Ha még valakinek illúziói lennének: a jövőben havonta egyeztetik, milyen hadfelszerelésre van szüksége Kijevnek.

Ne áltassuk magunkat a háború szereplőivel kapcsolatban! Mert természetesen, az Amerika és Oroszország közötti háborúra utal a cím. Arra a pusztításra, aminek napi eseményeiről több mint egy hónapja nem írok a Bekiáltásban. Mert annyi a sajtót elárasztó, ellenőrizetlen szóbeszéd, az amerikai, az ukrán, illetve az orosz hadsereg védelmében és szolgálatában írásbeli kötelezettségvállalás mellett dolgozó fronttudósító, no meg a kormányok, a hadseregek által bedobott, a tömegek átverését célzó hamisítás, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás reménytelen vállalkozás. Ebben az ügyben

végképp megszűnt az ellenőrzött adatokra, az egymástól független forrásokra, de legalább az ellenérdekelt felek közléseinek egymás mellé illesztésére építő zsurnalisztika, s a helyét átvette a kattintásszám-újságírás.

Az internetes portáljaink mindent azonnal közreadnak, ami a háborúról, főleg angol nyelven megjelenik. Egy kritérium van csupán: az információtöredék forrása szövetséges ország médiuma legyen. Ha ugyanis orosz linket adsz meg, az amerikai szolgáltatók szerverei azonnal riadóztatnak: „a hivatkozás olyan közzétevőtől származik, amely részben vagy egészben az orosz kormány ellenőrzése alatt áll”. Ehhez hasonlót még az Indexen is láttam korábban. S ez még a szerencsésebb eset, mert gyakran eleve hozzáférhetetlenné teszik a szöveget.

A kattintásszám-újságírás nagyrészt hevenyészett fordításokból áll. A poszt fölé egy borzongató címet emelnek, hozzá egy még borzongatóbb fotót illesztenek, azzal sem igen törődve, hogy a romos házak, a síró gyerekek, a menekülők képei a front melyik oldalán készültek, netán egy másik háborúból emelték át, vagy akár egy régebbi művészfilmből, s már élesítik is a közlést. Ezeket a fércműveket aztán szinte megszámlálhatatlan mennyiségben sokszorozzák az újságírót és szakértőt játszó internet-dilettánsok, akik persze nem ismerik fel, hogy

a nagy amerikai szolgáltatók algoritmusai terelgetik őket az érdeküknek megfelelően.

Ez az érdek egyébként meglehetősen nyilvánvaló. A számítógépes egerek kattogtatásának célja az olvasottság növelése, ami a hirdetéseken keresztül kamatozik. A lényeg, hogy a pusztítás, a szenvedés, a halál is profitot termeljen a médiatulajdonosoknak, akik ebben a szép új világban úgy aktivizálják a tömeget a saját érdekeik ellen, hogy még boldogok is tőle. Elhitetik velük, hogy szabadon cselekszenek, közben már-már zombivá teszik magukat és sorstársaikat. És a végén mindenkit bedarál a szentséges kapitalizmus. Ahogy elnézem, tán még a haszonélvezőiket is...

Miközben ma is naprakész vagyok a felek gyakran egymásnak ellentmondó állításaiból, az ezek nyomán készült szövegeim a jegyzetlapokon, vagy félig-meddig megírt változatban a számítógép merevlemezén maradnak. Minthogy a frontbeszámolók, a valóság, a szándékok kendőzésére szolgáló politikusi nyilatkozatok közzétételére számosan vállalkoznak, nem is érzek kényszert arra, hogy beálljak az indulatokat szítók közé. A háttérelemzés-kezdeményeimet pedig azért nem dolgozom ki, illetve tartom vissza, mert

az okkal-ok nélkül hiszterizált légkörben azonnal haragot vált ki bármilyen történelmi–geopolitikai összefüggésre való utalás, vagy a finánctőke-működés természetével kapcsolatos dolgozat a csak látszólag Kijev és Moszkva között folyó összecsapásokról.

