BEKIÁLTÁS: Ünneplik a pusztuló táj képét
Ám tetsszék ez a táj, de akkor ne keseregjetek a fecskék, a gólyák eltűnése, a tóparti nádasok kiirtása miatt!
A látványtól elalélt széplelkek lájkolják, imádják és hűházzák Kiefer Bélának ezt a felvételét a Facebookon. Egy pécsi motorfűrész-kereskedő, saját életrajzi adatai szerint, korábban a Mecsekerdő Zrt. munkatársa helyezte el idővonalán, május 1-jén. Mint utóbb számomra kiderült, a posztoló azonos a fotóssal. A „Baranyai táj” címet adta neki. Volt, aki megkérdőjelezte, hogy a festményszerű fotó egyáltalán Magyarországon készült. Tapasztalataim alapján azonban eleve azt gondoltam, hogy nagyon is készülhetett nálunk.
Mikor ezt a glosszát írom, május 3-án 11 órakor 512 látogató nyilvánított pozitív érzelmet a kép láttán, és nyolcvanöten osztották meg. A néhány szöveges kommentet ezek a szavak uralták:
„Nagyon tetszik”; Beautiful”; „Gyönyörű”. Valaki a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” dalmű kezdő sorainak angyalok által tartott, szentkoronás címerrel nyomatékosított, Nagy-Magyarország térképbe ágyazott soraival fejezte ki elragadtatását.
Én viszont a „Dühítő” emotikont küldtem a világhálóra. Vállalva, hogy megköpködnek érte ugyanazok, akik máskor a fecskék, a gólyák eltűnése, a tóparti nádasok kiirtása, a folyópartok természetes élővilágának elpusztítása miatt keseregnek, sőt felháborodnak, meg is magyaráztam. Azt írtam, hogy
„Borzalmas. Az oligarchák és a mohó kisgazdák kezében lényegében monokultúrássá vált a magyar mezőgazdaság. Hogy néhány emberrel és gépekkel művelhessenek hatalmas táblákat, kiirtották a mezővédő erdősávokat, a ligetes-vizes foltokat, megsemmisítették a rovarok, a madarak, a kis emlősállatok élőhelyét. Állattenyésztés hiányában nincs szerves trágya, ezért agyonműtrágyázzák, kizsigerelik a talajt. Eközben a látványt, mint egy festményt ünneplitek. A tudatlanság tombol a hazámban!” #
UTÓIRAT: Olvasóm azt írta, hogy „a felvetett probléma jogos de a kép pont nem jó példa”. Válaszom: néhány ipari növény- és gabonatábla valóban látható a fotón, de legelő (istálló, vagyis haszonállat), zöldségkertészet, gyümölcsös sehol, ez a „lényegében monokulturális” mezőgazdaság. (Legyen, tágabb értelemben véve, mert vetésforgót nyilván alkalmaznak!) Mezővédő erdősávnak (ERDŐsávnak, ami legalább három-négy sorban ültetett fát jelent) sem azt a néhány, a múltból a kövesutak mentén itt maradt, elszórt fát, vagy félig már kiirtott fasort tekintem, ami a képen itt-ott látható. Sajnos, már olyan idős vagyok, hogy gyerekkoromban egy faluban élve még láttam, milyen volt a határ, igaz, nem Baranyában, ahol feltehetően még változatosabb lehetett, hanem Hajdú-Biharban. És mi történt a ligetekkel, vagy legalább a mező nedvesebb foltjain egykor még meghagyott két-három fával? Abban igaza van, hogy ennél elborzasztóbb példák is vannak, különösen az Alföldön, ahol helyenként az útpadkáig, az árkokat is bevetve, az utak mentén még a Monarchiában ültetett fákat is kitördelve, a fákkal, bokrokkal szegélyezett dűlőutakat megsemmisítve (mint a képen is) szántanak, hogy a területalapú támogatás alapjaként szolgáló légi felvételeken nagyobb legyen a bevetett föld nagysága. #
KÖVETKEZŐ POSZT: Baloldaliság nélküli május 1-je
