Történelmünk csődtömegének felmagasztalása nem vezethet megújuláshoz.

„Talán a legfontosabb kérdés, hogy Magyarország hű marad-e több, mint ezer éves múltjához, vagy feladja szuverenitását? – emelte ki Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter a La Verità című olasz napilapnak adott interjújából azzal kapcsolatban, hogy szerinte mi a tétje a 2022-es parlamenti választásoknak. Az ezzel a gondom, hogy fájdalom, de

az ország története katasztrófák sorozata.

Ezt aztán le is írtam kommentként a miniszteri poszt egyik internetes megosztása alá. Meglepetésemre, valaki megerősítette a beszólásomat: „Ha igen – vagyis, ha hű maradna több mint ezer éves múltjához az ország –, az igen nagy baj lenne. Kérdezzék meg Adyt!”

Nézzünk végre szembe a valósággal! Ha valamit eredményként könyvelhetünk el a múltunkból, az az, hogy – megcsonkítva és időről-időre, keletről, nyugatról, északról és délről sok-sok korabeli migráns (!) több hullámban történő beszivárgásával és betelepítésével, de egyáltalán még létezik az ország. A külső támadásokat nem is számítva, ami ránk volt bízva – az Árpád-házi uralkodók belharcoktól véres korától a Habsburg–magyar, a kuruc–labanc, a katolikus–protestáns, a keresztény–zsidó küzdelmek tengernyi áldozatán át az ország mai kettészakítottságáig, amiben már Varga Judit pártjának és kormányának is nagy szerepe volt és van – az mindig katasztrófába torkollt.

Célszerű lenne hát új fejezetet kezdeni a XVIII. századi romantikus hevület óta felmagasztalt, valójában korántsem dicső múltra való hivatkozás, a hagymázas célozgatásokban testet öltő pótcselekvés és néphülyítés helyett!

Azért dolgozni, hogy lehetőleg vége legyen a katasztrófák sorozatának! Már amennyire ez rajtunk múlik. De Jókai és mások regényei, a magasztos költemények, a romantikus festmények nyomán még mindig a délibábos ábrándok magyarkodó melengetésével vagyunk elfoglalva, és ez nem vezethet megújuláshoz. Ebben olyan biztos vagyok, mint ahogy az államalapítás óta mindig zárójelbe volt téve az a bizonyos magyar szuverenitás, amire Varga Judit hivatkozik.

Tetszik, nem teszik, kezdettől valamely német birodalomhoz – s olykor átmenetileg részben az oszmánhoz, az oroszhoz, egy ideig a szovjethez – volt kötve az ország szekere. Most az amerikai birodalomhoz,  illetve megint csak egyrészt a Németország által meghatározott Európai Unióhoz, másrészt Oroszországhoz. Volt már ilyen, csak akkor ténylegesen is három részre volt szakítva a magyarnak nevezett királyság. Jelenleg viszont ugyanazon államhatárokon belül kavarognak az ellenérdekek.   

A haza bölcse, az épp a szuverenitásunk szemszögéből vitatott 1867-es kiegyezést tető alá hozott Deák Ferenc ténykedéséből is tudható, mit jelent a külső hatalomnak való alávettség. Azért említem ezt itt, mert rá mint „hivatali elődjére” szívesen hivatkozik Varga Judit. Túl azon, hogy ezt némileg aránytévesztésnek érezheti az ember, nézetem szerint a miniszter

nem azt szűri ki a deáki életműből, ami tanulságul szolgálhatna. Megmarad az avítt, ám annál hazafiasabbnak tetsző sztereotípiánál.

Ha nem így tenne, akkor azon kellene elmélkednie: miért is kellett feladni az 1848–49-es törekvéseket 1867-ben? Milyen következményei lettek Magyarország ismételt Habsburg-gyámság alá rendelésének? A pénzügy, a külügy, a hadügy Bécsből való intézésének? Milyen mértékben következett ebből Trianon, s az azt közvetlenül megelőző és követő időszakok szörnyű vesztesége?

Ezzel aztán el is kezdődhetne a katasztrófák évezredének reális értékelése, a népámítás befejezése, s végre a nem csak az álmokban létező jövő építése. Véssük azonban eszünkbe: ennek tényleges kezdeményezése a mindenkor hatalomban lévők kötelessége és felelőssége! Immár tizenkét éve Varga Judité és társaié lett volna... # (Ez volt a 004-es beszólás a Facebookon szétszórt kommentjeim, s azok továbbgondolása közül. Holnap jön a folytatás)

CÍMKÉP: Varga Judit a róla készült számos mesterkélt kép egyikén, Deák Ferenc házában a feszülettel, országos gondokon töprengve – 2021. december 17-én, a Facebook-oldalán azt írta: „Igazságügyi miniszterként különleges élmény volt hivatali elődömnek, Deák Ferencnek, a haza bölcsének és Zala büszkeségének házába ellátogatni.”