Novák Katalin szerint sem vonatkozik a felelősségre vonás a nyugati érdekeket szolgáló vezetőkre.

„Országaink nevében követeljük, hogy Oroszország azonnal hagyja abba polgári célpontok támadását” – olvasom a bukaresti kilencek – a bolgár, a cseh, az észt, a magyar, a lett, a litván, a lengyel, a román és a szlovák – államfő október 11-ei közös közleményében, amihez Észak-Macedónia és Montenegró elnöke is csatlakozott. A felsorolásból kiderül, hogy az aláírók között Novák Katalin is ott van. Egyetértenék vele,

ha a nyilatkozat nem csak Oroszországra, hanem Ukrajnára is vonatkozna, amelynek banderista-fasiszta szabadcsapatai és hadseregének alakulatai nyolc éven át pusztították a kelet-ukrajnai településeket Oroszország február 24-ei támadásáig – a különféle értelmezések szerint: agressziójáig, különleges katonai műveletéig, a felszabadító, sőt immár védekező háborújáig. 

De a közleményben ezen túl is van még egy szócska, ami irritál. Történetesen, ebben a mondatban: „Nem hagyunk fel az erőfeszítéssel, hogy bíróság elé állítsuk a mai bűncselekmények felelőseit.” Igen, a „mai” szócskával van gondom. Már csak a megelőző nyolc év miatt is, amire fentebb utaltam. E nemes lelkű államfők ezzel a szóval értésünkre adták, hogy a washingtoni akaratnak megfelelően cselekvő kijevi bábkormányok vezetőire és fogdmegjeire nem vonatkozik a felelősségre vonás.

És persze, ha csak a „mai” eseteket sorolják a magas erkölcs és az erősebb diktátuma szerint érvényesített, úgynevezett nemzetközi jog alapján, akkor például Jugoszlávia szétverésével, Szerbia NATO-bombázásával, a koszovói szerbeknek egy másik államba kényszerítésével is minden rendben van, ahol azóta amerikai támaszpont működik. Emlékeztetőként:

1999. március 24. és június 10. között a NATO légi hadműveletet indított Jugoszlávia ellen. A három hónapnyi bombázásban többek közt megsérült a pancsovai olajfinomító, szinte teljesen megsemmisült a kragujevaci Zastava autógyár, a Dunába szakadt több újvidéki híd, használhatatlanná vált az autópályák többsége, találatot kapott a szerb parlament épülete. Kórházakat és más civil célpontokat is romboltak a rakéták, melyek közül egy a belgrádi kínai nagykövetség épületébe szintén becsapódott.

Ott és akkor meghalt körülbelül kétezerötszáz civil. Mindezeken túl az uránnal szennyezett, ma is sugárzó lövedékek tömeges bevetése miatt déli szomszédunknál jóval magasabb a rákos megbetegedések, főleg az agydaganatban szenvedők száma a korábbiaknál. De ezt – a kilencek államfői, s persze az önálló létet ennek is köszönhető Észak-Macedónia és Montenegró elnökei – lezárt ügynek tekintik, holott egyébként cinikusan emlékeztetnek arra, hogy „a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, és a világ minden táján a bíróságok joghatósága alá tartoznak”.

Tartozzanak is! – mondanám én, ha nem jutnának eszembe az Irak elleni főleg amerikai bombázások, amelyek a romboláson túl polgárháborút előidéző állapotokat okoztak, s melyek következtében egymillió felettire teszik a civil halottak számát. És ennek következtében jött létre az Iszlám Állam. Aztán ott van Líbia. Vezetőjének a NATO bombázói által támogatott meglincselését az amerikai vezetők, élükön a Nobel Béke-díjas Barack Obama elnökkel és a vér látványától extázisba esett Hillary Clinton külügyminiszterrel lelkesedéssel fogadták. Eközben nyilván pontosan tudták, hogy amikor megszületett a döntés, akkor annak járulékos eleme volt

Líbia kiterjedt vízvezeték-rendszerének, tehát a félig sivatagi országban a tömegeknek az életben maradást, az élelmiszertermelést lehetővé tevő víztől való megfosztása a belső feszültségek fokozása érdekében. 

Vagy tán a 2011-ben, Szíriában a volt gyarmatosítók által – más, függetlenné vált államokhoz hasonlóan – összetákolt, emiatt is belső törzsi-vallási fezsültségekkel terhelt, diktatórikus módon egyben tartott országban kezdődött, véres polgárháborúba nem az USA hadereje avatkozott be immár brutálisan is 2014 őszétől? Nem az általa vezetett koalíció, s az ettől formálisan független Izrael légiereje mért légicsapásokat a kormányerőket támogató településekre már korábban? (Az az Izrael, amely egyébként évtizedek óta megszállva tartja Szíria egy részét. Egyébként ugyanúgy biztonsági érdekeire hivatkozva, mint azt Oroszország vezetői mondják a NATO terjeszkedésével kapcsolatban.) És Szíriában nem eszkalálódott aztán a helyzet annyira, hogy 2015 szeptemberében Oroszország is hadba lépett? Jóllehet, ha már cinikusak vagyunk és nemzetközi jog, akkor egyedül a moszkvai vezetők tették ezt a törvényes, az országot az ENSZ-ben képviselő szíriai kormány kérésére...

