Aki csupán a jó és a gonosz párharcaként látja ezt az ügyet is, a propaganda áldozata lehet.

Sokan gondolkodás nélkül kijelentik: a moszkvai vezetés agressziót követett el február 24-én hajnalban, amikor az orosz védelmi minisztérium szerint ukrajnai katonai célpontokat támadtak meg. A hadsereg azt állította: a cél a katonai repülőterek, a légelhárítás megbénítása; semmilyen rakéta-, légi és tüzérségi csapást nem mérnek az ukrajnai városokra. Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa elnökhelyettese Dmitrij Medvegyev, a korábbi államfő kijelentette: a kazahsztáni beavatkozás is mutatta, hogy nem az évekre, sőt évtizedekre elhúzódó amerikai felfogás szerint cselekszenek; a lehető legrövidebb idő alatt be akarják fejezni ezt a műveletet is.

A moszkvai hírek szerint az ukrán határőrök, a teljes orosz határszakaszon, fegyvereiket eldobálva Oroszországba átlépve tömegesen adták meg magukat. Más egységeknél hasonló történik, miközben a szakadár köztársaságok folyamatosan foglalják el a közigazgatási határokig a teljes területet, akikkel szemben egyes helyeken harcolnak a félkatonai ukrán-nacionalista alakulatok. A délután híre: egy orosz akció révén ismét van víz a Dnyeper–Észak−Krím-csatornában, amit több mint hét éve eltorlaszoltatott a kijevi kormány, szomjúhozásra ítélve a félszigeten élőket, illetve megfosztva az öntözés lehetőségétől a gazdálkodókat. Oroszország nagy erőfeszítéssel csak évekkel később oldotta meg a zavartalan vízellátást, mert a Krímben kevés az édesvíz-készlet.

Természetesen, Moszkva nem tekinti magát agresszornak – Washington sem állított ilyet magáról sosem, pedig... –, hanem miként az Vlagyimir Putyin elnök e heti beszédeiből kiderült, a következők miatt vállalta fel a súlyos döntést:

Sokan fogadták felháborodással a moszkvai döntést. Egyik olvasóm például, korábbi cikkemre utalva, azt kérdezte: erre is az orosz országgyűlés kényszerítette Putyint? Ez miféle békefenntartás? Háborúval akar demilitarizálni és „nácitlanítani”? Komolyan gondolja, ha szépen megkér egy népet, hogy ne védje a saját országát, mert egy hunta fosztogatja őket, akkor ez a nép majd repesve megy haza a szeretteihez, miközben lerohanják az országát?

„Inter arma silent Musae” (Háborúban hallgatnak a múzsák) – válaszoltam.

Egyébként az első kérdésére a legkönnyebb felelni: igen, a duma és a felsőház határozataiból következik Moszkva lépése. Ami az erkölcsi dilemmát illeti: magam is pacifista lennék inkább, de a konkrét helyzetben nincsenek jó megoldásaim, mert tisztában vagyok azzal, hogy a nemzetközi élet minden jelentős eseménye a tőkés érdekek összeütközésére vezethető vissza, s a globális rend ebből eredő, újabb átalakítására irányul. Szerintem, aki csupán a jó és a gonosz párharcaként látja ezt az ügyet, alighanem nagyon mellé lő, s így is, úgy is a propaganda áldozata lesz.

Ebben a helyzetben a publicista legfeljebb annyit tehet, hogy közli annak az oldalnak az érveit is, amelynek a fősodrású nyugati, s az ebből dolgozó magyar média nem, vagy csak összefüggésekből kiragadva ad helyt. Közli tehát, mivel indokolta a lépést Putyin. Előzetes, a fentieken túli helyzetértékelésének kivonatát és háttérmagyarázatomat az „Atomfegyverrel fenyegeti Kijev Moszkvát” című cikkemben írtam le. Ennek alapján, s a mostani bejelentés szerint, ki-ki döntse el, melyik oldalra áll! Mindenesetre, Orbán Viktor magyar kormányfő végre megszólalt a nemzetbiztonsági operatív törzs ülése után, s elítélte Moszkva lépését, de kijelentette, hogy katonákat semmiképpen nem küldünk Ukrajnába.

Az átlagpolgárt azonban, akit nem kötnek a feje fölött, számára átláthatatlan érdekek hatására kiizzadt hatalmi alkuk, arra intem: mielőtt elkapná a hév, esetleg gondoljon Koszovó helyzetére. Belgrád, Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria stb. amerikai, vagyis NATO-bombázására, ahol ártatlan százezrek, ha nem milliók pusztultak el csak az elmúlt évtizedekben. S miért is? Jobb lett bárhol is az ott élőknek? Szabadabbak lettek, demokratikusabbá váltak az országaik? Javult talán az életminőségük? Megjegyzem: a nagyon demokratikus és művelt nyugati világ, az USA-val az élen semmit nem tett annak érdekében, hogy a donyeci térségben 2014 óta folyó vérengzést leállítsa. És ne feledjük azt se:

az ukrajnai államcsínynek a kijevi Majdanon 2013 legvégén és 2014 elején amerikai zsoldból fizetett verőlegények, külföldről hozott mesterlövészek randalírozása volt a háttere.

Az összecsapásoknak csak ott több mint száz halott lett a következménye. Ezen kívül országszerte pogromokat rendeztek szintén sok áldozattal. Ezek között a legrettenetesebb az odesszai volt. A szakszervezeti székházba gázt fújtak be, a banderista-fasiszták elől az utcáról bemenekülő nőket és fiatalokat éghető folyadékkal lepermetezték, és felgyújtották. Akik a tüzes pokolból az emeletről kiugorva próbáltak kijutni, azokat az utcáról vették célba. Nyolc év telt el. Egyetlen esetet nem vizsgáltak ki a hatóságok. A később ellenzékiek és újságírók ellen elkövetett gyilkosságokat sem. S vajon kiknek az érdekét szolgálta a tengernyi szenvedés? A rohamosan leépült Ukrajna tömegeiét, ahonnan tízmilliónyian menekültek el azóta, biztosan nem.

