986.BEKIÁLTÁS: Putyint támadja a 79 éves tábornok

Az Oroszország feletti triumfálási vágy újabb propagandaterméke terjed az interneten.

ivasovvezerezredes.jpg

Azt hittem, megúszom, de a jelek szerint nem. Szele Tamás blogja nyomán a magyar nyelvű interneten is terjed a Vlagyimir Putyin elnök elleni szenzációs közlésekre éhesek körében egy orosz tábornoknak, Leonyid Ivasovnak az államfőt lemondásra felszólító, nyílt levele. A blogger azonban elhallgatott egy s mást. Többek között azt, hogy

egy 79 éves, NYUGALMAZOTT tábornokról van szó, s a szervezet, amit úgymond képvisel, NEM RÉSZE az orosz hadseregnek.

Ezek miatt azonban, akik például azzal az ajánlással osztják meg, hogy ,,Putyin-ellenes kritika, az orosz hadsereg irányából”, és Szele feldolgozásában hüledezve, vagy kárörvendve olvassák a szöveget, túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki. Így válik ez a dolgozat is az Oroszország feletti triumfálási vágyra építő propagandaháború részévé. Eredetileg nem akartam foglalkozni vele, mert magunk közt szólva, elegem van már az Oroszországgal, annak vezetőjével kapcsolatos, előítéletekre visszavezethető csúsztatások, sőt hazugságok korrigálásából. Amúgy is falra hányt borsó minden a mai Magyarországon, ami józanságra próbál inteni bármely témában.

A minap azonban a Bekiáltás blog egyik olvasója megkérdezte tőlem, mi a véleményem Szele cikkéről. Magánlevélben válaszoltam. Most azonban, hogy egy olyan site-ot is elért a Szele-poszt, amelynek tagja vagyok, ismét felveszem a kesztyűt. Nem Oroszország, nem Putyin védelmében, hanem azért, mert meggyőződésem: félrevezető információkra nem épülhet tisztességes világkép és helyes cselekvés. Vagyis saját országomtól próbálom távol tartani a hamisságokat, egyre reménytelenebbül.

Egyébként a három csillagból is látható, hogy Oroszországban nem altábornagy, hanem vezérezredes a Putyin ellenes levél szerzője.

Bár ez a tévesztés lenne a cikkel a legnagyobb baj, amely a sajtón keresztül történő hangulatkeltés állatorvosi lova. Szele Tamás szövegét innen lehet megnyitni, Ivasov orosz nyelvű, az elnökhöz és az Orosz Föderáció polgáraihoz intézett tiltakozását pedig erről a helyről. Alább a levelezőmnek adott válaszom olvasható, néhány kisebb kiegészítéssel. A három együtt akár kortörténeti dokumentum is, melyeket újságíró iskolákon, illetve a propaganda elleni védekezéssel foglalkozó tanfolyamokon lehetne elemezni. Már ha egyáltalán…

Tisztelt M.Gy. alias C!
Szerintem, egyelőre nincs különösebb jelentősége Leonyid Ivasov 2022. január 31-i tiltakozásának, amelyben felszólította az államfőt, hogy ne háborúzzon Oroszország Ukrajnával, ő maga pedig vonuljon vissza. Ugyanakkor nem kizárt, hogy később még felpörgetik a témát. Először is, ma még nincs hadiállapot a két ország között, léteznek a gazdasági kapcsolatok, Moszkva szállítja Kijevnek a szerződésekben rögzített gázt, illetve az atomerőművek fűtőanyagát. A
z Oroszországban dolgozó 3,5 millió ukrajnai vendégmunkás hazautalásai rendben megérkeznek. Remélem, nem is lesz összecsapás, bár bőven vannak Oroszországon kívül is, akiknek lenne rá igényük. Másodszor, az efféle nyílt levélen csak az akad ki, aki azt hiszi, hogy az orosz társadalom teljesen homogén és minden ízében Putyin ellenőrzése alatt áll. (Ez még Sztálinnak sem sikerült.) 

Magában az orosz állami tévében szinte minden nap megszólalnak ellenzéki politikusok, szakértők, Nyugatról és Ukrajnából meghívott, a Kreml politikáját bíráló elemzők, a kijevi parlament kormánypárti politikusai. Putyin éves nemzetközi sajtótájékoztatóin is részt vesznek hazai ellenzékiek és nyugatiak, és minden további nélkül kérdezhetnek. Például a decemberin ott volt Dmitrij Muratov, a Nobel Béke-díjas újságíró is, akinek az államfő gratulált, majd az illető kíméletlenül kérdezett. Az elnök pedig válaszolt. Az orosz parlamentben főleg a kommunista Gennagyij Zjuganov üt meg az Ivasovéhoz hasonló hangot, esetleg a nacionalista-liberális Vlagyimir Zsirinovszkij, bár kétségtelen, hogy idáig egyik sem megy el. Többek szerint azért nem,

mert ők az államfő pártja, az Egységes Oroszország házi ellenzékijei.

