A saját életutak kanyarjainak felvállalása, a tömegek sorsa felőli történelmi perspektíva nélkül hiába a hevület.

Ha valaki egyszer tanulmányozni akarja, hogy miért mondott csődöt a magyar értelmiség a rendszerváltozás környékén, s azóta, annak nem kell mást tennie, mint előszednie Raskó György agrárközgazdász Facebook-bejegyzéseit. Nevezett 1990. július 15-étől a Földművelésügyi Minisztérium privatizációs és vállalkozásfejlesztési főosztályvezetője, 1991 márciusától a minisztérium helyettes államtitkára, majd június 11-én közigazgatási államtitkára volt 1994. július 28-ig. Egyébként ma agrárvállalkozás(ok?)ban érdekelt, s ki tudja, hogy egy Orbán-váltó kormányban nem lesz-e miniszter. Megmondó emberként naponta akár többször is kommentálja a hazai és a világpolitika eseményeit jobbára felsőbb iskolákat végzett, hajdanán fontos posztokat is betöltött követőinek jókora tábora számára. A gond csak az, hogy a tömör beszólások beleragadnak az egyéni kisszerűség dágványába. Vagyis

nélkülözik a távolságtartó történelmi–társadalmi–gazdasági kontextust, ezért magukkal rántják azokat, akik nem kritikusan viszonyulnak a szövegekhez.

Raskó György rendszeresen szakért a hazai legliberálisabb, a ma már csak interneten hallgatható rádióban és másutt, ahol ugyanez jellemzi megszólalásait, s ahol egyfajta orákulumként hallgatja őt egyszerre minimum több tízezer ember. Csak e szellemi kártétel miatt, s nem valamiféle személyes ellenszenv okán teszem szóvá most is azt az augusztus 26-i posztját, amelyben azon kesereg, hogy „ebben az évszázadban nem lesz (Oroszországban) nyugati értelemben vett többpárti demokrácia, marad a vadkapitalizmus és maradnak a feudális társadalmi viszonyok”.

Most azonban nem ezt a végletes leegyszerűsítést szedem ízekre. Már csak azért sem, mert a bagoly mondja verébnek effektusra – vagy inkább fordítottjára – a rendszerváltozás után szintén befolyásos pozíciókat betöltött Kaltenbach Jenő figyelmeztette hozzászólásában Raskót: „nálunk sem lesz egyhamar normális demokrácia”. Hozzáteszem persze, hogy ugyan hol létezik ilyen. De még csak nem is ezen akarok lovagolni, hanem Raskó úr válaszából idézni. Eszerint „arról van szó, hogy a ma élő magyarok zöme a Kádár korszakban szocializálódott és nem volt felkészülve a piacgazdaság, demokrácia támasztotta kihívásokra. Erre jött rá Orbán és már 2000-ben hozzálátott a kádári miliő visszaállításához, amihez persze az akkori közmorál is hozzátartozott.”

A demagóg kinyilatkoztatások eme világából így próbálta visszarántani ismerősét Kaltenbach: „nem lep meg Gyuri, hogy neked Kádár jut eszedbe, nem Horthy, pedig a mostaniak (közmorálilag) inkább utóbbira hasonlítanak (…) az én felmenőim is (egy picit) jobban éltek Horthy idején, már csak azért is mert utána mindenüket elvették, sőt egy részüket el is üldözték, de ez békaperspektíva.” Raskó György azonban önérzetesen visszaszólt: »jogod van így érezni, azért „horthysta” én sem vagyok, amit tudok arról a korról az javarészt szülői, nagyszülői beszámolókból van, kisebb részt történelemből tanultam. A történelem azonban pártos tudomány...«

Vannak még az épületes pour parler további részeiben hasonló kitételek, de itt és most maradjunk az első mondatomban megfogalmazott felvetésnél: miért is mondott csődöt a magyar értelmiség a szintén a Kádár-rendszerben szocializálódott Raskó Györggyel együtt a rendszerváltozás környékén s azóta!? Méghozzá abban az értelemben, ami fölött az értelmiség több jelesnek mondott tagja sokat sóhajtozik: a magyar nép – Jelentsen ez bármit! – az istennek sem akarja elfogadni azt a jótéteményt, amivel harminc–negyven éve kínálgatják őt a rendszerváltozás nyertesei közé tartozók. A tömeg fölött lebegők egyszerűen nem akarják tudomásul venni, hogy 

az ország kétharmada, beleértve a középosztályt is, a mindennapi egzisztenciális kiszolgáltatottság, háttérbe szorítottság és perspektívátlanság közepette él.

