Nem ezzel kezdődött a Habsburgokkal kapcsolatos magyar tudathasadás.

Sokan fogják a fejüket amiatt, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter MÁRIA TERÉZIA nevére keresztelte át a budapesti Petőfi laktanyát. De miért is zavar ez itt bárkit is? Hiszen

1741-ben, a bajor, porosz, szász, francia szövetség ellenében, a Habsburgok oldalára állt a magyar nemesség, amely addig számos esetben – közvetlenül ez előtt a Rákóczi szabadságharcban – az ország függetlenségéért, az Ausztriától való elszakadásért harcolt.

Megkoronázták az ifjú főhercegnőt, majd katonai és pénzügyi segítséget ajánlottak meg neki – lényegében jobbágyaik vérét és adóját kínálták fel. Ennek döntő része volt abban, hogy Habsburg Mária Terézia – Szilézia kivételével, amelyet a porosz király elfoglalt – megtarthatta országait, köztük a Magyar Királyságot. Név ide, név oda, lényegében az Osztrák Császárság egyik tartománya maradt az ország.

Mentségként tegyük hozzá, hogy a magyar főnemesség és nemesség magatartásában akkor még az Oszmán Birodalom fenyegetése is szerepet játszott. Ám akárhogy is, a nemzetalkotó osztály – merthogy, a hiedelem ellenére, a köznépet 1514 óta jogilag sem tekintették a nemzet részének – szintén segítette a Habsburgokat a következő, 1756–1763 közötti, hétéves háborúban. A látványos felajánlkozás fejében meg is kapta jutalmát – a további adómentességet. Ezzel további évszázadra

ad acta lett tévé az általános, közös teherviselés, lényegében a polgárosodás kérdése.

Azonban ezzel nem ért véget a magyar tudathasadás. Gyorsan feledésbe merült az 1848–1849-es szabadságharc vérbefojtása, a kormányfő és a tábornokok kivégzése, az osztrák ármádiába közlegényként besorozott tisztek sorsa. A hálás Budapest a Ferenc körút, a Ferencváros, a József körút, a Józsefváros. a Teréz körút, a Terézváros és a népes Habsburg család megannyi tagjáról nevezte el köztereit, s nevezi őket ugyanúgy mindmáig.

Azóta is szinte megszakítatlanul zajlik azok dicsőítése, akik minden függetlenségi törekvést vérbefojtottak ezen a tájon. Erzsébet királyné nevét nem csak a körút egy része és az egyik kerület viseli a magyar fővárosban, de az osztrákok jól tervezett turisztikai imázsépítése keretében készült, az ottani turizmushoz is kedvet csináló filmsorozatok révén a Sissi-kultusz általánosnak mondható az egész országban. Eközben újból és újból nagy sikerrel vetítik a Habsburg ármádia ostobának ábrázolt tisztjeit és zsoldosait orruknál fogva vezető kurucokról szóló sorozatot, A Tenkes kapitányát, meg a többi, hasonló filmet a Rákóczi hadnagyától A kőszívű ember fiaiig.   

A jakobinus Petőfi Sándor hogyan is lenne megtűrhető ezen az értékrendzavaros Magyarországon az „Akasszátok fel a királyokat!”-tal, meg a „Dicsőséges nagyurak”-kal?

Azt pedig ugyan ki ismeri fel manapság, hogy az egykori országvesztő arisztokraták és nemesek utódai ily módon is törlesztenek az 1918–1919-ben, majd 1944 után fejét felemelt köznépnek. Az utóbbi soraiból az uborkafára felkapaszkodottak szűklátókörűségét és úrhatnámságát kihasználva hozzák mindenki tudomására, hogy immár visszafordíthatatlanul véget ért a társadalmi osztályok közötti átjárhatóság korszaka.

Ha valakinek kétsége lenne ezzel kapcsolatban, csupán vessen egy pillantást a bérből és fizetésből élők szándékosan alacsonyan tartott bérszínvonalára, a felsőbb rétegek számára mára kiépült, a tehetősebbek, a gazdagabbak oktatását a közösből kiemelten finanszírozó szegregált iskolarendszerre és annak jövővesztő következményeire! Könnyen belátható, hogy mindehhez képest a laktanya átnevezése csupán a rendszerváltozásnak nevezett ellenforradalom utáni állapotok cizellálása.#

CÍMKÉP: A Petőfiről Mária Teréziára átnevezett laktanya, középen a keresztapával, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel – Az uborkafára a köznép soraiból felkapaszkodottak úrhatnámságát kihasználva adják mindenki tudtára, hogy immár visszafordíthatatlanul véget ért a társadalmi osztályok közötti átjárhatóság korszaka (Fotó: MTI-Hegedüs Róbert)