Most azonban egymás mellé illesztve mégiscsak közre kell adnom néhány hírt, mert úgy vélem, egyfajta fordulóponthoz érkeztek a sorsunkról döntő nagyhatalmak képviselői, s még inkább az őket mozgató érdekcsoportok. Kijevi látogatása után, a németországi Ramstein amerikai légi bázison Lloyd Austin, az USA védelmi minisztere elégedetten nyugtázta negyven ország képviselői előtt, hogy „az ukrán hadsereg jól harcol a NATO fegyvereivel Oroszország ellen”. Megállapodtak abban, hogy a tanácskozás résztvevői a jövőben havonta egyeztetik, milyen hadfelszerelésre van szüksége Kijevnek.

Tehát, havonta! Vagyis Washingtonban elhúzódó háborúban gondolkodnak. Ehhez képest április 26-án, kedden, a Kremlben Vlagyimir Putyin még azt magyarázta az ENSZ-főtitkárnak, hogy pontosan a Koszovóval kapcsolatos nemzetközi bírósági döntés és az azt követő gyakorlat szerint jártak el, mikor a szakadár köztársaságok védelmére keltek a Donbasszt nyolc éve ágyúzó ukrán hadsereg ellenében. Túl azon, hogy mintha egy kissé nagyobb területre hatoltak volna be, aminek persze ismerem az elgondolkodtató, Kremlbeli magyarázatát, fel nem foghatom, hogy az orosz államfő miben bízik még azok után, hogy 2001 óta a legkülönbözőbb fórumokon figyelmeztette az amerikai vezetőket:

visszacsapás lesz a vége, ha együttműködés helyett Oroszország határai köré, sőt küszöbére fegyverarzenált telepítenek.

António Guterres szorgalmasan írogatta Putyin szavait, amikor az azt fejtegette, hogy Mariupolban, a körülzárt acélműtől újból és újból megnyitott humanitárius folyosókon az ukrán fegyveresek – köztük talán amerikai és / vagy brit tisztek, gondolom én – azért nem engedik elvonulni a még ott lévő civileket, mert élő pajzsként használják őket. Nem hiszem, hogy sok értelme lett volna a lázas jegyzetelés mímelésének, hiszen nyilván a hatalom nélküli főtitkár is tisztában volt a helyzettel. Az sem lehetett újság számára, hogy körülbelül 140 ezer személy hagyta el eddig a harcokban a mindkét fél (!) által rommá lőtt várost, s távozhatott Ukrajnába vagy Oroszországba.

Az viszont inkább jelez egyfajta fordulatot, hogy előző este, az állami televízióban Szergej Lavrov orosz külügyminisztert a harmadik világháború kilátásairól és arról kérdezték, hogy a jelenlegi helyzetet az 1962-es kubai rakétaválsághoz lehetne-e hasonlítani, amely majdnem atomháborút okozott. „A veszély komoly, valós. És nem szabad alábecsülnünk – mondta Lavrov. Szavaira Ben Wallace brit védelmi miniszter a londoni parlamentben kontrázott. Bejelentette: a hadsereg kész atomfegyvert bevetni, ha meg kellene védeni a királyságot és a NATO-t. Egyúttal a helyettese a BBC-nek adott tévényilatkozatában – Ukrajna, illetve saját államának zászlajától közrefogva – azt tanácsolta a kijevi vezetésnek:

ne habozzanak Oroszország területét támadni.

Ezzel persze nyitott kapukat döngetett, hiszen egyre gyakoribbak a határ közelében lévő orosz települések elleni ukrán belövések, amelyeknek halálos áldozatai is vannak. Mint ahogy a Koszovóhoz hasonlóan függetlenségét kikiáltott Donyecki és Luganszki Népköztársaság településeit is egyre dühösebben rombolja nehézlövegekkel az ukrán hadsereg. Ha el akarnak szakadni – amire persze nem került volna sor, ha nyolc éven át nem szabotálja az amerikai akaratnak alárendelt Kijev a minszki megállapodásokat –, hadd legyen nekik még nehezebb!

A háború kiterjedésére utal, és a Románia egyes körei által visszacsatolandóként kezelt Moldovai Köztársaságban is riadalmat okozott, hogy három évtized múltán, április 26-án immár újból támadás érte az nagyjából egyharmad-egyharmad részben moldáv-románok, oroszok és ukránok lakta, szintén szakadár Dnyesztermenti Moldáv Köztársaságot, ezt a Csongrád megyényi országot. (Egyébként ha ennyi ebben a térségben a népszavazásokkal megerősített szakadár terület, mégiscsak át kellene gondolni, hogy minden rendben volt-e a Szovjetunió szétverésekor. Máris mondom annak, aki nem tudná: puccsszerűen ment az végbe a szovjet lakosság döntő részének referendumon kinyilvánított akarata ellenében.)

