Hungarista üzenet az állami tévében

Orbán Viktor tizennégy évvel ezelőtti beszédére épít az olimpiai csatornákon vetített klip.

 rio2016.jpg

Az m4 és m5 állami televíziós csatornákon, a gyakorlatilag folyamatos kormánypropagandát megszakító olimpiai közvetítések között, augusztus 16-án, kedden déjà vu érzésem támadt. Kivehetetlen szövegű dallal kísérve, dobok tompa hangjainak ütemére, élsportolóinkról készült képek előterében ezek a szavak íródtak fel a képernyőre, illetve hangzottak el:

KÜZDELEM / KITARTÁS / MUNKA / GYŐZELEM.

Telefon a már a II. világháború időszakát is eszmélő tudattal átélt, idős barátomnak: „Mi jut eszedbe ezekről a kifejezésekről?” A válasza: „Ahogy mostanában mindent, már ezeket is hallottam: így együtt a hungarista felfogás…”

Irány az Internet. „Hungarista jelszavak” – írom be a keresőbe, amely első helyen a Kárpáti Harsona nevű honlapot, ott is egy hungarista versekről értekező dolgozatot, benne idézeteket kínál fel. Varga Zsolt Magyar sors című versében például e sorokat:

Nem adjuk fel soha vállaljuk harcunk, / inkább meghalunk, de végsőkig kitartunk.” Szili Sándor pedig a Kitartaniban imígyen biztat: „Hogy ez a sors újból ne érjen!/ Keresztül minden szenvedésen / Egy szónak kell visszhangzani:/ Kitartani! Kitartani!”

A Hungarista Klub, amely már főoldalán is a Szebb jövőt, kitartást! köszöntéssel (elemi helyesírási hibákkal) indít, a versek között ezt közli: „KITARTANI! Panaszkodásnak és nyögésnek Ma nincs helye! Ma nincs Önérdek! Egy kötelesség a mai; Kitartani! Hogy elkopott a cipőd sarka; Hogy nincs jegyed kenyérre, vajra; Hát ez is oly nagy valami!? Kitartani! Házak romokká dűlnek össze? Csak a Haza álljon örökre S templomainak tornyai! Kitartani! Az ellenséged buldog fajzat Csak azt lesi, hogy hol haraphat; Ki akar végleg irtani! Ezért kell most kitartani! Magyar vagy? Sorsod mindig ez volt; Fejed felett a vész, ha tombolt Törni, de meg nem hajlani! Kitartani! Mesék, regékre hát ne hallgass, Mert nem segít a csodaszarvas, Ha fénylők is a szarvai! Csak egy segít: kitartani! Szűnjön meg hát az ősi átok A pártütés! Ha összeálltok Itt senki se tud ártani...! Kitartani...!” És így tovább, és így tovább.

Hamarosan eljutok a Vér és Becsület Kulturális Egyesület honlapjához. Itt  Henney Árpádnak, a Nyilaskeresztes Párt tagjának, aki Szálasi Ferenc nemzetvezető kormányának munkatörzsében országos munkarendvezető volt, 1951-es eligazításába ütközöm arról, hogy mi a hungarizmus. Megtudom, hogy „A legmagasabb fokú magyarság! (…) A Hungarizmus „attól a felismeréstől vezettetve indítja meg küzdelmét, hogy: Délkelet-Európa vezető népe a magyar! (…) A Hungarizmus politikai, gazdasági és társadalmi rendjének alapja az a természetes társadalmi rétegződés, amely hivatás szerint csoportosítja a nemzeti társadalmat. Eszerint:

1.) A paraszt, az őstermelő, aki a nyersanyagot szolgáltatja (Iparral rendelkező magas fokon álló parasztállamot építünk.)

2.) A munkás, aki a nyersanyagot fogyasztóképessé formálja (A Hungarizmus a magyar munkást a nemzetköziség posványából és a proletár sorból kiemeli és nemzeti alapra állítja, ahol a munkás a munka felelős tulajdonában, a munkabéke felelős letéteményese és így a tiszta, egészséges szocializmus kiteljesítője és képviselője lesz.)

3.) Az értelmiség, aki a fogyasztóképessé tett nyersanyag igazságos elosztását végzi és összhangba hozza a két alaptényező munkáját (Ha választani kell Nemzet és alkotmány, igazság és jog, élet és törvény között, úgy az értelmiség kötelessége, hogy mindenkor a Nemzetet, az igazságot és az életet válassza, mert tudnia kell, hogy ez a három örökkévaló. Az alkotmány, jog és törvény szükséges, de múló formák, amelyeket a Nemzet akkor és úgy cserélhet ki, ahogy fejlődése, új életakarása ezt meg követeli.)

4.) A nő, aki a családban élvezi a paraszt, a munkás és az értelmiség által végzett munka hasznát és azt a gyermek, a Nemzet jövendője, nevelésére fordítja (A családi élet erkölcsi és anyagi előfeltételekkel való megteremtése, az anyai hivatás megbecsülése messzemenő biztosítéka annak, hogy az anya minél dúsabb és egészségesebb gyermekáldást hozzon.)

5.) A katona, aki a nemzetmunka folytonosságát és a munkaeredmény élvezetét biztosítja és megvédi. (A Hungarizmus kerüli a háborút, de nem riad vissza attól, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit és értékeit minden eszközzel, minden erejével, teljes elszántsággal fegyveresen is megvédje.)

Mindez, a nyilaskeresztes Henney Árpád összefoglalójában, a népi kultúrára, a keresztény vallási erkölcsre, a szociális szempontokat érvényesítő nemzeti tőkerendszerre támaszkodás hirdetésével egészül ki sokak számára érthetően, s bizonyára elfogadhatóan, sőt lelkesítően. Vagyis: KÜZDELEM / KITARTÁS / MUNKA / GYŐZELEM – úgy ahogyan ezt Orbán Viktor 2002. április 13-án sorolta fel az elvesztett választás utáni beszédében:

"Miénk a küzdelem.
Miénk a kitartás.
Miénk a munka.
És miénk lesz a győzelem.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

És most a hatalom berkeiben úgy ítélték meg, hogy az állami televízió olimpiai közvetítésekhez kapcsolódó klipjében is ezt hirdessék. Csakhogy ne feledjük: ezen az úton járva, a Horthy-rendszerből Szálasi nyilas hatalmához, a náci német megszálláshoz, az angol és az amerikai bombázásokhoz, az előretörő szovjet hadseregnek való értelmetlen ellenállással példátlan vérveszteség elszenvedéséhez jutott el a II. világháború előtti Magyarország. Egyre több jel utal arra, hogy öntudatlanul, vagy tudatosan már megint erre az útra terelik az országot a hatalom mai letéteményesei. Ehhez használják fel és ki az élsportolókat, s jó, ha megtudják végre: ehhez asszisztálnak a műsorkészítők, no és a manipuláció célzottjai, az ezekről a  mechanizmusokról mit sem sejtő szurkolók. Isten ne adja, hogy hasonló nemzetközi helyzet alakuljon ki, mint annak idején! #

Utóirat: Csak azt nem értem, miért csak én zizegek itten, s nem az ellenzékinek nevezett pártok és médiumok tárták már fel ezt a helyzetet 2002-ben, vagy - jobb későn, mint soha - 2016. augusztus 17-én reggel üvöltözve, hogy a hangjukra ébredjen a szunyókáló magyar társadalom?

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG