Nyert is a szankciókkal Oroszország

A szankciók nélkül már teljesen a Nyugattól függő, félgyarmati ország lennénk – állítja egy orosz közéleti szereplő.

 sahmazarovkarenrendezo.jpg

Rosszul megy Oroszországnak. Ez derül ki a magyar sajtó igen jelentékeny részének közléseiből. Sőt, még annál is rosszabbul! Olyan rosszul megy neki, hogy a turistákat szállító orosz repülőgép elleni, a Sínai-félsziget fölötti merényletet követően 80 ezer (!) embert kellett hazaszállítani az egyiptomi  Sarm el-Sejkből. Ugyanis csak egyetlen turnusban az oroszországi középosztály ennyi tagjai üdült ott, így október-november táján. Meg is eresztett néhány gyomorforgató rajzot a híres-nevezetes Charlie Hebdo a halottak rovására… És – Ha, ha, ha! – már megint sikerült borsot törni Moszkva orra alá! Főhet a fejük a Kreml vezetőinek, miként oldják meg az anyaországhoz pártolt Krím-félsziget áramellátását.

Ukrán nácik robbantgatnak, nem terroristák

A hétvégén ukrán terroristák robbantották fel a Krímet ellátó áramvezetékek tartóoszlopait. De mit beszélek itt? Még hogy terroristák lettek volna? Jóféle nácik csupán, akik nélkül aligha jött volna össze a tavaly februári államcsíny, és nem lehetett volna olyan példaszerűen szétlőni a kelet-ukrajnai orosz városokat és falvakat. Ám nem ez a lényeg, hanem az, hogy most áram nélkül maradnak a Krímben. Ahogy tavaly nyáron víz nélkül. Mert akkor meg a kijevi kormány záratta el a félszigetet vízzel ellátó csatornát. Közben persze mindig azt mondja Porosenko államfő: a Krím lakosságát, akárcsak a Keleten élő oroszokat, Ukrajna állampolgárainak tekinti.

A tudatosan diszkrimináló politikát folytató kijevi első ember kijelentése persze önmagában is vicc, de a csokoládékirály mindig képes előjönni egy újabb poénnal. Azon túl, hogy néha megpróbálja kitikkasztani a Krímbelieket, vagy hogy olykor leállíttatja az áramellátásukat, ha igazán jókedve van, lövet is egy kicsit a kelet-ukrajnai polgári lakosságra. De nem rosszindulatból. Áh, nem! Csupán azért, hogy érezzék a figyelmét. (Más kérdés, hogy erről mit sem tud az átlag magyar hírfogyasztó, mert ő csak arról értesül, hogy Putyin szakadárjai támadnak, de azok aztán mindig, s főleg a saját területükön lévő lakóházakat, iskolákat, gyárakat lövik szét. Hát igen, ők is szórakoznak. Hozzá önpusztító módon. Mert ilyen a gusztusuk...)

De vissza Porosenko államfőhöz, meg kormányfőjéhez, Jacenyuk miniszterelnökhöz! Humoruk jelét adják azzal is, hogy gyakran nem engedik átutalni a nyugdíjakat a szakadár területen élőknek. Máskor nem engedik oda az élelmiszert szállító kamionokat. Pénzért sem engedik. Meg nem veszik meg a kelet-ukrajnai bányákban kitermelt a szenet, még ha fázik is emiatt a nyugat-ukrajnai lakosság. De ezt csupán afféle játékos túlélési gyakorlatnak szánják, amit az alattvalók számára eszelnek ki. Meg hogy lássák, mit lép Putyin és köre ebben a mindent egybe vetve kis tétekért zajló játszmában.

A szíriai bombázások kockázata

Mert az orosz gazdaság igazán nagy veszteségei az energiahordozók árának tartós csökkenése miatt keletkeznek. Ezek következtében két-három év múlva biztosan padlót fog Oroszország - jósolják sokan. Ráadásul nem elég a sok gazdasági nehézség, meg a politikai elszigeteltség, a Kreml nemrégiben, úgymond, esztelen vállalkozásba kezdett. A szíriai bombázásokkal végképp slamasztikába kerül a Putyin-rendszer – okoskodhatnak és okoskodnak is jó néhányan.

Igaz, ami igaz, roppant költséges dologról van szó, s ennek alapján állítják a nyugati szakírók és szakértők közül többen, no meg az oroszországi ellenzék nyugatosai: a  háború kiadásai biztosan térdre kényszerítik az országot. Akkor pedig nyilvánvalóan elpártol a legfőbb vezető iránt ma még szinte egyöntetűen lelkesedő lakosság. És hogy a távoli presszió (Vagy az önáltatás?) nagyobb legyen, a tudós elmélkedéseket enyhén ruszofób, a korábbi amerikai szerepet háttérben hagyó, a nol.hu-éhoz hasonló címsorokkal spékelik meg: „Putyin ezekkel a gépszörnyekkel bombázza rommá Szíriát”; „Ennyi maradt Szíriából, aztán jöttek az orosz bombázók”. Végtére, mi is a nyugati országokhoz szeretnénk számítani magunkat. A legkevesebb, hogy felzárkózunk hozzájuk a hülyítésben.