Van ebben igazság is, meg nem is. Semmi sem csak fehér, vagy csak fekete. A ma 79 éves, kétségtelenül felkészült vezérezredes (Szele helytelenül fordította a генерал-полковник-ot altábornagynak), mai szerepét azonban még ennyire sem értékelném. Egyébként ő volt az oroszok részéről a pristinai repülőtér 1999-es, vitatott elfoglalásának megtervezője és végrehajtója. Jó kapcsolatot ápolt a később a Hágai Bíróság elé állított Slobodan Milosevics szerb és jugoszláv államfővel. Az oroszok akkori, ottani katonai műveletéről nemrégiben elég látványos film is készült, s abban feltűnt a tábornok, persze színész alakításában. (Háttér – Grolmusz Viola Csilla: A koszovói konfliktus és Oroszország)

A NATO-terjeszkedést Oroszország felé ő is ellenzi, de egyes orosz megítélések szerint sokkal nacionalistább, mint Putyin, s levelével ellentétben ő alighanem már rég kirobbantotta volna a háborút. Mindenesetre ellentmondásos személyiség. Talán (egyelőre) ezért sem kapott nagyobb publicitást Nyugaton, s persze Oroszországban sem. Néhány ellenzéki és külföldi médium (Dozsgy, Meduza, Szabadság Rádió) felkapta. Viszont patrióta-nacionalista szervezetek, illetve most már a tisztikar nevében is elítélték nyílt levele miatt.

Egyébként egy 2015. szeptember 25-i, majd 27-i cikkemben már előfordult a neve. Az egyik televíziós vitaműsorban előítéletességtől mentes gondolkodásra biztatta a műsor amerikai, cseh, lengyel újságíró vendégeit, illetve az orosz ellenzéki civil szervezetek képviselőit. Ugyanis ők a heves vita során csak odáig jutottak, hogy kizárólag veszélyként tekintettek a muzulmánok kirajzására. Meg kell békélni azzal – mondta –, hogy előállhat olyan helyzet, amelyben a televíziós műsorvezetők Szálem alejkummal köszöntik reggelente a közönséget.

A másik tévéműsorban többek között arról beszélt, hogy Amerika perspektívái egyre rosszabbak. Az egypólusú világra vonatkozó elgondolásai elakadtak. A tőke az óceán ázsiai oldalára vándorolt. Az európaiak ki akarnak kerülni a Washingtonnak való alávetettségből. Egyre inkább felismerik, hogy Európa problémái – a kapcsolatok megromlása Oroszországgal, Ukrajna, menekültáradat – az USA magatartásából fakadnak.

A mostani szövege hozzáférhető az interneten, amit más, féligazságokra épülő cikkeihez hasonlóan az oroszországi helyzetet csak felületesen ábrázoló, szenzációra vadászó Szele feltupírozott.

Ivasovot feltehetően az hajtja Putyin ellen, hogy nem sokkal annak hatalomra jutása után 56 magas rangú tábornokkal együtt tartalékállományba helyezték. Ezt követően 2011-ben kandidált volna az államfői posztra, de a Választási Bizottság nem fogadta el jelentkezését, mert az őt jelölő szervezet szerint nem felelt meg a jogi előírásoknak. Erről gondoljon mindenki, amit akar, de ez a tény. Ezzel együtt ma is elemző intézetekben ténykedik, tanít az állami egyetemen, s ha jól emlékszem, az említett film bemutatóját követően nyilatkozott a tévékben is. Erre nehéz lenne azt mondani, hogy nagy retorziók érnék.

Csakhogy, szerintem, mindezt, vagy ezek egy részét az eredeti cikkben kellett volna közölnie a szerzőnek, nem pedig arra az egyetlen tényezőre fókuszálni, hogy ő az Összoroszországi Tiszti Gyűlés elnöke, mert hű, az micsoda nagy valami. Valójában, ez egy cári szervezet volt eredetileg, amit a Szovjetunióban más tartalommal töltöttek meg, de a mai Oroszországban jelentéktelen szervezetecske, nem része a hadsereg struktúrájának. Leginkább magánkezdeményezésekkel próbálnak életet lehelni bele, eléggé sikertelenül. Megjegyzem, a tábornok lánya egy orosz–amerikai cég munkatársa. A jelenlegi helyzetben akár innen is fújhat a szél. Üdvözli: KDL – Bekiáltás blog #

CÍMKÉP: A nyugállományba helyezett Leonyid Ivasov 2011-ben kandidált volna az államfői posztra, de a Választási Bizottság nem fogadta el jelentkezését – A pristinai repülőtér 1999-es, vitatott elfoglalásának megtervezője és végrehajtója volt, jó kapcsolatot ápolt a később a Hágai Bíróság elé állított Slobodan Milosevics szerb és jugoszláv államfővel. De ha úgy fordul a kocka, Putyin külföldi ellenfelei még ellenállót is fabrikálhatnak belőle (Fotó forrása: a magánszervezetként működő Összoroszországi Tiszti Gyűlés honlapja)