Szinte minden nagyhatalomba belerúgott a kormányfő beszédének nemzetközi részében.

Ha elfogadnám Orbán Viktor évértékelő beszédéből, hogy

„az emberek szerint” Magyarország jól védekezett a járvány alatt, miközben a 42 ezer Covid-áldozattal a halállisták elején állunk a világban, s akkor még nem beszéltünk az elhalasztott műtétek és kivizsgálások hosszú távú következményeiről…,

– ha bevenném azt, hogy „Ma egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-kormány idején”, miközben nyilvánvaló, hogy egyrészt a gazdasági világválság körülményei nem mérhetők össze a későbbi prosperitáséval, s hogy ebben a nagyvonalúan odavetett millióban a külföldön dolgozó százezrek ugyanúgy benne vannak, mint azok, akik hetente mindössze pár órát dolgoznak, s egyébként is, részben szúrópróbaszerű, telefonos érdeklődésen alapulnak az adatok…,

– ha helyt adnék állításának, miszerint exportra támaszkodó gazdaságot építettünk fel, ellenben eltekintenék a beszédében elhangzott bejelentésétől: a külföldi vállalatok több profitot visznek ki az országból, mint amennyit a külföldön működő magyar cégek hazahoznak…,

– ha nem tudnám, hogy az utóbbi tíz évben, és nem egyszerűen az elmúlt kettőben, a magyarországi gyermekszegénység tíz százalékról tizenhétre nőtt, akkor nem kételkednék az állításában: „a járvány alatt a családoknál sem kellett behúzni a kéziféket”..,.,

– ha nem vett volna fel a magyar kormány nagyságrendileg ugyanakkora külföldi hitelt, mint amennyit most a választások előtt adóvisszatérítésre és tizenkét év elteltével (!) a tizenharmadik havi nyugdíjra kifizetett, akkor elfogadnám, hogy szilárdak a gazdaságunk alapjai, miként Orbán Viktor bizonygatta…,

szóval, ha mindezt elfogadnám a kormányfőtől, és szőnyeg alá söpörném saját ellenvetéseimet, akkor nem lenne okom, hogy ne fogadjam el minden más kijelentését vagy sugalmazását is. Köztük a legütősebbet, miszerint

a háború árnya borul ránk, bár az embernek most tényleg inkább van ilyen érzése, mint akárcsak egy fél éve.

Nem emlékszem, hogy a miniszterelnök mikor elemezte többé-kevésbé érdemben a nemzetközi helyzetet. Brüsszel folytonos leszólását nem tekintem ilyennek. Hogy aztán valóban érdemi-e ez a mostani szövege? Az a benyomásom, hogy szónoklatának külpolitikai része ugyannak volt alárendelve, mint a többi: a választóit nem elgondolkodtatni akarta, csupán ösztönökre építő érzelmeket kiváltani belőlük.

Ha a fentiek ellenére megpróbáljuk komolyan venni szövegének nemzetközi vonatkozásait, azt bizonyosan ki kellene emelni, hogy a V4-ektől való már-már elhidegülés után a Balkán felé akar fordulni Orbán – elsősorban Szerbia oldalán, de nem kizárólag. Természetesen, voltak ennek előjelei, viszont stratégiai koncepcióként mintha most jelent volna meg először markánsan ez a gondolata. Az üzleti kapcsolatok építése mellett a miniszterelnök utalt a balkáni konfliktusokra, s ezek részeként a robbanást csak külföldi, köztük a magyar katonákkal elkerülhető puskaporos viszonyokra.

