyógyítására itthon maradó egészségügyi szakembereket persze kielégítően díjazzák majd. A plebsz nagy része meg csináljon, amit akar! Talán némi átmenettel, amíg kihalnak a legöregebbek. Bár az a lelketlenség, amivel most tömegesen küldik haza a kórházi ápolásra szorulókat, s zárják el ezekben a hónapokban az orvosi ellátás igénybe vételétől a gyógykezelést igénylőket, nem ígér túl sokat.  

A minta ehhez az USA, bár az arányok vélhetően még az ottaninál is kedvezőtlenebbek lesznek.

Az Egyesült Államokban 30 millió embernek nincs egészségbiztosítása, továbbá 10 millió illegális bevándorlónak sem. Orbán akár abból is kiindulhat: a magyarok nagyjában-egészében mindig Amerikára vágytak. Igaz úgy, hogy annak árnyoldalai nem igazán tudatosulhattak bennük. Mindenesetre, most megkapják. Mint ahogyan megkapták már az amerikai viszonyokat az oktatási rendszerrel. Merthogy a lakosság nagy része számára ott is lehetetlen a magasabb pozíciókra képesítő tudás megszerzése. Nálunk a néhány, még létező világi elitiskola és alapítványi oktatási intézmény mellett, immár az egyháziakban képzik a fiataloknak azt a tizenöt–húsz százalékát, akik közül kikerülnek a majdani egyetemisták. Belőlük, no meg a külföldön taníttatottakból, lesznek az ország későbbi vezetői.

Ám Orbán láthatóan nem hagy réseket. Rendszerét a másik végponton is teljessé akarja tenni.

A jelek szerint szintén gondoskodni szeretne (keresztény?) középosztálybeli támogatóinak idős, ápolásra szoruló hozzátartozóiról. Ha ugyanis nem ezt tenné, rezsimjének aktív szereplőit súlyos gondokkal terhelné meg, s azok emiatt elégedetlenek lennének. Mi más, ha nem ez munkál a mögött, hogy a járványra való hivatkozással kiharcolt teljhatalom birtokában, egyeztetés nélkül, huszonkilenc újabb állami szociális intézményt adna át különböző egyházaknak.

És ha már egyházak. Orbán államának erős egyházi háttere hasonlít az amerikaihoz. Az USA-ban ugyanis az állam – a pénzügyi mogulok befolyása mellett, akiket Arisztotelész simán oligarcháknak nevezne – rendkívül erős, gyakran igen szélsőséges vallási közösségek hatása alatt működik. Gondoljunk csak a Fehér Házban megrendezett imareggelikre, meg a hasonló szertartásokra!

Mindennek tükrében az Orbán-rezsimről nem lehet azt állítani, hogy ne másolna bizonyos amerikai mintákat, még ha nem is kifejezetten tudatosan történik ez. Igaz, az USA-ról sokan állítják: ott még mindig érvényesülnek a hatalom intézményesített fékjei. De valójában mit is jelent ez? Csupán annyit, hogy nagyjából féken tartják egymást a nagytőke egymással ellentétes érdekű csoportjai. Ez, az Egyesült Államok alapításától kezdve egészen mostanáig, lehetővé tette és teszi a társadalom erőforrásainak hatékony, történelmileg nem egyszer ritka kíméletlenséggel párosult mozgósítását, az olcsó külföldi munkaerő tömeges kihasználását. Ezen belül, a fehér többség közmegegyezésén alapulva, és érdekeinek megfelelően, az állam szinte egészen a múlt század végéig nyíltan szentesítette az indián, az afroamerikai, illetve a latino lakossággal szembeni rasszizmust, mint a javaktól való megfosztás, a kizsákmányolás csúcsra járatásának eszközét.

Következésképp, a fékek és ellensúlyok amerikai intézményrendszere még az országon belül sem érvényesült mindenki javára. Külföldön pedig végképp nem.

A 19. század utolsó időszakától (Fülöp-szigetek, Latin-Amerika), még inkább a II. világháború végétől napjainkig az amerikai hatalmi gépezet visszafogása sosem érvényesült a nyers katonai erőszak más országok elleni, kivételesen brutális alkalmazásakor. Gondoljunk csak Drezda, Hirosima, Nagaszaki, Vietnám bombázására, Amerikának a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és másutt, a legutóbbi időkben végrehajtott pusztításaira. A kifinomult pénzügyi technikákkal a gyengébb államok függő helyzetbe hozását, sőt tönkretételét, ezekből az értéktöbblet átszivattyúzását szintén nem fékezte sohasem emberbaráti meggondolásból az amerikai rendszer. Éppen ellenkezőleg.

Persze, akik mindettől képesek elvonatkoztatni, azok bizonyára a lehető legideálisabbnak tartják az amerikai mintára berendezett társadalmi-gazdasági formációt. És jobb híján akár bele is törődhetnénk ebbe, ha Orbán Viktor egy évtizedes ténykedése nem arra irányult volna, hogy bármilyen eszközzel megszüntesse Magyarországon azokat a viszonyokat, amelyek között legalább a politikai-gazdasági osztály különböző érdekcsoportjai egymással megküzdhetnének. Ez ugyanis a társadalom több, jelentékeny rétege számára ugyanúgy előnyökkel járhatna, akárcsak az USA-ban. Csakhogy hiába amerikázik nálunk Orbán, mégsem lesz itt igazi, legföljebb Valami Amerika, hogy a 2000-es elején készült magyar film címét idézzem...

Kamatoztatja ugyan a muníciót, amit anno a washingtoni kormány által finanszírozott nászútjáról hozott magával, de más itt a mozgástér, mások a geopolitikai feltételek, eltérőek a történelmi és kulturális hagyományok, beleértve a politikai demagógia nacionalizmusának jellegzetességeit is. Ám kellő távolságból – mondjuk Washingtonból – nézve ennek nincs jelentősége. Onnan szemlélve ténykedését, csupán az a lényeg, hogy ismét rátalált neoliberális (neokonzervatív?) gyökereihez. A kettősség egy bizonyos perspektívából, a mi szempontunkból majdnem egyre megy. Orbán amiként politikusi pályájának kezdetén a nyugati érdekek szerint cselekedett, szavaival leplezve ugyan, de ezt teszi ma is. A mindenkori komprádoroknak felkínált gazdasági előnyökért cserében – ami ebben a pillanatban főleg az Európai Unióból hozzánk kerülő csillagászati összegeknek a családja és a hozzá kötődő érdekcsoportok általi fosztogatásának eltűrését jelenti –  a tékozló fiú visszatért oda, ahonnan elindult. Teljhatalmat építve ki, banánállamot csinált Magyarországból. És az IMF biztató szavai jelzik, hogy a keblükre vonják érte! #

CÍMKÉP: Orbán Viktor kormányfő és Semjén Zsolt a szociális intézmények egyházaknak való átadásával kapcsolatos salátatörvény benyújtója az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 10-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI – Index)