BEKIÁLTÁS

2020.nov.16.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

833.BEKIÁLTÁS: Demográfiai katasztrófa Ukrajnában

Minden harmadik ukrajnai tervezi, hogy külföldön vállal munkát. Többségük egyszer s mindenkorra.

vendegmunkasokvisszaukrajnaba2020-03-.jpg

A hivatalos Kijevvel szemben álló Novorosszíja (Újoroszország) internetes újság megdöbbentő adatokat közölt arról, miként veszíti el munkaképes lakosságának nagy tömegeit Ukrajna. Az ENSZ értékelése szerint az ország a maga 6 millió külföldi munkavállalójával tavaly már az ötödik volt a migránsok világlistáján. Ráadásul

Tovább

832.BEKIÁLTÁS: Megvédte-e Putyin az örményeket?

A jereváni Soros-irodát is megrongálták a tüntetők a katonai vereség hatására.

sanghajiszervezetvezeto2020-11-10putyintajhallgatjakputyinnal.jpg

Mintha a Nyugat nem fordított volna kellő figyelmet arra, hogy elhallgattak a fegyverek a Dél-Kaukázusban. Az előzmény: szeptember 27-én reggel az azerbajdzsáni fegyveres erők Törökország által támogatott légi, páncélos és tüzérségi egységei összehangolt támadást indítottak az Azerbajdzsánból kiszakadt, örmények lakta Hegyi-Karabah ellen. Villámháború alakult ki, amelyben legalább tízezren vesztették életüket. Korábban az azeriek kényszerültek távozásra innen, ezúttal százezernyi örmény menekült el, mígnem november 10-én, moszkvai idő szerint 00:00 órakor befejeződött a küzdelem. Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban ünneplik a győzelmet, az örmény fővárosban. Jerevánban viszont tömegmegmozdulásokon követelik a miniszterelnök, Nikol Pasinjan távozását, aki

Tovább

831.BEKIÁLTÁS: Lágereket, gettókat létesítene Ukrajna

Csak idő kérdése, mikor kerül sor a magyarokra, a románokra, a lengyelekre és másokra.

smihaldeniszukrankormanyfo.jpg

Az ukrán miniszterelnök, Denisz Smihal törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek úgymond az internálandó hadifoglyokról. (Lásd a Magyarázó jegyzetet – Пояснювальна записка 05.11.2020 – a Verhovna rada linkkel elérhető honlapján!) A kijevi hivatalosságok a háborús áldozatok védelmét szolgáló 1949-es genfi konvencióra hivatkozva indokolják elképzelésüket. Mint állítják, azért van erre szükség, mert bár Ukrajna 2006-ban csatlakozott a genfi egyezményhez, akkor nem határozták meg hogyan kell eljárni a hadifoglyokkal és az internáltakkal. Nem szabályozták például

Tovább

830.BEKIÁLTÁS: Szakszervezeti nyomás alatt Biden

A vállalati elit és lobbistáik uralma ellen lépett fel Bernie Sanders a választás utáni üzenetében.

sandersbernievalasztasutaniuzenet2020-11-08.jpg

„Az amerikai szakszervezetek tényleg a mércét kell jelentsék számunkra, nem pedig a tőkés érdekekkel való összefonódást? Hagyjuk a maffiával való korábbi kapcsolatukat, de tényleg őket kell követni? Akkor miért nem támogatták Bernie Sanderst? Vagy lemaradtam valamiről? – tettem fel a kérdést Székely Tamásnak, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnökének a Facebookon. Az apropót az adta, hogy Székely kiposztolta:

Tovább

829.BEKIÁLTÁS: Joe Bidenre vágyva

A magyar társadalom döntő részének nézetét az amerikai elnökjelöltekről az Orbán Viktorhoz való viszonya határozza meg.

biden.jpg

Az olyan választásokhoz, mint amilyen most zajlott az USA-ban mindenütt érzelmileg viszonyulnak a közemberek. Magyarországon azonban most a hangadó értelmiség agyát is elöntötték az indulatok. Tisztelet a higgadt keveseknek, az elmúlt hetekben a Facebookon, illetve a hagyományos médiumokban megnyilvánuló ismert közéleti szereplők is valamelyik szekértáborhoz csatlakoztak. Ehhez képest egyik korábbi cikkemben már óvtam magunkat attól, hogy

Tovább

828.BEKIÁLTÁS: Sem Biden, sem Trump nem vált meg bennünket

A magyar értelmiség mindegyik csoportja kívülről várja az ország viszonyainak rendezését.

 bidentrumptevevita2020-09-30.jpg

Már megint álmodoznak a hazai értelmiségi közbeszéd alakítói. A kormányzat körüli megmondó emberek azért bizakodnak Donald Trump újraválasztásában, mert ettől remélik, hogy továbbra is következmények nélkül garázdálkodhatnak az orbánisták az Európai Unióban. S ami ebből következik: a holdudvarban minden úgy folyhat, mint eddig, és az továbbra is kifizetődő lesz számukra. Az ellentábor szintén képzeleg.

