Mindig is inkább űztem a különféle sportokat, minthogy néztem volna a közvetítéseket. Hogy mást ne mondjak, egy éve, immár 73 éves szeniorként, visszatértem a gyerek- és kamaszkoromat meghatározó versenyszerű úszáshoz. A nagy nemzetközi versenyek, így a futball Európa-bajnokság, vagy a mostani olimpia a kivételek közé tartozik. Rendszertelenül ugyan, de ilyenkor gyakrabban ülök a tévé elé, és

egyre többször bosszankodom. 

Kétségtelen, hogy dilettáns sportközvetítés-néző vagyok, s ha butaságokat írnék itt, tudják be ennek. Mindenesetre, már a foci EB-n is idegesített, hogy arról a néhány mérkőzésről, amelyek legalább egy töredékét láttam, a kommentátor nem a pályán történteket közvetítette, uram bocsá’ elemezte, hanem megjegyezhetetlen adatok tömegét ontotta rám, a nézőre, illetve a nemzetközi bulvársajtóból származó sztorikkal próbált szórakoztatni.

Gyakran szembesültem ugyanezzel a mostani olimpiai közvetítések során is. Mintha a figyelmet a küzdelmekről elvonó sportriporteri magatartás egészen általánossá vált volna mára. Még egyszer mondom, korántsem láttam minden közvetítést, s az is lehetséges, hogy azon kivételek közé tartozom, akik az adattengerre, a sportolókról való intimpistáskodásra nem tartanak igényt, s akiket kifejezetten bosszant a kéretlen tartalom, a szakszerű kommentálás helyett.

Mindenesetre az engem idegesítő helyzeteket a készülék elnémításával próbálom kivédeni. Ilyenkor azonban a hangi atmoszférától, vagyis az élmény egy részétől fosztom meg magam. Ehhez képest viszont olykor azt tapasztalom, hogy 

a fecsegés ellenszere a magyar állami tévében is létezik. 

Például a párizsi vízilabda-mérkőzések, és a dzsúdó-versenyek kommentálásába az adott sportág avatott szakértőjét is bevonták. Bár ők sem képesek kiiktatni a szereptévesztő riportereket, minthogy akkor maguk lennének szereptévesztők, de legalább kevesebb idő jut a lefetyelésre. Azt gondolom, ez talán a közvetítések szenvedélyes nézőinek sincs ellenére.#

Kabai Domokos Lajos