Orbán engedélyével

A kormányfő hatalma oly mindenható, hogy már az ellene való szavazásra is ő adja meg az engedélyt. És mégsem…

 orbanparlament-semjenrogantuzson.jpg

Sokakkal együtt már rég nem táplálok illúziókat a demokráciák működésével kapcsolatban. Mióta azt látjuk és halljuk, hogy a képviselők a vezérszavazó harsány kiáltására voksolnak – anélkül, hogy tisztában lennének vele mit, és miért támogatnak, vagy elleneznek – épeszű ember színjátéknak látja ezt az egészet. Olyan gépezetnek, amelyben a képviselők érdemben nem érvényesíthetik saját tudásukra épülő álláspontjukat, netán a választók körében szerzett tapasztalataikat.

Mindezt látván, a „Jobbat még senki sem talált ki” – mondattal csillapítjuk berzenkedésünket. Én is azzal vigasztalom magamat: ha nem lenne parlament, a mamelukokkal olykor szembe szálló egy-két fehér holló sem fogalmazhatná meg különvéleményét a törvényhozásban.

Televíziós valóságsóvá silányult az országgyűlés, ahol a minél nagyobb nézettségért – népszerűségi indexért – bohóckodnak, rendeznek hisztérikus kirohanásokat, vagy éppen hazudoznak a szereplők.

Amit azonban az üzletek vasárnapi nyitva tartásával kapcsolatos húzd meg ereszd meg játszmában produkált a kormánypárti többség teljhatalmú vezetője, vagyis a miniszterelnök, az minden eddigit felülmúlt.

A nemzetközi Szabad Vasárnapért Szövetség egyházi-vallási okokra visszavezethető, 2000-ben történt megalakulása után öt évvel, a Kereszténydemokrata Néppárt nyomására adta be a derekát a Fidesz-kormány. 2015. március 15-én lépett hatályba a törvény, amely a legkisebbek kivételével megtiltja az üzletek vasárnapi nyitva tartását. Az öt év alatt kormánypárti oldalon is többször kimutatták, hogy a lakosság nagy része ellenzi az intézkedést, ami átmenetileg bizonyosan visszavetette a korábbi nehézségekből kilábalni kezdő kiskereskedelmet, kényelmetlenséget okozott sok százezer, sőt millió embernek és így tovább.

Ám minden hiába, Orbán Viktor – feltehetően a külföldi gyökerű egyházi körök akaratának engedve – ragaszkodott a döntéshez. Egészen addig, amíg az összes praktika sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozzák az ellenzéki szocialisták népszavazási kezdeményezését. Ennek ellenére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még a múlt héten is kategorikusan cáfolta, hogy napirenden lenne a törvény visszavonása. Tuzson Bence kormánykommunikációért felelős államtitkár még hétfőn is a vasárnapi zárva tartás mellett érvelt egy televíziós műsorban. Ehhez képest néhány órával kéásőbb Rogán Antal – a vasárnapi munkavégzés tilalmáról és a Brüsszel által ránk kényszerítendő, a nemzet jövőjét veszélyeztető betelepítésről (?) elmélkedve –  bejelentette: a kormány azt javasolja a parlamentnek, hogy állítsa vissza a 2014. március 14-ei állapotot.

Már ez a hadova sem semmi, de a cifrája – amiért ezt a posztot egyáltalán megírtam – csak ezután jött.

Orbán Viktor kormányfő sem minisztereitől, sem a Fidesz-frakció tagjaitól nem tűri el, hogy akár csak tartózkodjanak a boltzár eltörléséről szóló parlamenti szavazásnál: mindenkinek támogatnia kell a kormány döntését – hallottam az ellenzéki Klubrádióban, hétfőn délben. Pár órával később megerősítette ezt az Origo. A portál szerint a miniszterelnök a hétfői kormányülésen egyértelművé tette: a kormány beleállt a boltzár eltörlésébe, és az a tárcavezető, aki ezt nem támogatja a szavazásnál, másnap már nem miniszter. Azonban az internetes lap azzal árnyalta a helyzetet, hogy „Információink szerint az utasítás csak a fideszes miniszterekre vonatkozik, a KDNP-s tárcavezetőkre nem”.

Vagyis Orbán engedményre kényszerült. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a szintén kereszténydemokrata Simicskó István honvédelmi minisztert, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, s talán a kereszténydemokrata államtitkárokat is felmentette a törvény támogatásának kötelezettsége alól. Csakhogy később jött az a hír is: Lázár miniszter sem akarja hagyni, hogy bohócot csináljanak belőle.

Hogy a miniszterelnök megadja-e az engedélyt neki, és még ki mindenkinek adja meg, azt velem együtt már az olvasó is tudni fogja, mire e sorok felkerülnek a világhálóra. Most azonban, amikor írom őket, s még nem zajlott le a szavazás; csak az a bizonyos, hogy egyfajta kettősségnek lehettünk szemtanúi. Egyrészt ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy a kormányfő hatalma oly mindenható, hogy már az ellene való szavazásra is ő adja meg az engedélyt. Másrészt világossá vált, hogy a teljhatalom csúcsára érve közvetlen környezetének lázadásaival is egyre inkább szembesülnie kell. Most az ellenállást utólag és kapkodva szentesítve fenn tudta tartani azt a látszatot, hogy mindent kézben tart. De akár így, akár úgy, a lázadás tényét már nem képes meg nem történtté tenni. Ehhez viszonyítva szerintem másodlagos, hogy az ellenzéknek is főhet a feje most, mert a Fidesz annullálta a népszavazási kezdeményezésük legtöbb embert megmozgató részét. #

Címkép: Semjén Zsolt, Tuzson Bence, Orbán Viktor, Rogán Antal a parlament egy korábbi ülésén (Forrás: mandiner.hu)

KIEGÉSZÍTÉS csak a rend kedvéért: A hvg.hu 2016.04.12. 12:47-kor kiadott közlése szerint a parlament az ellenzék támogatásával, 163 szavazattal eltörölte a vasárnapi boltzárat. Tartózkodott a KDNP-frakció, kivéve Harrach Péter frakcióvezetőt, aki állítása szerint tévedésből nemmel szavazott. Nemmel szavazott a fideszes Szatmáry Kristóf államtitkár, aki a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős kormánybiztos volt. Lázár János és Balog Zoltán nem szavazott. Utólag kiderült, hogy Kövér László fideszes házelnök, a második legfontosabb közjogi méltóság sem. Hírek szerint 100-100 ezer forint büntetést kell fizetniük a pártkasszába. A fideszes Boldog István tartózkodott. Véletlenül tartózkodott Szelényi Zsuzsanna független képviselő, ő a jegyzői irodán kéri javítani a tévedést.

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG