1071. BEKIÁLTÁS: A fasizmus újjáéledt

„Mára a kommunistáknak írmagjuk sem maradt – mondta Jakov Kedmi.”

jakovkedmi.jpg

„Kik csaptak össze a huszadik század első felében az utcákon Olaszországban és Németországban?” – tette fel a kérdést egy december 7-ei televíziós vitaműsorban Jakov Kedmi izraeli közéleti szereplő, biztonságpolitikai szakértő, nyugalmazott altábornagy. Meg is válaszolta:

„A fasiszták és a kommunisták ütköztek meg egymással.”

Aztán így folytatta: „Mára a kommunistáknak írmagjuk sem maradt. A fasiszták, a nácik viszont itt vannak, s nincs, aki szembeszálljon velük. Jelen vannak Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Pilsudski kultusza Lengyelországban. Horthy nemzeti hős Magyarországon…”

Tegyük hozzá: a banderista-fasisztákat dicsőítik Ukrajnában. A náci SS II. világháborús észt és lett légióját, a litván Erdei Testvérek szervezetét ünneplik a Baltikumban... Mindemellett egyes zsidó körökben felháborodott vitát váltott ki az orosz állami televízió egyik megvallottan zsidó származású műsorvezetőjének. Vlagyimir Szolovjovnak a még májusban elhangzott kijelentése, amivel Szergej Lavrov külügyminiszter Hitlerrel kapcsolatos meggondolatlan (?) megjegyzéséhez kapcsolódott. Szolovjov szerint az Ukrajnában megjelent nácizmus – én inkább banderista-fasizmust mondanék – nem antiszemita, hanem

„szláv- és oroszellenes. (…) A nácizmus nem feltétlenül jelent antiszemitizmust. Ezt az amerikaiak találják ki folyton. Azt mondják, hogy Volodimir Zelenszkij zsidó, ezért nem lehet náci. Természetesen lehet.”

Visszatérve Kedmi gondolatához, aki a lassan kereszténnyé alakuló Római Birodalomtól a középkoron át a 20. századig a szinte minden országban zajlott zsidóüldözéseket, pogromokat vég nélkül sorolhatta volna, azzal zárta fejtegetését: „Európa lassan visszatér a maga természetes állapotához, és senki nem maradt, aki ellenállna ennek.” Ám mielőtt bárki nekem esne, megjegyzem: csupán közreadtam az Európáért aggódó gondolatokat. Bár, kétségtelen, hogy nem véletlenül tettem. Például azért, hogy érzékeljék olvasóim, ilyen viták is zajlanak a világban, még ha szokásunkhoz híven szőnyeg alá is söpörjük őket.#

CÍMKÉP: Jakov Kedmi – „Európa lassan visszatér a maga természetes állapotához”