Novák a szerveződő háttérhatalom egyik pillére lehet, miközben sok ellenzéki választó elalél tőle.

Hullámzik az interneten a Novák Katalin államfőjelölése körül a magukat ellenzékinek tekintő értelmiségiek közötti vita. Az egyik, magát baloldaliként meghatározó, igen művelt női olvasóm – aki előrebocsátotta, hogy nem csak azért vált megengedővé, mert NK nő – például ezt írta:

,,hülyén veszi ki magát, mégis azt mondom, Novák Katalin jelölése számomra szimpatikus ötlet”.

Hosszan fejtegette pro és kontra észérveit, de végül elragadták az érzelmek. Szerinte ,,minden megnyilvánulásában, kedves, okos. Lényében éppen valami gyűlöletfelettiséget érzékeltem, s ha pillanatnyilag megkérdőjelezhetetlen is Orbán iránti hűsége, el tudom képzelni róla, hogy az ország konszolidációja érdekében képes lenne felül emelkedni ezen. Ő az a típus, aki szükség esetén még Vadai Ágnesre, vagy Szabó Tímeára is rá tudna mosolyogni.”

Néhány baloldali, illetve liberális portálon, személyes Facebook-oldalon, nőktől, férfiaktól vegyesen, több, ehhez hasonló kommenttel találkoztam: ,,Benne van N.Katalinban az, hogy akár sokak meglepetésére, de jól fogja csinálni!” Naná, hogy több helyen is beszóltam, azaz ellenkommenttel éltem. Egy helyen azt írtam: aki csak a mát akarja túlélni, az biztosan elveszíti a jövőt. Egy másikon azt fejtegettem, hogy

abban az esetben, ha az ellenzék kis többséggel győz is a tavaszi választásokon – amiben azért nem vagyok biztos, mert egyelőre Márki-Zay Péter nem egységbe kovácsolja, hanem  szétforgácsolja az ellenzéki erőket, sőt egy részüket ellenségévé teszi – Novák K teljesíteni fogja kerékkötésre vonatkozó küldetését. Hosszabb távon ugyanis ez jöhet be neki.

Valakinek megjegyeztem: nem vagyok annyira elnéző, mint azok az eddig protestálók, akiken hirtelen elomlott a megbocsátási érzület. Szempillantás alatt kiderült róluk, hogy az ellenzék nyárspolgári szemléletű értelmiségeként mennyire nem baloldaliak, csakúgy, mint a pártjaik. Ha ugyanis azok lennének, akkor a két tábor közötti kiegyezés-keresésben nem lépnének át könnyedén az alapproblémán.

Egy valóban baloldali ugyanis nem feledkezhet meg soha az egyént, a közösségeket, a természeti környezetet így vagy úgy maga alá gyűrő kapitalizmus kritikájáról, a kapitalizmus következményeinek legalább részleges enyhítéséről. Ráadásul, ha ez nem következik be, a konkrét magyarországi helyzetben főleg ránk omlik hamarosan az, amit az elmúlt három-négy évtizedben, a folyamatosan megtévesztett választók támogatásával, közösen összehozott a Kádár-rendszer alkonyának értelmisége és nómenklatúrája, illetve

megteremtett az 1989 utáni pártok, a névleges szocialistaságát, meg konzervatív-kereszténységét (valójában dzsentri mentalitását) büszke-buta öntudattal át nem gondolt liberalizmusra cserélt elit és a közép, majd bevégzett a vörösnek, zöldnek, s főleg narancsosnak mondott oligarcharéteg.

Olyat persze nem állítottam, hogy vérnek kellene folynia – mint ahogy ezt egy másik posztomhoz vizionálta  olvasóm. Felfogásomban a kapitalizmuskritika nem jelent esztelen forradalmi követeléseket. Hiszen a társadalom alulról erősítése-fejlesztése melletti következetes kiállás és a fegyveres lázadás között sok lépcsőfok van. Ráadásul – ha Marx és Engels eredeti gondolatát tekintjük – nem is erőszakosan alakul az ember ember voltában való kiteljesedését lehetővé tevő közösségi társadalom, hanem egy hosszú, sosem befejezhető folyamat révén. Kétségtelen, hogy ezt nem így adták és adják elő nekünk a sztálinizmus hatásaként... 

Mi több, még ma is ott tartunk – tisztelet a kevés kivételnek –, hogy a mai helyzetelemzésben sem vagyunk következetesek, s így kötjük meg az újabb elvtelen kompromisszumokat. És ez utóbbi az, ami a talán nem mindenki számára könnyen átlátható elvi-eszmei megközelítésen túl meghökkent: a tömegnek a magát a társadalmi balhoz sorolók nem kis része is egy pillanat alatt túllépett azon, hogy Novák K idő előtti jelölése nyilvánvalóan az orbáni macska-egérjáték része. Az országvezető egyszerűen csapdát állított az ellenzékieknek.

Főként a középosztálybeli értelmiségieknek, akik egyébként szinte napra pontosan követik, hogy az állami vagyont nyakló nélkül átjátsszák a gazda bizalmasainak. Az állam ellenőrzésére hivatott szervezetek élére idő előtt neveznek ki pártkatonákat. A cél, hogy a jelenleg kormányzók esetleges veresége után, akár hosszú éveken át akadályozhassák a legitim kormány munkáját, s ezzel megágyazzanak a minden eddiginél gátlástalanabb országfosztogatók visszatérésének.

Nyilvánvaló, hogy háttérhatalom szervezése folyik. És ennek a szerveződő háttérhatalomnak egyik pillére lehet Novák.

Senki ne áltassa magát! Nem önálló figura ő, aki önszántából megváltoztathatja felfogását, hanem a vezérnek örökre elkötelezett, sőt nem kizárt, hogy a majdani informális hatalom számára már most zsarolhatóvá tett ember. Biztonságban csak a vele véd és dacszövetségben levő övéi között érezheti magát, már csak azért is, mert a jelenlegi ellenzék soha nem fog bízni benne egészen.

Fel nem foghatom, hogy az eddig az orbánista hatalomgyakorlás és azok képviselői ellen ágálók legalább azt miért nem veszik észre, hogy Orbán mennyire megszégyenítette őket, amikor Novák Katalin nevét az év végi sajtótájékoztatón szinte spontán bedobta. Egyeseknek a jelölt női mivolta, másoknak – bár ízlések és pofonok különfélék – a nőiessége elég volt ahhoz, hogy besétáljanak a csapdába. Sok lelkes kommentből szűrtem ezt le. 

Hölgyeim és Uraim! Nem mutathatnának egy kissé több következetességet, vagy mit ne mondjak, némi elviséget? No, nem az országért, nem a hazaért, még csak nem is a pártjaikért. Csupán az önbecsülés maradékának megőrzéséért…# (Ez volt a 005-ös beszólás a Facebookon szétszórt kommentjeim, s azok továbbgondolása közül. Holnap jön a folytatás)

CÍMKÉP: Orbán Viktor Rómában, a Fratelli d'Italia (Olaszország Testvérei – FdI.) párt rendezvényén Novák Katalinnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának akkor még család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, 2020-tól miniszterével (Fotó forrása: Twitter, a kép illusztráció volt a Bekiáltáson 2019. szeptember 21-én megjelent „Rómában is orbáni agymosás” című cikkemhez)