Ukrajna Washington protektorátusa. Jellemző, hogy külügyminisztere napok óta Münchenben, illetve Washingtonban közvetlenül az amerikai megbízóktól, köztük az elnöktől, kapja az utasításokat és továbbítja Kijevbe. Az ok egyértelmű: az Egyesült Államok a Theodor Roosevelt által az 1900-as évek legelején meghirdetett, fordított Monroe-elv, illetve az azt Zbigniew Brzezinski által a hatvanas években aktualizált doktrína jegyében, a hidegháború utolsó szakaszában, majd azóta is minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy

az amerikai tőkés érdekeket érvényesítse Eurázsiában, vagyis a teljes Európai Unióban, a volt Szovjetunió országaiban, mindenekelőtt Oroszországban.

Főleg az amerikai gyártók évek óta mérhetetlen mennyiségű fegyvert öntenek Ukrajnába. Ott 2014 óta tűzfészket hoztak létre a tengerentúli tanácsadók, hogy hídfőállást teremtsenek Oroszország szétzilálásához, amint ezt már gazdasági eszközökkel, az oligarchásodott szovjet párt-, komszomol- és állami nómenklatúrával összefogva az 1990-es években megtették. Mindazt az önkényt, vérontást érzékelve, amit az USA csak az utóbbi három évtizedben véghezvitt a világban, s többek között ösztönzött Ukrajnában, ki kell mondanom: az amerikai felső osztály nem csak országának határain belül valósít meg rasszizmuson alapuló kizsákmányoló gyakorlatot ma is, de a tőke érdekében általa külföldön indított háborúk és államcsínyek szintén faji és kulturális rasszizmussal párosulnak.

A tényleges baloldalnak, amelyet Magyarországon nagyítóval, ha nem mikroszkóppal, kell keresni, az (kellene legyen) az elvi álláspontja, mint egy jeles gondolkodó megfogalmazta egy internetes, tehát hevenyészett kommentben: „abban semmi baloldali / szocialista tartalom nincs, hogy egyesek berakétáznak, bevonulnak a szomszéd országokba. Ha ebből csinálnak precedenst, a világnak kb. annyi. Tehát akkor vagy az van, hogy »mindenkinek tilos, csak az amiknak, a briteknek és az oroszoknak szabad«, vagy pedig tiltakozni kell minden formája ellen”.

Csakhogy, mit kezdjünk a való életben azzal, hogy az USA teljesen maga alá gyűri a teljes európai kontinenst, most itt hozva létre tűzfészkeket?

Ezt nem lehet megállítani tiltakozásokkal, minthogy ilyenek nem is voltak eddig sem. Az amerikai érdekeltségek aláássak az EU gazdaságát az energia-áremelés előidézésével, s már a német kormányba is beültetett saját állampolgár zöldeken keresztül az esztelen atomerőmű-felszámolásokkal, a sok tekintetben a német cégek által finanszírozott Északi Áramlat-2 üzembe helyezésének megakadályozásával, vagy a franciák kiütésével a már aláirt hadiipari gigaszerződésekből, s más módokon.

A dilemmám az, hogy amikor most az oroszok ellen fordulnak sokan, akkor a nyertes végképp az USA lesz, s még vadabb a kizsákmányolás. Sajnos, erővel csak erőt lehet szembeállítani, bármennyire is opportunista ez a mondat. A jelenlegi helyzetben az USA trükkje, hogy Ukrajna mögé bújt. Azt a látszatot keltette, mintha az önálló ország lenne. Valójában, főleg a katonai bázisok, műveleti központok, a repülőterek az USA igényei alapján lettek átalakítva. A hírek alapján az a benyomásom, hogy nagyrészt ezeket rombolták most le. Ha úgy tetszik, a két nagyhatalom egy harmadik országot használt a megütközésre. Kérdés, kinek az agresszivitása alakította ki ezt a helyzetet?

Talán meglepő lesz, de visszakérdezem az engem faggatókat, köztük tényleges baloldaliakat: vajon hiba volt-e a náci Németország, a fasiszta Olaszország, Japán, az usztasák, a banderisták, a vasgárdisták, a nyilasok, a franciaországi, a baltikumi nácik stb. elleni antifasiszta háború 1941 és 1945 között? Hogy azok következménye sok tízmillióval volt mérhető, az ukrajnai pogromok, szabadcsapat-vérengzések, belövések, merényletek áldozatainak, a védtelen civilek, a gyerekek száma pedig „mindössze” tízezernyi? A mennyiség ebben az ügyben nem lehet mérce! A tettek tényleges következményei, és semmiképpen ne valamiféle kettős megítélés, döntsék el, hogy miként viszonyul valaki Moszkva mostani, s következő lépéseihez. Azt ajánlom, ne hamarkodjuk el a választ, várjuk meg a fejleményeket! Hátha igaza lesz Erdogan török elnöknek, aki annak a reményének adott hangot, hogy az oroszok beavatkozása akár még megnyugvást is hozhat a térségbe.#

CÍMKÉP: Lakóház romjai a luganszki területen az ukrán hadsereg 2022. február 20-ai ágyúzása után – A nagyon demokratikus és művelt nyugati világ, az USA-val az élen semmit nem tett annak érdekében, hogy a donyeci térségben folyó vérengzést leállítsa (Fotó forrása: a területen élő Elvira Kerimova Facebook-oldala)