Ezzel szemben a vérben fogant kezdet után, az 1960-as évek második felétől a többség számára nem csak egzisztenciális értelemben, hanem a társadalmi cselekvés korlátait is óvatosan lebontó kádári államszocializmus maga volt a biztonság és a jövő ígérete. A nemzetközi meghatározottságok és a múltból cipelt terhekkel együtt, a fokozatosan puhuló, a diktatúrából autoriter rendszerbe forduló, a végén már a plurális demokráciát is megcsillantó politikai hatalomgyakorlás keretei között, Raskó úr számára szintén a kibontakozás lehetőségével.

Elvégezhette a közgazdasági egyetemet, majd – mint nekem írta a tavaly december 22-i Facebook-vitánkban – úgymond ellenzéki magatartása miatt kellett távoznia egy kutatóintézetből. „Büntetésül le akartak fokozni kutatóból ügyintézővé. Inkább leléceltem és mentem tanítani Algériába számvitelt, könyvvitelt. Majd Mexikóba, mint tanácsadó az Agroinvest révén”. Értem én, hogy ezt sanyarúságként élte meg a brazíliai ténykedésével együtt. De hogy valaki akkoriban csak úgy legálisan lelécelhetett, s nem a legmagasabb szintről kínálták fel neki ezeket a lehetőségeket, azt csak azoknak lehet beadni, akik akkor még nem éltek.

Hamisság van a szavak mögött, és ez az egy is elég lenne a hitelesség megkérdőjelezéséhez.

De van másik aspektus is. Az értelmiség soraiban számosan vannak Raskó úrhoz hasonlók, akik még a történészek által feltárt adatokat sem fogadják el például arról, hogy összességében milyen nyomorúságos állapotban voltak a jogfosztottságban, nincstelenségben tengődő tömegek a Horthy-rendszerben. Talán legbővebben – a terhes történelmi összefüggésekre és a pozitív törekvésekre is rámutatva –, itt írtam erről a Bekiáltás blogon, ezért most nem részletezem.

Mindenesetre, ha valaki 2021-ben figyelmen kívül hagyja mindezeket, többek között azt, hogy a hetvenes–nyolcvanas évektől az ország számára végre felcsillant a szerves fejlődés lehetősége, amit megszakított a rendszerváltozással ránk zuhant külföldi tőke pusztítása, és csupán saját családtörténetéből akarja levezetni a múltat, illetve a rendszerváltozás utáni időszakban önkényesen átugorja a szerepvállalásával zajlott történéseket, az egy másik hamis útra is téved. Így alakul ki a második repedés a hitelességen. Ám senki ne higgye, hogy az ilyen és ehhez hasonló hamisságokra nem éreznek rá az emberek, akiknek aztán eszük ágában sincs hallgatni a társadalom közönye miatt a sokaságnak szemrehányást tevő értelmiségiekre!

Ugyanazon a napon, amikor Raskó György közzétette a Facebookon fentebb idézett eszmefuttatását, a Hírklikk Radnóti Sándorral készült interjút közölt. Ebben a Széchenyi-díjas esztéta és filozófus többek között kifejtette: »Magyarországon súlyos civilizációs válság van, amely megjelenik a közélet, a nyilvános érintkezési formák lepusztulásában és barbarizálódásában, rendkívüli színvonalcsökkenésében és műveletlenségében, az igazság relativizálódásában és értékvesztésében. A szellem emberei visszahúzódnak a közélettől, mert nem tartják feladatuknak a bayerzsoltok száz éve megcáfolt, vagy undorral elutasított „gondolatainak” megvitatását, valamint jó modorra és emberségre tanításukat«.

