Nyugaton is gazdasági és fizikai kényszerrel érték el, hogy a paraszti tömegek ipari munkássá legyenek.

Síremlék-avatáson emlékeztem két hozzám közelálló személyre augusztus 13-án. Az előzőleg összeállított gondolatsorból azonban kihagytam egy részt. Mindenekelőtt azért, mert a temetőbe nem illő módon átpolitizálta volna a szöveget, másrészt tartanom kellett magam a szertartást vezető lelkipásztor által meghatározott időkerethez. Itt, a Bekiáltás gondolkodó közönsége előtt azonban semmi akadályát nem látom annak, hogy

a nagyrészt alaptalanul nosztalgiázókkal szemben felidézzem a múltbeli paraszti létezés szikár valóságának néhány elemét.

Mindkét család élete a földdel való küzdelemhez kötődött, amit manapság oly sokan láttatnak nagyszerűnek – olvasható a beszéd kihagyott részében. Ezt az érzést az ősök évszázados, nagyrészt kielégítetlen földéhsége, majd az 1945-ös földosztás utáni néhány éven, illetve évtizeden belüli erőszakos téeszesítés emléke tartja fenn. Eközben – mai sanda politikai szándékoktól is vezérelve – több dologról elfeledkezünk.

♦ Az egyik, hogy a későbbi kapitalista fogyasztói-jóléti társadalmat Nyugaton is azzal alapozták meg, hogy gazdasági eszközökkel, de a legtöbb helyen kifejezetten erőszakos módon bekényszerítették a paraszti tömegeket a gyárakba. Angliában ez száz–százötven évvel korábban a parasztok földjeikről való elűzésével, házaik lerombolásával, sőt sokak rabszolgává tételével történt. Vagyis, ha tárgyszerűen közelítünk a magyarországi átalakulásokhoz, a folyamatok mögött egyfajta történelmi szükségszerűség is volt, ami persze nem menti annak sokszor brutális jellegét.

♦ A másik megjegyzésem: a néhány holdas parcellák a családok többségének megélhetését egyre kevésbé tették lehetővé, még ha látástól vakulásig dolgoztak is a saját, illetve a bérbe vett földeken. Pedig a gyerekeket is befogták a munkába, miként ez Eszterrel és testvérével, Magdussal történt kiskamasz korukban.

♦ A harmadik észrevételem: a tehetősebb gazdacsaládok szintén csapdába kerültek, mert rettegtek attól, hogy az öröklések révén a birtok elaprózódik. Így vált szokássá Magyarország több vidékén az egykézés, vagyis az, hogy csupán egy gyerek megszületése és felnevelése mellett döntöttek. Ahol ez a sok nő számára rettenetes egészségügyi következményekkel járó megoldás nem működött, a fiatalabb fiúkat gyakran arra kényszerítették, hogy a falut elhagyva – a városokba, vagy idegen országokba vándorolva – proletárként, bérmunkásként keressék meg a kenyérre valót. Ezt már az első háború előtti, majd a két világégés közötti regények, versek, szociográfiai munkák, vagy éppen legújabban Oravecz Imre: „A rög gyermekei" három kötete szemléletesen bemutatják. Különös, hogy amikor a paraszti világot sokan nosztalgiával idézik fel, nem gondolnak ezekre az összefüggésekre.

Nem veszik tekintetbe, hogy a huszadik században egy olyan társadalomnak, mint a két világháború közötti magyarországi volt, ahol az 1800-1900-as századfordulón lakosság 80, s még az 1930-as, 1940-es években is 50-60 százaléka parasztként élt, erőtlennek kellett bizonyuljon, miként a világháborúk alatt ez többszörösen kiderült. 

A paraszti osztály kétharmada a létezés határán, rossz lakáskörülmények között, lényegében egészségügyi ellátás és nyugdíj nélkül tengődött, félig vagy egészen analfabéta volt. Nyugat-Európában ekkor már húsz százalék alatt volt a paraszti társadalom részaránya – ma egyébként 1-3 százalék körüli –, s jóval civilizáltabb módon élt, korszerűbben termelt és szövetkezett. Ehhez képest a mai politikai propaganda hatásának kitett többség nem veszi tekintetbe azt sem, hogy az 1900-as évek első felének végén – a béreseket, a cselédeket foglalkoztató nagygazdákon kívül –, minden kisparaszt és törpebirtokos család arra törekedett, hogy tanulás révén szabadítsa ki utódait a föld rabságából. Így történt ez azokkal is, akikről most megemlékezünk. Szüleik akarata az volt, hogy hátat fordítsanak a paraszti robotolásnak.#

CÍMKÉP: Szántó paraszt 1910 körül – Ennek az osztálynak a kétharmada még 1945 előtt is a létezés határán, rossz lakáskörülmények között, lényegében egészségügyi ellátás és nyugdíj nélkül tengődött, és félig vagy egészen analfabéta volt. (Fotó forrása: Kepido.hu, Palatinus Gergely)