Két kultúra ütközése: a szervilis beszámolóból nem derül ki, mennyi pénzt, mire fordít az úszószövetség. (Az úszótörténet 1. része)

Közhely, hogy a mai élsport elsősorban üzlet. A sporthoz csak annyi köze van, hogy az esetek többségében a testmozgáshoz kötődik. Annak olyan, az ember fizikai teljesítőképességének határait feszegető formája, amely a végletes erőfeszítések és az ezekből eredő lelki megpróbáltatások miatti drámák révén vált a világ szórakoztatóiparának egyik vezető ágazatává.

Ha mindez így van, akkor kétség nem fér hozzá, hogy ebben az iparágban is mindennek ára van. Ha pedig mindennek ára van, akkor az élsportban ugyanúgy, mint bármilyen üzlet esetében, képtelenség előállni olyan szerződési ajánlattal, amely szerint odaadnak egy világklasszisnak 12 millió forintot, aztán elvárják az illetőtől, hogy a jövőben, bizonytalanul meghatározott alkalommal és időpontban álljon rendelkezésre, pontosan nem fixált reklámfilmek, promóciós rendezvények szereplőjeként.

Ügyvédi fifika kontra magyar módi

Megközelítően egyenlő felek között ilyen helyzet nem fordulhat elő. Márpedig, ha hihetünk mindannak, amit Hosszú Katinka válogatott úszótól és Gyárfás Tamástól, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökétől eddig megtudhattunk, a minap éppen ilyen ajánlatot tett a szervezet a válogatott sportolóknak. Hozzáteszem: még azt is elhiszem, hogy csupa jó indulatból. Mert ebben a világban, a mi magyar világunkban ez nagyon gyakran így szokás. Írjunk alá valamit, aztán majd menet közben úgy intézzük, hogy mindenki jól járjon! És általában rendben is mennek a dolgok addig, amíg az egyik félnek, persze mindig az erősebbnek, aki már eleve úgy ügyeskedett, hogy ne legyenek egészen kimunkálva a feltételek, egyszer csak megnő az étvágya. És akkor elkezdi zsarolni a másikat.

Ha jól érzékelem – nem foglalkozva itt a máris burjánzó összeesküvés koncepciókkal – ezt a lehetőséget akarták elkerülni azok, akik Hosszú Katinka karrierjét és a sajátjukét egyengetik. Pfuj, mondják, írják ez utóbbira egyesek! Szerintem meg ezzel semmi baj nincs. Hiszen nekik is meg kell találniuk a számításukat. Méghozzá nagyon, mert kevés az esélyük arra, hogy még egyszer egy olyan tehetségre bukkanjanak, mint a magyar úszó, aki minden képzeletet felülmúlóan termeli a pénzt önmagának és az érte–általa–belőle élőknek. Ahogyan ez az élsport minden területén történik. A nemzeti körítés, a nemes eszmények, a látványos ceremóniák csupán azt szolgálják, hogy elfogadtassák a tömeggel azt a sajátos eljárást, amivel (nálunk) a horribilis közpénzeket magánzsebekbe szivattyúzzák a hovatovább legpiszkosabb eszközökkel vívott viadalok ürügyén.

Szóval a pénzről szól ez az ügy is. Természetesen és magától értetődően, az üzletről. A konfliktus oka csupán az, hogy a Hosszú Katinka mögött állók kultúrájában a mienkétől eltérően üttetnek nyélbe a megállapodások. Nem gondolom, hogy a mienkéhez képest erkölcsösebben, csak egy másik ország, más világának szokásai és szabályai szerint. Az itteni urambátyámos összekacsintásokkal, kétértelmű célzásokkal, lebegtetésekkel, passzírozásokkal ellentétben, ott – a szintén létező megvesztegetések, zsarolások mellett – talán több szerep jut az ügyvédi, vagyis a minden részletet szabályozni igyekvő, a jövőbeni elképzelt helyzetekre is biztosítékokat kialkudó és rögzítő, ezért a kiszolgáltatottabb felet esetleg jobban védő fifikának.

Más körülmények sem megfelelők

Az ügy további része, hogy Hosszú Katinka panasza szerint a felkészülés körülményei általában sem megfelelők. Ezt erősíti meg a január 9-ei Népszabadság Tűz és víz című összeállításában Szabó József olimpiai bajnok úszó: „Semmi sem fejlődik a magyar úszósportban, ugyanolyan körülmények között készülnek a sportolók, mint harminc éve, az én időmben”.

Következésképp a szövetséghez kerülő pénzt nem célszerűen használják fel. Manapság azonban mi sem könnyebb annál, mint ezt ellenőrizni. Hiszen ott az internet. A szövetség honlapján bizonyára megtalálható a tételes elszámolás. A bevételeknek és a kiadásoknak, ha nem is név szerinti, de jól áttekinthető, a működési és a személyi költségeket megfelelő bontásban nyilvánosság elé táró, néhány táblázatban feltüntetett összege. Annál inkább, mert a költségvetés egy része állami forrásból kerül a MÚSZ-hoz, ezért bizonyára nyomon követhető az útja.

