929. BEKIÁLTÁS: Putyin válasza a gázpánikra

Az orosz államfő bejelentései nyomán végre jelentősen esett a gáz nagykereskedelmi ára.

eneregtikaivideokonferencia2021-10-06putyinhonlapja.jpg

Tömegével találkozom azokkal a hírekkel, miszerint nem lesz elég gáz a télen több nyugat-európai országban. Ami lesz, annak máris csillagászati az ára. És persze ezért az egészért Moszkvát teszik meg bűnbaknak. Miként Stier Gábor is írta még október 4-én: „A nyugati importőrök most a Gazpromra mutogatnak. Pedig nemrég még harsányan hirdették, hogy megvannak ők az orosz gáz nélkül is”. Viszont nem olvasok és hallok

arról az október 6-ai, energetikai fejlesztési videokonferenciáról, amit Vlagyimir Putyin elnökletével tartottak az orosz energetikai piac meghatározó szereplőinek részvételével, s amelynek felvétele bárki által megtekinthető, illetve szövege oroszul és angolul is hozzáférhető.

A tanácskozásnak azonnali, jelentős ármérséklő hatása volt a gázkereskedelem nagybani piacán. Ezen túlmenően az elhangzottakból és az orosz médiumokban az elmúlt napokban megjelent információkból a következő vázlatos helyzetkép állítható össze:

♦ A kereskedő cégek (az államok) nem akarnak hosszú távú szerződéseket kötni. Ennek egyik oka, hogy hosszabb távon sok a bizonytalanság, és senki nem akar fizetni olyan áruért, ami esetleg a nyakán marad. A másik: ha rögzített árakkal dolgoznak, a hiányok időszakában nem tennének szert horribilis nyereségre. Moszkva már évekkel ezelőtt figyelmeztette az Európai Bizottságot a tőzsdei ármozgások miatti veszélyekre.

♦ Az USA-ból a cseppfolyósított gáz nagy részét nem Európába szállítják. Másutt, például Latin-Amerikában, Ázsiában még drágábban adhatják el. (Tegyük hozzá, hogy Európában alig-alig vannak meg a cseppfolyósított gáz nagy mennyiségekben történő fogadásához szükséges műszaki feltételek, illetve az amerikai gáz az orosszal szemben nem versenyképes, kivéve, ha sikerül tartósan magas beszerzési és fogyasztói árat kierőszakolni az Európai Unióban.)

♦ Az európai zöld energia-program nem halad, sőt felettébb sok kudarc kíséri. Eközben a széntüzelésű erőművek egy részét már lerombolták, és sok helyen lefékezték az atomerőmű projekteket. A Covid-járvány alatt csökkentették a nyugat-európai kitermelést is. 

♦ Mialatt a gázár néhány hónap alatt hatszorosára nőtt a tőzsdéken, Washington és Brüsszel még mindig akadályozza az Északi Áramlat-2 használatba vételét. Ennek feltöltését egyébként megkezdte az orosz Gazprom, amely egyébként szintén jócskán profitál a jelenlegi helyzetből a magas ár következtében.

♦ Mikor ezt az összefoglalót írom, több mint 24 óra telt el Vlagyimir Putyin pozitív bejelentései óta, a magyar sajtó ingerküszöbét azonban a fentiek mintha nem érték volna el. Annak ellenére sem, hogy hatásukra jelentősen csökkent a gáz nagykereskedelmi ára a világpiacon.

Néhány kiemelés az orosz elnök beszédéből:

– A többlet szállítási igények mérsékelt áron történő kielégítését meg kell vizsgálni! (Putyin egyik erre való utalása például így hangzott: „A történelemben még egyetlen eset sem fordult elő, amikor a Gazprom elutasította volna igénylőinek a szállítást, amennyiben azok megfelelő megrendelést adtak fel. (…) Mindazonáltal, ma szeretnék javaslatokat hallani Önöktől, kedves kollégák, mit lehetne még tenni a globális energiapiac stabilizálása érdekében. Készen állunk az ilyen munkára, és szeretnénk, ha ez a tevékenység abszolút kereskedelmi alapon épülne fel, figyelembe véve a folyamat minden résztvevőjének érdekeit.” – Megjegyzem, az orosz állami tévé által részletesen közreadott, az államfő vagy a miniszterelnök által vezetett hasonló konferenciák, a legkülönfélébb témákban mindennaposak.)

– Oroszország nagy mennyiségű gázt dob piacra a szentpétervári tőzsdén. (Erre vonatkozó idézet Putyintól: ,,Ön [vagyis Alekszandr Valentyinovics Novak miniszterelnök-helyettes] azt javasolta, hogy növeljük a kínálatot a piacon, a tőzsdén, annak érdekében, hogy letörjük a spekulációs és az ideges hangulat miatti keresletet Európában. Ezt meg lehet tenni, de, természetesen, nem európai helyszíneken lehet és kell megtenni, hanem, miként azt Ön is mondta, a szentpétervári tőzsdéken.”)

– Az eddigi hírekkel ellentétben az orosz fél Ukrajnán keresztüli drágább útvonalon való gázszállítást is mérlegeli. (Szó szerinti kiemelés Putyin szövegéből: „Egyébként mindenféle találgatás folyik Ukrajna gázrendszeréről, az azon keresztül történő szállításról. Itt is le kell szögeznem, hogy szerződéses kötelezettségeink az ukrán gázhálózaton keresztüli szállításra évi 40 milliárd köbméterre vonatkoznak. Az idei év első kilenc hónapjában a Gazprom nyolc százalékkal növelte ezt a mennyiséget. És bátran kijelenthetjük, hogy túllépjük az Ukrajna területén keresztül történő gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségeinket. A további növelés nagy terhet jelent a Gazprom számára, mert gazdaságilag előnytelen, ugyanis ez az útvonal drágább” [másokhoz képest]).

Ettől még lehetséges, hogy lesz némi gázhiány Európában, de azért a zöldpopulista politikusok, az amerikai gazdasági és politikai lobbi érdekeit kiszolgáló EU-elit és a kormányok energiapolitikájának alakítóinál kellene a felelősöket keresni. Elég, ha az eredetileg Bulgárián keresztül tervezett déli gázvezeték meghiúsítására, vagy az Északi Áramlat-2 miatti szankciókra, az e vezeték körüli, most is folyó huzavonára gondolunk, melyeket, végső soron, a tengeren túlról sugalmaznak, sőt követelnek.

Ehhez képest, hogy mást ne mondjak, az amerikai Bloomberg hírügynökség, meg a washingtoni külügy árfelverő aggodalmait osztják ezerrel a Facebookon. Közben mintha eszükbe sem jutna, hogy az előzmények tükrében mekkora az ezek mögötti képmutatás. Annál inkább, mert miként Deák András György, az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet szakértője nyilatkozta a fent már hivatkozott cikkben„ez az áremelkedés programozott. Arról van ugyanis szó, hogy az európai klímapolitika eredeti elképzelésének megfelelően az emissziós díjak jelentősen megnőttek, és ez kihatott az áram árára is”.#

CÍMKÉP: Az oroszországi energetikai videokonferencia résztvevői, középen az energetikai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Novákkal  – Vlagyimir Putyin szerint túllépik az Ukrajna területén keresztül történő gázszállításra vonatkozó szerződéses kötelezettségeket (Fotó forrása az orosz elnök honlapja)