Fideszesek szópárbaja

Gulyás felháborodása félrevezető, mert azt sugallja: van, aki megvédje a polgári értékeket.

g_fodor-gulyasfeliratos.JPG

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke január 24-én este ezt tette közzé a Facebookon: „A mi szemünkben nem terméknek minősülő polgári értékek jegyében jelentsük ki nyugodtan, hogy jóízlésű embernek a 888hu-hoz semmi köze nem lehet. Teljes szolidaritásom az MSZP elnökének családjáé.”

Emlékeztetőül: a 888.hu-t az a G. Fodor Gábor jegyzi, feltehetően Fidesz-közeli cégek anyagi támogatásával, aki a kormányzó párttal – Hogy is mondjam csak? – szoros kapcsolatban lévő Századvég stratégiai igazgatójaként ezt bírta nyilatkozni 2015. február 18-án a Magyar Narancsnak:

„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés. Ebből fakad a jobboldali értelmiség minden ellenkezése és ízlésbeli problémája a jelenlegi kurzussal szemben.”

Gulyás Gergely posztjában „a mi szemünkben nem terméknek minősülő polgári értékek” kitétel erre a GFG-nyilatkozatra vonatkozik. Most azonban az csapta ki a biztosítékot a Fidesz alelnökénél, hogy a 888.hu közzétett egy minden mértéket alulmúló, alpári szöveget Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének feleségéről és kiskorú lányáról. Ebből azért nem idézhetek, mert a Szatén / „H888R” álnév alatt publikált förmedvénynek nincs olyan lényegi sora, amely közölhető lenne a Bekiáltás blog szabályai szerint. Amiatt is vívódtam egy sort, hogy helyes-e ilyen esetben a link csatolása, de végül megtettem...

Eközben a Fidesz-vezető Gulyás Gergely megnyilvánulását többen bátor kiállásként értékelték. Köztudottan baloldali, illetve liberális érzelmű személyek is lájkolták a közleményét. Én viszont csak akkor adom le a szavazatomat, ha majd azt is közli Gulyás Gergely, hogy a pártja megvonta közvetlen és közvetett támogatását a portáltól, s az azt működtetőktől, hogy a jövőben egyetlen fórumon se szennyezhessék Magyarországot trágárságukkal. Addig azonban akár akarja, akár nem, egy húron pendül az ország elaljasításában GFG-vel és társaival.

Ugyanis G. Fodor Gábor kétséget sem hagy aziránt, hogy mit tekint ő a konzervatív újságíró ars poeticájának, vagyis mire számíthatunk az általa irányított szerkesztőségtől a jövőben. Íme GFG legfrissebb gyöngyszeme, amit talán eleve a Tóbiás családot alázó poszt miatti támadásokra való felkészülés jegyében tett közzé. Eszerint a konzervatív újságírás:

Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami. A tehetséget biztatja. Az államférfit tiszteli. A közösséghez pedig mindig úgy beszél, hogy "hajrá, magyarok!".

A hazai keresztény-nemzeti konzervativizmus képviselői, köztük nem egy arisztokrata, aligha gondolhatták annak idején, hogy akik majdan utódaiknak mondják magukat, ilyen sekélyesek lesznek. Ezért is engedtessék meg, hogy Gulyás Gergely felháborodását egyelőre művinek tekintsem. Tudatában van-e, vagy sem, de ha nem követi érdemi intézkedés az elhatárolódását, Facebook-üzenete csupán a kormánypárt valódi konzervatív értékekben gondolkodó híveinek félrevezetését szolgálja: hadd higgyék csak, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében nem csorbulhatnak az általuk vallott elvek. Ha a szavakat nem követik tettek, akkor Gulyás is GFG korábbi állítását igazolja: a polgári Magyarország a Fidesz számára csupán politikai termék.

Azt pedig az ellenzékinek mondott médiumok szerkesztőinek kell eldönteniük, hogy a jövőben is be akarnak-e sározódni G. Fodornak, e machiavellistának is kisstílű bajkeverőnek a műsoraikba való meghívásával, megszólaltatásával. Vagy a nézettség, a hallgatottság, az olvasottság náluk is, továbbra is ugyanúgy  mindent felülír, ahogyan a hatalomvágy a politikusok, a politikai pártok vezetői esetében? Netán egészen az önpusztítás miatti önfelélésig? Mit ne mondjak: tán naivnak tetszenek a kérdések, de nincsenek illúzióim. #

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG