Hozza végre összhangba a hangerejét az ország valóságos helyzetével a miniszterelnök!

Könyörgöm, Miniszterelnök Úr, vegyen végre erőt magán! Vegyen vissza az agresszív felhangokból! Mert lám, most, vasárnap reggel is erőszak süt a mondatokból, amelyeket az Ön által Kötcsén, az előző nap adott interjúból idéz az állami televízió műsorvezetője:

„Nem megoldás az, hogy a bevándorlók megbénítják egy ország életét, ezért együttműködést és rendezettséget kell kikényszeríteni tőlük – mondta a miniszterelnök Kötcsén. Orbán Viktor arról beszélt: tönkretesszük Európát, ha mindenkit beengedünk, mert a bevándorlók utánpótlása kimeríthetetlen.”

Mindjárt itt van ez a „kikényszeríteni” kifejezés. Fogalmazhatott volna így is: együttműködésre és rendezettségre kérjük őket. Vagy ösztönözzük. Esetleg: szeretnénk elérni, hogy belássák, az együttműködés és a rendezettség az ő érdekük is…

Az országot átalakító tettek közepette ezt sokan jelentéktelen apróságnak tarthatják. Ön azonban tudja, hogy nincs így. Ezt a fogalmazásmódot – ami persze nagyon is összhangban lehet személyiségének bizonyos vonásaival – nyilván tudatosan alakították ki a tanácsadói. De könyörgöm, Miniszterelnök Úr, állítsa le őket, s próbáljon Ön is erőt venni azon az állítólag a gyerekkorától vele lévő érzésen, hogy szüntelenül hadban kell állnia a világgal!

Azért kérem ezt, mert az év eleje óta tartó, a Magyarországon átvonuló – az Ön szóhasználatával ellentétben ide bevándorolni nem akaró – tömegek elleni, a közhangulatot szándékosan felkorbácsoló strasbourgi, brüsszeli, tusnádfürdői, parlamenti beszédeinek, sajtóbeli megnyilatkozásainak, nemzeti konzultációs leveleinek, plakátkampányainak már ma is érzékelhetők a negatív következményei. A távlatiak pedig szinte beláthatatlanok.

Magyarország szívtelen, lelketlen, csak magukra gondoló emberek földjeként égett bele a világ tudatába az elmúlt időszakban. Lehet erre azt mondani, hogy nyomják Krahácsot; a világ háttérhatalmai összefogtak, hogy eltereljék a figyelmet saját hibáikról, mulasztásaikról. Csakhogy ez a magyarázkodás terméketlen. Az önáltatáson kívül semmire sem megyünk vele. Ráadásul Magyarországgal szemben Ausztria és Németország kormányai magasztosultak és magasztosulnak fel azzal, hogy a döntő pillanatban mégiscsak meghozták a kényszer szülte – a jövőben nyilvánvalóan még nekik is sok fejfájást okozó – döntést a menekülők befogadásáról. Ezzel momentán ők az Ön által indított, harcias kommunikációs játszma nyertesei, Ön viszont – s mi, az ország polgárai, akiket Ön sodor magával  – még ennek is kárvallottjai lettünk.

Pedig eredetileg, állítólag, bennünket akart megvédeni. E tekintetben mindig is voltak kétségeim. De spongyát rá, ha legalább mostantól felhagyna ezzel a kéretlen rögeszméjével! Egyrészt, felnőttek vagyunk, nem szorulunk állandó istápolásra. Másrészt, láthatóan nem sokra megy a védelmező szándékával. Például májusban, az Európai Parlamentben kijelentette: „A megélhetési bevándorlókat a magunk módján akarjuk kezelni! Vissza kellene adni nemzetállami jogkörbe a határvédelem jogát”. Ugyanitt, még inkább az ezt követő sajtótájékoztatón, mindenki értésére adta, hogy bár vannak országok, amelyek úgy döntöttek, együtt akarnak fellépni a menekültkérdés ügyében, Magyarország nem akar közéjük tartozni.

Ezek az Ön szavai voltak Miniszterelnök Úr. Öt hónap elteltével láthatjuk, hogy mire jutottunk velük. Túl azon, hogy a világ szinte valamennyi médiuma azt harsogta egy héten át, hogy milyen lelketlenek a magyarok, immár a gazdasági károk is jelentkeznek: turisták tömegei mondják le a magyarországi útjukat, s ki tudja, milyen hatások lesznek még. Ennél is nagyobb kár, hogy idehaza igen sok emberben csiholta fel a gyűlölet tüzét. A meg nem értés, a hitványság, az aljasság férgét keltette életre sokak lelkében. Ha úgy tetszik: az Ön által oly sokszor hivatkozott nemzet lelkében. E kártételeket nem ellensúlyozhatták az önzetlen segítők erőfeszítései, a közrendőrök, az orvosok, az ápolók, a mentők, a menekültügyi dolgozók tisztes helytállása. Egyszerűen azért nem, mert a kormány, az Ön kormánya – akár a katolikus egyház magyarországi feje – a helyzetet értelmező jogászkodással érzéketlenséget, következetlenséget, tehetetlenséget sugallt a döntő napokban.

Keserűen kell konstatálnom, hogy ehhez képest nemhogy visszafordulna, inkább előre menekül ezen az áldatlan úton. Hogy igazolja korábbi szavainak és tetteinek helyességét, most Európa védelmezőjeként jeleníti meg magát. Ebben az általam ma reggel látott interjúban is egyenesen Európa menekültek általi tönkretételét vizionálta. Nem állítom, hogy a helyzet nem ad okot aggodalomra. Azt pedig főként nem mondom, hogy Magyarország kormányfőjeként nincs köze Európa ügyeihez – jóllehet el kellene már döntenie végre, hogy az Európai Unió egységét akarja erősíteni, avagy megbontani azt.

Az azonban elvárható, hogy úgy viselkedjék az ország nevében, ahogyan ez az európai közösségben comme il faut! Nem saját kurucoskodásától eltelve, nem kalandozó magyarnak képzelve magát, aki majd buzogánnyal töri be a brüsszeli irodaház, meg a strasbourgi parlament ajtaját! Ön, Miniszterelnök úr, szerintem, akkor cselekedne helyesen, ha az unió egységét erősítené, ha végre erélyesen követelné a helyzetnek megfelelő menekültügyi intézkedéscsomag kidolgozását – ha már ezt elmulasztotta májusban. Mert akkor bizony elmulasztotta.

Ön, tisztelt Orbán Viktor, engem bizonyosan akkor képviselne megfelelő módon, ha képes lenne összhangba hozni a hangerejét országunk helyzetével és tényleges mozgásterével. Merje végre akkorának mutatni az országot, amekkora! Ahogyan teszi ezt annyi más közepes, vagy kifejezetten kis ország vezetője a La Manche csatornától egészen a Baltikumig annak érdekében, hogy ne kergessenek valóságtól elrugaszkodó álmokat a választók. Szerintem, nem a populista, sőt nacionalista szólamokkal való hangulatkeltés, hanem ez lenne az államférfiúhoz méltó, történelmi tett a mai Magyarországon. #

Illusztráció – MTI Fotó: Varga György