Tovább

827.BEKIÁLTÁS: Kurz és a saját barbárságunk

Amerikai, brit, orosz stb. érdekeltségű cégek vették át a kőolaj kitermelést a Közel-Kelet szétvert országaiban.

kurzsebastianosztrakkancellarszuk.jpg

„A civilizáció és a barbárság küzdelmének vagyunk szemtanúi”hangsúlyozta a bécsi terrortámadásra reagáló beszédében Sebastian Kurz osztrák kancellár november 3-án, kedden. Első megjegyzésem: szerettem volna hinni, hogy az osztrák kancellár a NATO Jugoszlávia elleni bombázását, Líbia, Szíria, Irak, Jemen, Afganisztán nyugati érdekek miatti felégetését, lakosságának földönfutóvá tételét minősítette barbár cselekedtetnek. Természetesen ez esze ágában sem volt. Az agymosás egyébként ott tart, hogy

Tovább

826.BEKIÁLTÁS: Baloldali képviselet nélkül a dolgozók

A demokrácia nem azonos a gazdasági erőcsoportok manipulálásával történő vezetőválasztással.

eszmeletmeleghkrauszszigetiantal.jpg

A társadalmi alapú baloldali gondolkodásnak alig van képviselete Magyarországon. A parlamentben végképp nincs. Ez a gondolat uralta a Klubrádió október 30-ai Szabad a pálya című műsorát. Melegh Attila szociológus szerint: mióta a kelet-európai szocializmus megbukott, Nyugaton is a legtöbb helyen igyekszenek visszaszorítani a jóléti jogosultságokat. Tehát globális jelenségről van szó. Mindez azzal társul, hogy a globalizáció egységes munkaerőpiacot követel, s háttérbe szorul a helyi érdekérvényesítés. Nem azért, mert a munkások így akarják, hanem mert a tőkeérdekek követelik meg ezt.*

Talán a baloldaliságnak tere nyílik Latin-Amerikában, ahol több országban szociáldemokrata irányba mozdultak el, de a jóléti szolgáltatások bővítésére, a társadalombiztosítás megteremtésére irányuló törekvések általában kudarcot vallottak. Észak-Amerika befolyása alatt retrográd irányba fordulnak az események – fogalmazott a társadalomkutató, aki megpendítette, hogy ezeknek a jelenségeknek az elemzéséhez mintha hozzá sem akarna fogni a magyar értelmiség. Azért nem – tette hozzá Krausz Tamás történész –, mert

Tovább

825.BEKIÁLTÁS: Közeleg a rémisztő kiegyezés

Miközben a triumvirátus letűnik a színről, hogy átadja helyét más hasonlóknak, a rendszer marad.

orban-viktor-kover-laszlo-ader-janosfotoszigetvary_zsoltmti.jpg

Jó ideje csak három ember számít Magyarország alakításában. Három sebzett lélek. Három kisszerű figura. Orbán, Kövér, Áder. Ki ne tudná, hogy

Tovább

824.BEKIÁLTÁS: Orbán feladta

Lemondott a hatalom arról, hogy ’56 örökösének tekintse magát.

20120-10-23orbanwittnercorvin-koz.jpg

Ha jól érzékelem, Orbán Viktor – úgy is mint Magyarország egyszemélyi vezetője – átengedi az ’56-os eseményekre emlékezést másoknak. Szándékosan eseményeket írok, hiszen ahány ember, annyi megközelítés. Volt és van, aki kilátástalan lázadást látott és lát a történtek mögé. Mások az 1945 előtti nyilasok, illetve a korábbi uralkodó osztály visszatérési kísérletének tekintették és tekintik. Nevezték és nevezik '56-ot az ország semlegességét (!) követelő szabadságharcnak, továbbá népfelkelésnek, forradalomnak, a Kádár-rendszerben negatív felhanggal, a nyugati emigrációban viszont elismerően ellenforradalomnak. Ma a legkevésbé tekintik annak, ami igazán forradalmivá tette:

Tovább
süti beállítások módosítása