Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

Mintha elmenne Oroszország mellett a háború. A nyugati és a kijevi várakozásokkal ellentétben ez volt a benyomása Stier Gábornak, aki a közelmúltban járt Moszkvában és a sarkkörön túli Murmanszkban. Mint beszámolójában írta:

„Pániknak vagy félelemnek annak ellenére sem tapasztaltam nyomát az utca emberével beszélgetve, hogy ottjártamkor, vagy néhány nappal előtte mindkét város környezetét érte ukrán dróntámadás. A hatalommal szembeni elégedetlenség sem érződik a közhangulaton. (…) A boltokban nagy a választék, az árak nem vészesek.”

Ezt az újságírói megfigyelést támasztja alá az Oroszországban még mindig folyamatosan működő, bár nyugati finanszírozásúként idegen ügynöknek minősített Levada közvélemény-kutató egyik, a hétvégén nyilvánosságra hozott, augusztusi, reprezentatív felmérésének eredménye. Arra a kérdésre, hogy hallott-e az ukrán hadseregnek az oroszországi kurszki területre való betöréséről, a megkérdezettek 51 százaléka állította, hogy figyelmesen követi a fejleményeket, viszont 43 százaléka választotta a „valamit hallottam, de részleteket nem” lehetőséget, 6 százalék csak a kérdezőbiztostól értesült arról, hogy a harcok az orosz határon belülre is kiterjedtek.


Mindehhez egy látszólag apróságot, de beszédes apróságot teszek: a háború nem vetett véget a nagyszabású showműsoroknak Oroszországban. Többek között a napokban zárult a hagyományos, Új Hullám (Новая волна, Nóvaja Volná) fesztivál, általában a szokásos témákkal, a zajos és látványos külsőségekkel. Például, a hétvégén Ljuszja Csebotina a színpadon vágott le hosszú hajából, hogy illusztrálja dalának üzenetét: mindent megváltoztat, hogy túllépjen bánatán. 

Eközben az Interfax jelentése szerint csak augusztus 31-ről szeptember 1-re virradóan az orosz légvédelem az ukrán hadsereg 158 drónját ,,semlegesítette” az ország 15 régiójában – a kurszki, a brjanszki, a voronyezsi, a belgorodi, a moszkvai, a rjazanyi, a kalugai, a lipecki, a tulai, a tambovi, a szmolenszki, az orlovi, a tveri, az ivanovói terület, továbbá Moszkva fölött. Bár összesített adatokat nem közölt a hírügynökség, kiderült, hogy emeletes társasházakba, családi házakba, olajfinomítóba is csapódtak lövedékek, s civil áldozatok is vannak. Mindig vannak…

Ezért aztán nem véletlen, hogy a Donyec-medencei pusztítás megelőző nyolc éve utáni újabb két és fél évnyi háború témája szintén előjött a Nóvaja Volnán, és előjön a hozzá hasonló rendezvényeken. Akár azért, hogy felrázzák a közönyös tömeget. Legutóbb, a hatalmas rajongó tábort maga mögött tudó Shaman, a linkkel megadott felvételen közeliben kétszer is feltűnő Oleg Mihajlovics Gazmanovnak egy megfékezhetetlen kozák lovas századról szóló dalával, kardot forgatva lelkesítette a közönséget. Egyébként, a Nóvaja Volná nemzetközi könnyűzenei fesztivál és verseny, amelyen

eddig csaknem ötven ország énekesei vettek részt a világ minden tájáról, maga is magán viseli a viharos történelem hullámveréseit.

2002–2014 között a Balti-tenger melletti lettországi Jurmalában rendezték meg, majd  Washingtonnak a posztszovjet térségre gyakorolt, a kijevi államcsínyben kicsúcsosodott befolyásának agresszívvá válásával a Fekete-tengerhez, Szocsiba, sőt a Krímbe telepítették át.

Egyik alapítója az ukrajnai zsidó családból származó muzsikus, Igor Jakovlevics Krutoj, akinek apja túlélte a II. világháború alatti német náci koncentrációs tábort. Másik létrehozója a Szovjetunióban és Oroszországban szintén hatalmas népszerűségnek örvendő zenész, a lettországi Ojārs Raimonds Pauls. A versenyt az idén augusztus 22. és 27. között rendezték meg. Ezúttal csupán hét országból érkezett résztvevőkkel, örmény, grúz és azeri győztesekkel. Viszont most is fellépett az orosz könnyűzenei élet minden szóba jöhető sztárja.

És itt egy link az évek óta minden szombaton és vasárnap sugárzott Lélekből szóló dalok (Песни от души, Pésznyi ot dusÍ) adásainak archívumához. A műsorokban akár az ország legtávolabbi zugaiból összehozott, általában műkedvelő énekesek adnak elő népdalokat, saját szerzeményeket, hetvenes–nyolcvanas évekbeli popslágereket, s a műsorkészítők megismertetik a nézőt egyes szereplők egészen hétköznapi életkörülményeivel. 

Zárásként, idézet Stier Gábor cikkéből. Ezzel friss személyes élményei alapján igazolja azt a legalább másfél évtizedes benyomást, ami az orosz média – újságok, tévé- és rádióadások – mindennapi figyelemmel kísérőjeként bennem is kialakult az ottani helyzetről.

„Az átlag orosz, ha nem is örül annak, ami körülötte történik, éli az életét. S nem is olyan rosszul, mint azt egyesek remélik vagy gondolják. S ha romlana is a helyzet, az orosz ember megtanult túlélni. És túlélte Napóleont, Hitlert, a kommunizmust, túl fogja élni ezt is. (…) A nyugati fősodor médiában idegesként bemutatott Putyin lényegében úgy tesz, mintha igazából semmi sem történt volna. Kurszk? Ukrán betörés? Lehet tovább haladni! Megoldjuk. Nézem a hírműsorokat, és tényleg, mintha egy természeti katasztrófáról szólnának, amelynek körzetéből sikeresen evakuálták a lakosságot. Aztán bemutatják, hogy kilőttek egy amerikai páncélozott harcjárművet, majd áttérnek a Donbasszból érkező hírekre, ahol sikeresen törnek előre az orosz csapatok. Feltolulnak bennem a nyugati fősodor média hírei, amelyekből süt, hogy nem értik, nem akarják érteni Oroszországot.” #

Persze, ha meggondolom, hogy egyik legnagyobb költőjük, a 19. századi Fjodor Ivanovics Tyutcsev szerint ők maguk sem értik, nincs ezen mit csodálkozni: „Oroszországot, ész, el nem éred; / méter, sing sose méri fel: / külön úton jár ott az élet - / Oroszországban hinni kell!”  Viszont, miként az már többször bebizonyosodott, annál nagyobb baj ez nekünk, akik tőlük nyugatabbra élünk.

Kabai Domokos Lajos