Ha a huszadik századi közös történelmünk kölcsönös vérengzéseire, vagy ha Belgrád 1999-es, a Taszárról indult amerikai repülőkkel való bombázására gondolok, ez bizony nem a legjobb ómen. Ráadásul, a kormányfő kijelentette: a Balkánon ott vannak a nagyfiúk is, és mindez a mi határainknál. Természetesen, ez a helyzet. Ám, hogy nekünk a nagyfiúk közé kellene keverednünk? Mindenesetre úgy látszik, hogy ez már itt is bevégeztetett. A kormányfő szerint nem nézzük ölbe tett kézzel, hogy rossz balkáni politikát csináljon Brüsszel és Berlin. Csak a fontoskodásnak ne hoppon maradás legyen a vége! Vagy még rosszabb…

Térséget váltva kijelentette: magyar érdek, hogy Ukrajnában ne legyen háború. És ez igaz. Sehol se! Persze, Ukrajna keleti részén most is folynak harcok – mondom én, s hozzáteszem, bár nem kell hozzá jósnak lenni: ezek kiterjedése tényleg beláthatatlan következményekkel járna. Akár világháború is kialakulhat belőle. De ezt csak én teszem hozzá. Orbán az egészből mindössze annyit tárt hívei elé, hogy háború esetén milliós nagyságrendben érkeznének ukrajnai menekültek hozzánk. Vagyis nem tett mást, mint

a már jól bejáratott migránsozással kapcsolatos beidegződésekre apellált.

Orbán a minapi moszkvai látogatásához, a Putyinnal való ötórás tárgyalásához képest – a néhány gesztus mellett – meglepő kijelentést is tett. A miniszterelnök szerint a magyar biztonsági érdekek miatt mindig megfelelő szélességű és mélységű területnek kell lennie Magyarország és Oroszország között. Ez ma Ukrajna, amelynek függetlensége és életképessége közvetlen magyar érdek. Ez mindenképpen szúrás volt a Kreml felé, ugyanakkor – sok hazai értékeléssel ellentétben – az életképes Ukrajnára vonatkozó kitétel nem feltétlenül mond ellent Moszkva szándékának.

Ám nem ez volt az orosz, sőt az amerikai vezetés rovására elengedett egyetlen beszólása. Talán a nagyhatalmak ellen berzenkedő választók vágyainak ment elébe, amikor azt mondta: Európa katonai erejének összemérhetőnek kell lennie Oroszországéval, mert amíg ez nincs így, addig az európai népek biztonságáról az amerikaiak és az oroszok fognak dönteni. Magyarország támogatja, hogy európai katonai képességeket és közös véderőt alakítsunk ki – fejtegette.

Igen ám, csak ebben is következetlen. Bár tudom, hogy főleg egy ilyen alkalomból a racionalitást számon kérni rajta teljességgel értelmetlen, de mégiscsak meg kell kérdeznem: nincs némi ellentmondás az Európai Egyesült Államok eszméjének, s az ebből következő, ezt megalapozható egységes EU-külpolitika Orbán általi heves ellenzése és az ezzel szorosan összefüggő európai közös haderőre vonatkozó felvetése között? Mert mit ér egy olyan hadsereg, melyet huszonvalahányan akarnak irányítani?  

Lépjünk túl azonban a szónoki kérdéseken! Időzzünk el villanásnyira a fölött, amit Orbán csupán meglebbentett: egy háború alapjaiban rajzolná át a politikai és gazdasági helyzetünket. Ha ez nem kampánynyitó beszéd lett volna, hanem nagy ívű, az ország minden eredményét és nehézségét felölelő elemzés – amilyet soha nem hallottam Orbán Viktortól, mert örökös politikai viaskodásai közepette sosem jutott ideje és energiája a tényleges, a társadalom egészére tekintő kormányzásra – akkor nyomatékosabban rá kellett volna mutatnia, hogy

amit a jövővel kapcsolatban a szónoklatában elmondott, arra adott esetben fátylat is boríthatunk.

S még valamit meg kellett volna tennie. Ha, szerinte, a háború ennyire fenyeget, akkor az lett volna a tisztességes, hogy erre a helyzetre is felvázol valamilyen koncepciót. Hogy közös gondolkodásra, felkészülésre ösztönzi nem csak híveit, hanem a lehetséges veszélyhelyzetben mindenkit – államférfihoz méltó módon. Ehelyett ezzel a bejelentéssel intézte el a kérdést: a háborús végkifejlet esetére is van forgatókönyvünk. És ennyi. A többit időben megtudjátok – üzente kimondva, kimondatlanul. Vagy nem… Mint a járvány idején…