Az ám, de az én lelkiismeretem sem egészen tiszta! Amikor Bassár el-Asszad, az ország törvényes államfőjének kérésére – Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet! – a moszkvai vezetők úgy döntöttek, hogy Szíriában veszik fel a harcot az Oroszországot is fenyegető, magát Iszlám Államnak nevező terrorista szervezet ellen, azt írtam a naplómba: „Megtörténhet, hogy Szíria úgy lesz Oroszország Afganisztánja, ahogy annak idején Afganisztán volt a Szovjetunióé”. Annyi eszem persze volt, hogy egészen mostanáig mélyen hallgattam erről a feltételezésemről. Merthogy Putyin elnök igen elszántnak látszik azóta is. Egyelőre köti az ebet a karóhoz. Az orosz haderő csak légi támogatást ad a szír kormánycsapatok szárazföldi előrenyomulásához, és ezt csak addig teszi, amíg Asszad serege harcolni képes – állítja Vlagyimir Vlagyimirovics.

Kétkulacsos partnerek

Viszont a hozzám hasonlók kishitűségét kezdi megrendíteni, hogy Franciaország Putyin keddi értelmezése szerint – szövetségesként száll be a harcba. Küszöbön áll Nagy-Britannia csatlakozása is. Közben az USA hadvezetése kénytelen kelletlen, de folyamatosan egyeztet az orosz vezérkarral. Lassan nincs hét, hogy a nyugati hatalmak vezetői – beleértve az USA elnökét is –, továbbá Szaúd-Arábia, Izrael és a térség más államainak vezetői ne konzultálnának az orosz államfővel, vagy a mostanában egyre többet szereplő Medvegyev kormányfővel. Irán, Irak, Szíria, Oroszországgal együtt Bagdadban hozott létre katonai központot az iszlámmal takarózó sátánisták elleni harcra. És rendre Oroszország mellett teszi le a garast a kínai vezetés.

Persze, én nem hagyom megtéveszteni magam. Hiszek a nyugati vezetőknek, meg a nyugati hírügynökségek közléseit kritikátlanul átvevő magyar sajtónak: Oroszországnak tényleg rosszul megy. Különösen most, hogy egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú európai diplomatára hivatkozva azt jelentette a Reuters brit hírügynökség, hogy a világ 19 legnagyobb gazdaságát, köztük Oroszországot, továbbá az Európai Uniót tömörítő G20-csoport múlt hétvégi törökországi csúcstalálkozóján egyesek úgy döntöttek: az ukrajnai választások miatti nyomásgyakorlás érdekében további fél évvel meghosszabbítják az Oroszország ellen elrendelt nyugati pénzügyi büntetőintézkedéseket.

Ah, a gazdasági szankciók! Ezek aztán tényleg meghátrálásra késztetik  Moszkvát! Igaz, eddig ennek nincs sok jele. Talán azért sem, mert amíg a nyugat-európai vállalatokat, köztük az élelmiszer-termelőket, különösen hátrányosan érinti az orosz export visszafogása, az amerikai cégek oroszországi bevételei szépen növekszenek. Az is nyilvánvaló, hogy sok árucikket – az egyre izmosodó BRICS-együttműködés révén – Kínából, Indiából, Brazíliából, Dél-Afrikából is beszerezhetnek az orosz kereskedők.

A szíriai beavatkozás átértékelésre késztet

De mindezt csak én sorolom itt fel, mert az orosz állami tévében november 22-én sugárzott, Vasárnap Este Vlagyimir Szolovjovval című vitaműsorban nem ezekre helyezte a hangsúlyt az egyik ismert közszereplő, aki széleskörű közéleti tájékozottsága mellett higgadt megnyilatkozásaival kelt rendre figyelmet. A címképen látható Karen Sahmazarov filmrendező-producer a szankciókról beszélve azt mondta: ezek arra kényszerítették Oroszország vezetőit, hogy végre komolyan foglalkozzanak a gazdaság helyzetével. Ennek köszönhető, hogy az ország egyre több területen áll saját lábra. A szankciók nélkül minden úgy ment volna tovább, ahogyan addig, s mára teljesen a Nyugattól függő, félgyarmati ország lenne Oroszország – fogalmazott.

Mondhatja erre valaki: az ilyen mondatok – színtiszta propaganda. Aki ezeket leírja, mint a cikk szerzője is, az Putyin propagandistája.

Ami engem és a hozzám hasonló önkéntes skriblereket illeti, kéretik megfontolni: ha nem tárnánk a nyilvánosság elé az ilyen, és ehhez hasonló megszólalásokat, Oroszországból szinte egyáltalán nem jutna, vagy csak egy irányban elfogult  hírekhez és véleményekhez jutna a nagyérdemű. Ennél persze jobb megközelítést is ajánlok. Kezdjen el gondolkodni maga az olvasó arról a nyilvánvalóan magas technikai színvonalról és szervezettségről, ami az orosz haderő szíriai műveleteiben megmutatkozik. És ha már végzett ennek végiggondolásával, esetleg feltehetné önmagának a kérdést, hogy tényleg olyan ingatag-e a soknemzetiségű oroszországi társadalom és gazdaság, mint amilyennek azt annyian iparkodnak beállítani.

Nem az oroszok, nem a moszkvai vezetők, nem Vlagyimir Putyin miatt, hanem saját jól felfogott érdekünkben érdemes mindezt fontolóra venni. #