A kialakult helyzetben leginkább arra lehetünk kíváncsiak, hogy milyen arányok érvényesülnek a Magyar Úszó Szövetség elosztási gyakorlatában. Látatlanban azt gondolja logikusnak a kívülálló, hogy a válogatott sportolóknak és edzőiknek, vagyis a pénztermelésben közvetlenül szerepet játszóknak juttatott pénzek, illetve az egyéb kiadások felosztását normatív szabályok alapján végzik. Hiszen  a szövetség bevételei, vezetőinek, alkalmazottainak jövedelmei nagyrészt a sportolóktól függnek. Az ő eredményeik után kap részesedést a hazai szervezet a nemzetközi forrásokból. Az ő teljesítményükkel, népszerűségükkel lehet kecsegtetni a szponzorokat. Az ő nemzetlelkesítő szerepléseikre való hivatkozással pumpolható a magyar állam nevében fellépő, a következő választásokra sandító politikushad.

E gondolatmenet végére jutván mentem fel a Magyar Úszó Szövetség honlapjára, hogy az ott feltételezhetően rendelkezésre álló adatok alapján mérlegelhessem: jogosak-e, vagy jogtalanok Hosszú Katinka bírálatai. Igaz, mindvégig bennem volt a félsz, hogy esetleg csalódnom kell. Megtörténhet az is, gondoltam, hogy még egy olyan kimutatással sem fogok találkozni, amivel egy társasházi közös képviselő áll elő az évi beszámoló közgyűlésen.

Homály fedi a bevételeket és kiadásokat

Sajnos, balsejtelmem igazolódott. A honlapon mindössze a sportolók eredményeit közlő hírek naprakészek úgy-ahogy. A szervezeti és működési szabályzat és más hasonló dokumentumok elérhetetlenek. Nyilvánosan meghirdetett, normatív szabályoknak híre-hamva sincs. A testületek munkájával kapcsolatban 2014-ről és 2015-ről semmi. Utoljára a 2014. április 27-ei közgyűlésről készült rövid, ám annál sajátosabb, szinte szervilis gondolkodásmódot tükröző sikerjelentés állapítja meg a 2013-as évről:

»Jelentős plusszal zárta a 2013-as évet a MÚSZ, a szövetségnek immáron nincs tartozása, miközben a medencében aratott diadalok és a parton elért sportdiplomáciai sikereknek köszönhetően Magyarország a nemzetközi úszósport egyik legfontosabb szereplője lett. A MOB képviselője kijelentette: ha akarnának, sem tudnának kivetnivalót találni a szövetség működésében. (…) Az elnök emlékeztetett arra, hogy a létesítményhelyzet ugrásszerű javulása mellett immáron az anyagi háttér is minden korábbinál szilárdabb, ennek köszönhetően elindult a Jövő bajnokai program, illetve a Minden gyermek tanuljon meg úszni! kezdeményezés. „Gyakorlatilag az egész kormányzatot sikerült az úszás mögé állítani, Orbán Viktor miniszterelnök úr velünk volt Barcelonában, előszót írt a Jövő bajnokai programot bemutató kiadványunkhoz, Kósa Lajos úr vezeti a 2021-es világbajnokság szervező-bizottságát, Lázár János úr is minden lépésünket támogatja” – emlékeztetett Gyárfás Tamás.«

Ennyi. Ennél részletesebb számadás nincs. A tételes bevételeket és kiadásokat homály fedi. A szövetség vezetői nyilvánvalóan azt gondolják: az érdemi kérdések nem tartoznak a nyilvánosságra. A feltehetően tetemes közpénz felhasználásának mikéntje sem. E tekintetben persze nem rendkívüli, amit (nem) tesznek. Hiszen rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, az egész országban ugyanez ment és megy. Akik közel ülnek a tűzhöz, maguk között intézték és intézik a vállalatok, a pénzintézetek, az épületek, a termőföld, vagyis az ország egész vagyonának adás-vételét. Akármelyik kormányé is a hatalom, mindegyik így tett, és így tesz. S az ebbe való beletörődésre idomította és idomítja a népet a világi és az egyházi értelmiség cinkos közreműködésével.

Igaz, most az úszószövetségnél jókorát csobbant az állóvíz a belevágott, kősúlyú szavaktól. De láttunk már ilyet. A rokonok, a haverok, az urambátyámok régről megörökölt országában, most is biztosan hamar lecsillapítják a Hosszú Katinka által felvert hullámokat. Mi pedig, ahogyan ez máskor is történt, az újabb skandalumtól való felháborodásunkban, egyfajta partra vetett halként kapkodunk majd a levegő után, aztán ismét beletörődve mindenbe, a túlélésben reménykedünk. Még szerencse, hogy nagy gondunkban nem vagyunk egyedül. Ahogyan az úszók, úgy a hon minden polgára bizton számíthat a miniszterelnök segítségére. Szavai szerint: „Csak mondják meg, miben segíthetek, és megteszem!” Könyörgöm, hát akkor kezdjük már mondani neki! De mindenki ám! #

CÍMKÉP: A történet főszereplői – Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, Hosszú Katinka, valamint edzője és férje, Shane Tusup 2014 végén (Fotó: MTI - Szaka József)