A Dnyeszter-mellék elleni mostani támadásban megsemmisült két rádióadó-torony és a fővárosban, Tiraszpolban megrongálódott az állambiztonsági szervezet épülete. Nyugati médiumok szerint az oroszok állnak a támadás mögött. Ami ugyebár azért hihető, mert a szakadár államban az orosz hadsereg alakulatai állomásoznak, az adók pedig gyakorlatilag az egész világra rövid és középhullámon sugározták az orosz adásokat. Nemde, mi sem természetesebb, ha az ember saját érdeke ellen cselekszik?

És van itt még egy igazi nagy bökkenő, amiről szó sem esik a nyíltnak mondott világunkban. Ebben a zsebkendőnyi országban, annak is Kolbaszna nevű településének határában található Európa egyik legnagyobb lőszerraktára, ami még a szovjet időkből maradt ott. 

Az orosz fegyveresek, az úgymond békefenntartók tehát valójában azt az orosz közlés szerint 20 ezer tonna, azaz két és félezer vagonnyi lőszert őrzik, amely ha felrobbanna, az USA által 1945-ben Japánra ledobott atombombákhoz hasonló pusztítást okozna.

A köztársaság vezetője egyébként értelemszerűen azt említette, hogy Kijev felé vezetnek a nyomozás szálai, amit azóta a tiraszpoli támadást végrehajtó három diverzánst rögzített videókamera felvétele is megerősíteni látszik. Továbbá Zelenszkijhez közeli tanácsadók nyilatkozatai a lőszerek megszerzésének lehetőségéről. Ebből is érzékelhető, hogy nem babra megy itt játék. Ha a közeli Románia hadserege netán belépne ebbe a kavalkádba, annak immár tényleg beláthatatlan következményei lennének. 

Mindent egybe vetve, aki még most is azt gondolja, hogy a cél nem Oroszország térdre kényszerítése, az erőforrásai fölötti ellenőrzés megszerzése, aminek kivitelezése az USA különböző kormányait 1903 óta (!) foglalkoztatja, ami ténykérdés, annak mindezt úgy is hiába magyarázom. Az már csak ráadás, hogy a birodalmak összecsapásának ebben a mostani erőpróbájában – amelyben az orosz az egyik korántsem galamblelkű szárazföldi birodalom – Moszkva és az Európai Unió összefogását is több évtizedre sikerült megakadályozni, már ha ez egyáltalán szóba kerülhet még valaha.

Washington ugyanis elérheti, hogy Eurázsiát kiiktassák az imperialista hatalmak globális vetélkedéséből, az Óvilágot egyszer s mindenkorra másodhegedűsi szerepre kényszerítve, az európai vezetők asszisztálásával.

A helyzetnek a mostani erősorrendből következő paradoxona, hogy a NATO elavult fegyvereit, köztük a még a Varsói Szerződés idejéből Középkelet-Európában felhalmozottakat, az azokat létrehozott, az egykori Szovjetunión belüli oroszok és ukránok költségére, sőt véráldozata árán semmisíti meg a Nyugat, miközben hadiipara immár teljes kapacitással termel. Ahogy a kattintásszám-gyárak is szép jövő elé néznek, már amennyiben lesz még jövőnk ezen a Glóbuszon. Addig is várom és nyugtázom az engem ezért a cikkért szintén gyalázó üzeneteket. Legalább ennyivel hadd járuljak hozzá a féktelen indulatok levezetéséhez! Ha csak ez kell ahhoz, hogy ne folyjék vér, ám legyen! Bár, ki tudja, hogy az elszabadult szópárbajoknak is mi lesz majd a következményük?#

CÍMKÉP: Lloyd Austin, az USA védelmi minisztere negyven ország képviselői előtt elégedetten nyugtázta, hogy az ukrán hadsereg jól harcol a NATO fegyvereivel Oroszország ellen (Fotó forrása: AFP)