BEKIÁLTÁS


2017.ápr.13.
Írta: Kabai Domokos Lajos 3 komment

A Trump–Putyin-ultimátum elnapolva

Ma már mindkét hatalmi központban ugyanolyan erős a háborúpárti héják hangja, mint a békepárti galamboké. „Ha a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való tárgyalás után Putyin államfő is fogadja Rex Tillerson amerikai külügyminisztert, akkor kissé fellélegezhetünk” – jelentette ki egy…

Tovább

Trump lenne Putyin sírásója?

Az USA-val való konfrontáció új szakaszának kezdetén áll Oroszország – állítja egy moszkvai közíró. Vége a mézesheteknek Trumppal, amelyek egyébként soha nem is léteztek – írja az Ekho Moskvi rádió honlapjának ellenzéki bloggere, Andrej Illarionov* közgazdász. Pontosan így van – válaszoltam…

Tovább

Jön Szíjjártóék nemzedéke

Lehet, hogy meg fog változni a hazai politikai hatalomgyakorlás eddigi agresszív módja? Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik…

Tovább

A putyinozás pótcselekvés

Nem Oroszország gondjai miatt kellene teátrálisan aggódni, hanem a magyar viszonyokra koncentrálni. Hallom, hogy manapság, idehaza sokan aggódnak azért, mert még mindig túl nagy a respektje Oroszországnak. Többször és több napot töltve, utazva és dolgozva a fővárostól távoli országrészeken, s…

Tovább

Nem rendült meg Putyin

Amikor külső veszély fenyeget, az oroszországi átlagember feltétel nélkül támogatja a Kreml vezetőit. Na ezért, kellene az orosz operákat tanulmányozni! Az Igor hercegben Borodin az 1100-as évek végének eseményeit idézi fel, amikor a hazájáért és hitéért való aggódás arra indítja az orosz…

Tovább

A NATO a fő ellenség

Önmagában is sokat mondó, hogy Szergej Sojgu oroszországi védelmi miniszter az egyik legtöbbet szereplő személlyé vált az orosz médiában. Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma Kollégiumának december 11-ei, pénteki, kibővített ülésén erős üzeneteket fogalmazott meg…

Tovább

Putyin véget vetne az egypólusú világnak

A hétfői ENSZ-beli beszédet az utolsó pillanatig titkolják, de a szír kérdés, a terrorizmus és a menekülthullám állhat a középpontjában. Természetesen Oroszországban is csak találgatják, hogy mivel áll elő Vlagyimir Putyin államfő az idén hetvenéves Egyesült Nemzetek…

Tovább

Embercsempész-tarifák

Az oroszok nélkül nem számolhatók fel az embercsempészetre szakosodott maffiák. Kálmán Olga, akiről feltételezhető, hogy már csak hivatalból is tájékozott a közérdeklődésre számot tartó ügyekben, felvonta a szemöldökét, amikor Kósa Lajos, a kormányzó Fidesz…

Tovább

Szíjjártó Moszkvában

Fiaskó a nácizmus feletti győzelem moszkvai ünnepségén való hivatalos magyar részvétel körüli huzavona. Szíjjártó Pétert küldte Moszkvába a Fidesz-trojka. Tette ezt Orbán, Kövér és Áder azt követően, hogy előtte a fél világot kábították Putyin-barátságukkal. És…

Tovább
süti beállítások módosítása