Radnóti szintén az utóbbi tíz év történéseit kárhoztatja mindezért. Ily módon maga is abban a mókuskerékben kering, mint Raskó György. Talán nem is a véletlen műve, hogy Radnóti után Raskót is meginterjúvolták a Hírklikkben. Nekem sokat mond, hogy utóbbival a Népszava volt főszerkesztője beszélgetett. Minden jel szerint többszörösen összekapcsolódik, ami összetartozik. Mindkét interjúalany úgy tesz, mintha korábban nem vettek volna részt tevékenyen a magyar közélet, a közvélemény befolyásolásában, a jövő formálásában: Mindketten kerülik, hogy felvállalják saját életútjuk kanyarjait, s annak társadalmi következményeit. Ezért nem utalnak ezek tükrében, történelmi perspektívából és a tömegek sorsa felől a kialakult helyzetre.

Ezen a ponton pendül egy húron katolikus gimnáziumot végzett, konzervatív–liberális (Jelentsen ez bármit!), de feltétel nélkül tőkepárti Raskó, illetve a lukácsista marxistából nyugatos-liberálissá lett, szintén tőkepárti Radnóti, s velük együtt a közvélemény-formálók nagy része.

És ebben támogatja őket az ellenzékinek látszó portál. Csakhogy a múlt tanulságai nélkül – ha úgy tetszik, a Kaltenbach által említett békaperspektívából – nem épülhet koherens világnézet. Vagy amiként a „Barbalizálódik-e Magyarország?” kérdést a Radnóti-interjúhoz kapcsolódva boncolgató Jótündér fantázianevű matematikus fejti ki az Örülünk, Vincent? blogon: „Fundamentum nélkül az ember csak a levegőbe beszélhet”. És ez odajuttat bennünket, ahol most vagyunk. Jótündér szerint: „A magyar egyéni kitörési útvonalak jelentős része külföldre vezet”. Mert egyrészt „A mai konzervatív magyar szellemi iskola lehetséges szellemi atyját elgázosították Auschwitzban, vagy a háború után, esetleg 56-ban menekült el Amerikába vagy Ausztráliába, talán csak lemerült, kibekkelte aztán mégis belehalt”. Másrészt a „Kertmagyarországról-t, hazáról a magasban-t, talán azok sem vették komolyan, akik naponta hivatkoztak rá”. Harmadrészt „a Lukács ovi bezárt és soha többé nem fog már kinyitni”. Negyedrészt a rendszerváltozás utáni „hankissi illúzió, hogy kitalálható egy új Magyarország, szertefoszlott”.

Hozzáteszem: akik még itt lézengenek kisszerű egzisztenciális okok, meg az önigazolás kényszerétől vezetve, nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy

ha a nemzet, az ország sorskérdéseivel foglalkozik valaki, akkor annak nem elég csupán a lába elé néznie.

Ily módon ugyanis elveszítik, elveszítjük a kapcsolatot a valósággal, amit a mélyben a tömegek formálnak, s amelyek azt várják az értelmiségi küldetésűektől, hogy feltárják ösztönös cselekedeteik mozgatórugóit, s irányaik közül kirostálják a jövőtleneket. Ehhez a feladathoz azonban hitelességre lenne szükség. Csakhogy éppen ezt a hitelességet kérdőjelezik meg az elemzéseknek álcázott féloldalas megnyilatkozások, az elhallgatások. A magyar társadalom értelmiségét így semmisítette meg a magyar társadalom értelmisége, amely magának él, ezért aztán magára maradt. Eközben úgy tesz, mintha nem értené, miért nem vevő a tömeg a nemzethalált vizionáló prófétai hevületére. De nehogy az legyen már a vigaszunk, hogy ez a jelenség a nyugati világnak általában is jellemzője! #

CÍMKÉP: Raskó György és Radnóti Sándor – Egy húron pendülnek a konzervatív–liberálisok és a lukácsista marxista–nyugatos-liberális, de egyként tőkepárti megmondó emberek (Fotók forrása: FB-oldalak)