A szónoklat hazai témákat érintő részeit nincs értelme komolyan venni. A csúsztatások, az összefüggésekből kiragadott, első hallásra tetszetős, ám hamis állítások, az elhallgatások, a fáradt hasonlatok, vicceskedések a választási kampány céljait szolgálták. A saját tábor érzelmeinek a megszokott hőfokon tartását. Felpörgetését azonban aligha. Az idősödő, a hatalomba belenehezedett Orbántól már ilyesmit nem várhatott racionálisan gondolkodó kampánystábja. Annak.a célnak viszont viszont nagyon is megfelel a beszéde, hogy egy-egy gondolatot, egy-egy hangharapást, egy-egy videó-részletet kiemeljenek belőle a következő hetekben az ország egészét uraló csaknem félszáz orbánista újság, rádió, televízió adásaiban bombázva velük a lehetséges választók agyát.

Alighanem a lakosság igen jelentős része már jó ideje tudomásul vette, hogy így működtetik a Fidesz propagandagépezetét. Tán még hiányzana is egyeseknek, ha valamiféle változás következne be. Mondhatni, sokan együtt nehezültek el a vezérükkel, akinek legfőbb mozgósító eszköze ma már a politikai célokhoz, kampányokhoz, időzített pénzosztás, a klientúra vagyonhoz juttatása. Utóbbi feltétele nem a gazdasági-piaci, a tudományos, a művészeti, a közéleti stb. versenyben való helytállás, csupán a gazdához, s a hozzá kapcsolódó kisebb gazdákhoz való lojalitás. Természetesen, ez a biztonságot is jelentheti sokaknak. Csakhogy veszélyes, az országot minden területen pangásba züllesztő, a dinamizálás ellen ható biztonság ez! Pláne, ha meggondolom, hogy a beszéd nemzetközi részében bárkit szóba hozott Orbán Viktor, abba

mindbe belerúgott, vagy belecsípett, s még akiket semlegesen említett, azok is felszisszenhettek.

Utóbbiak között említhetők azok, akiknek országában a magyar cégek terjeszkednek. A beszéd szerint köztük több közép-európai, szomszédos és barátinak tekintett ország van, ahonnan profitot kell hazahozniuk a MOL-nak, meg az OTP-nek, s a név szerint nem említett, bizonyára az állam által busásan támogatott magyar cégeknek. Gondoljunk csak bele, hogy ugyanezért, főleg épp a Fidesz körökben, mily gyakran szidják a multikat, akik kiviszik a nálunk megtermelt jövedelmet! Visszás egy helyzet, nemde? Legalábbis a kettős mérce esetét idézi fel. Amúgy pedig a kapitalizmus, az kapitalizmus. Csak akkor így kellene erről beszélni, nem pedig meséket mondani a népnek! Legalább az ellenzékiek tennék ezt, ha már Orbán nem! De mit is beszélek? Hiszen e tekintetben egy húron pendülnek. Kívülről ugyanis gyakran tűnik úgy, hogy csak a koncon veszekednek…

Ám vissza a beszédhez! Itt és most talán az a leginkább riasztó, hogy a sorsunkra hatással lévő minden nagy erőközpont – Brüsszel, Berlin, Moszkva, Washington, Peking – kapott Orbántól minimum egy oldalvágást, de esetenként ennél jóval többet. Azon túl, hogy a közvetlen környezetünkben lévő országok szinte mindegyikével van valamilyen régebbi vagy újabb keletű vitánk, most kezdek félni igazán attól, hogy ebben az Orbán szerint is háborúval fenyegető helyzetben megint csak egyedül maradunk. Ki tudja, hányadszor már vérzivataros, kudarcos történelmünkben? Keserves vigasz, hogy hozzánk hasonlóan, legalább lesz mit ünnepelniük büszkén-búsan a jövendő nemzedékeknek. Feltéve, ha ilyen mentalitással még lesznek jövendő nemzedékek…#

CÍMKÉP: Orbán évértékelőnek nevezett kampánybeszédet mondja 2022. február 12-én, a Várkert Bazárban – A háborús végkifejlet esetére is van forgatókönyvünk. A többit időben megtudjátok — üzente kimondva, kimondatlanul a kormányfő (Fotó forrása a miniszterelnöki honlap)