Akárhogy is, de a szíriai szerepvállalásáért egyre inkább patás ördögként megjelenített Moszkva konszolidálta úgy-ahogy a helyzetet, miközben az Egyesült Államok, hol másutt, az olajbázis mellett, támaszpontot létesített önkényesen. Nem folytatom, mert miközben egyesek azt állítják, hogy nemzetközi jogi értelemben bűncselekmény az Ukrajna elleni orosz hadművelet, s az e héten kezdődött nagyszabású rakétatámadás-sorozat, mások ugyanerre a jogra, ENSZ-határozatokra hivatkozva azt állítják, köztük a budapesti orosz nagykövetség egy magyar jogászprofesszorral vitatkozva, hogy Moszkvának ez, a népek önrendelkezési jogát sárba taposó kijevi hatalom elleni védekezés segítése miatt, szinte kötelessége volt. 

Akárhogy is, többféle adat összevetéséből arra a következtetésre jutottam, hogy Ukrajnában, a kormányerők által 2014 és 2022 februárja között fegyveresen támadott Donyec-medencében,

a saját állampolgárok körében, a civil halottak száma tízezernyi lehetett, s közöttük néhány száz a gyerek, ám értük sosem emeltek szót a máskor az európai értékekre, az emberi jogokra oly vehemensen hivatkozók.

Bármilyen háború és polgárháború közben a veszteségekről közzétett számok hitelessége igen kétséges. De mert többször követelik tőlem, hogy forrásokkal is támasszam alá állításaimat, jobb híján hadd idézzem az  Izvesztyijának az oroszországi nyomozó hatóságra hivatkozó egyik idei cikkéből, hogy csak a Donyecki Népköztársaság területén 5 ezer polgári személy hunyt el a 2014–2022 közötti nyolc év alatt, köztük 91 gyermek. Megsebesültek nyolcezren, nyomorékok lettek 1600-an. Nyomtalanul eltűnt 321 itteni lakos, 900 személyt hurcoltak el és börtönöztek be bírósági eljárás nélkül. 23 ezer magánház sérült meg vagy vált rommá, és 5 ezer társasházi lakás. Az adatok nem tartalmazzák a luganszki eseteket – miként arra a „Washington és Moszkva egyaránt őrli Ukrajnát” című, cikkemben felhívtam a figyelmet.

Hadd említsem azt is, hogy február vége óta az általam naponta hallgatott orosz rádió napi 3–15 közötti Donyec-medencei olyan polgári személyről ad hírt, akik az ukrán hadsereg ágyúzásai következtében hunytak el. Úgy gondolom, hogy az elmúlt csaknem nyolc hónapban 1000-1500 között lehet a civil halottak száma a térségben, az orosz támadások áldozataival együtt. Az elesett donbasszi felkelőkről egyáltalán nem tesznek közzé adatokat. Ugyanez a helyzet az orosz hadsereg halottaival. Az oroszok csak az ukrán veszteségekről beszélnek; naponta 50-től 250-ig terjedő, ritkán nagyobb számot mondanak. Ezekhez képest az ellenoldallal foglalkozó kijevi közlések kifejezetten túlzottnak tűnnek.

Mindenesetre, aki a háború – bármely háború – mellett azzal akar lándzsát törni, hogy pontosan tisztában van vele, mi is történik a frontokon vagy az azzal határos hátországban, azt óvatosságra biztatnám! Az ENSZ és Biztonsági Tanácsának határozatait is az erősebb államok zsarolási képessége szerint hozzák meg, miként ezt az Ukrajna ügyében szinte folyamatos szavazások eredményei mutatják. Bár a magyar olvasó előtt erre hivatkozni nem is érdemes, mert a médiumaink látóterébe a világszervezetben történő események alig-alig kerülnek be. Ha olykor közzé is tesznek egy-egy hírt a New York-i székházban született állásfoglalásokról, döntésekről, azok épp a folyamatokat nem érzékeltetik, vagyis a manipulálást szolgálják. Miként a bukaresti kilencek kettős mércét követő nyilatkozata mögül is kilóg a lóláb…#

CÍMKÉP: Az amerikai elnökök időszakában az USA által a demokrácia, a szabadság elterjesztésének ürügyén vívott háborúkat összegző, az interneten terjedő mémek egyike – Miközben egyesek azt állítják, hogy a nemzetközi jog értelmében bűncselekmény az Ukrajna elleni orosz hadművelet, mások, ugyanerre a jogra, köztük ENSZ-határozatokra hivatkozva azt állítják: Moszkvának ez szinte kötelessége volt