Valójában arról van szó, hogy a Kreml (a magyar kormány) megtanulta és alkalmazza az amerikai módszereket, ami eléggé felháborító lehet odaátról nézve. Bár, akiket hol az egyik, hol a másik oldalról vernek át, azoknak ez aligha vigasz.

Az orosz, avagy a putyini propagandáról értekezik a 444.hu. Ehhez a RAND amerikai kutatóintézet megállapításait használja fel. Az összefoglalót készítő szerző szerint: „Egyértelmű a hasonlóság az orosz kormányzati propaganda és a magyar között”.

Hasonlóság biztosan van, de a sommás megállapítással azért van egy kis gond. Mindenekelőtt kétlem, hogy orosz típusú propaganda, mint olyan, létezne. Ha van különbség, akkor – Orosz Jenőnek a Facebookon közzétett vázlata alapján – legfeljebb az, hogy a Kreml hazai fogyasztásra szánt propagandája határozottan hazafias és vallásos húrokat pengetve ideológiai töltetű, a nyugati világ politikai kommunikációjából viszont mostanra mintha száműzték volna – bár feltehetően, csupán elrejtették – az ideológiát.

A propaganda, az propaganda. Mai eszközei és módszerei a szociáldemokrata munkásmozgalom megerősödésének időszakáig vezethetők vissza, de a további gazdagodása érdekében a sajtómanipulációval akár helyi háborút is kirobbantani kész gátlástalanságot William Randolph Hearst amerikai sajtókirály fejlesztette tökélyre. És ne tagadjuk, volt ebben némi része a végül alul maradt versenytársnak, Joseph Pulitzernek is.

Hitler az angolszász propagandára alapozott

Az I. világháborúban az angolszász országok Creel bizottságai ugyanolyan eszközöket vetettek be, mint később Majakovszkijék – hogy ne csak mindig Lenin neve hangozzék el ebben az összefüggésben, s hogy például az orosz avantgarde ma igen nagyra tartott képművészeire is utaljunk ezzel. Visszatérve az I. világháborúhoz, utóbb Hitler kesergett is azon, hogy Németország háborús uszító propagandája messze alatta maradt az angolokénak. Ezen aztán Goebbels segítségével, aki sikeresen mozgósította a médiát, benne a filmet, a művészvilágot, változtatott is, nem kifejezetten a világ érdekében.

Kis eltérések persze mindig kimutathatók, de pusztán kommunikációs technikai, módszertani szempontból lényegében nem volt különbség a náci Németország, illetve a Szovjetunió és az USA II. világháborús, továbbá az utóbbiak későbbi hidegháborús propagandája között. Lásd az 1950-es évek mindkét oldalon hiszterizált politikai életét! Az enyhülés időszakának amerikai propagandistái, akik Hollywoodnak a Pentagon által finanszírozott, rejtett üzenetekkel operáló játékfilmjeit is bevetették, sokat finomítottak az eszközökön, és az átverésben igen hatékonynak bizonyultak.

A mai gyakorlatból megemlíteném a CNN vagy az Euronews egyoldalú hírszolgáltatási gyakorlatát, vagy azokat a botrányos torzításokat, amelyekkel az amerikai média a legutóbbi elnökválasztási kampányban élt, s amiért egyik-másik tekintélyes lap utólagos bocsánatkérésre kényszerült. Mindehhez képest – az orosz média rendszeres fogyasztójaként állítom ezt – a Kreml módszerei valóban kifinomultabbakká váltak, s a másik oldalhoz hasonlóan immár bőven élnek az internetes felületek által nyújtott eszközökkel. Ha ezt tárja fel az említett RAND, és ezt tárja fel, akkor az helyénvaló, hiszen valóban az történt, hogy az orosz propaganda művelői beérték, sőt több területen meg is előzték az amerikaiakat.

Az oroszok (még) nem uszítanak az USA ellen

Sok más mellett ennek egyik jele, hogy az orosz kormányzati politikusok – s nyomukban az általuk közvetve ellenőrzött média – nem lovalják bele magukat az Amerika ellenességbe. Még kevésbé az amerikai politikai élet szereplőinek gyalázásába, ahogyan ezt az óceánon túliak oly gyakran teszik. A minap például a háborús uszító, befolyásos John McCain szenátort úgy bírálta az orosz elnök, hogy közben azt is elmondta: tiszteli őt patriotizmusa miatt. Ez persze ugyanolyan propagandisztikus fogás, mint az, amikor az ellen oldalon a propaganda mellé sorozatosan Putyin nevét illesztik megbélyegző szándékkal. Az ilyen állandósított szókapcsolatok, jelzős szerkezetek maguk is propagandisták termékei. A cél, hogy folyamatos ismétlésükkel kikapcsolják a befolyásolási folyamatból a célcsoport gondolkodását. Ennek a technikának mestere volt Ronald Reagan és Tony Blair. Utóbbi a tanácsadójának, egy bulvárlap korábbi főszerkesztőjének köszönheti az általa használt csillogó szavak nagy részét.

Mindezek miatt Putyin nevét csak az említi egy lapon az orbáni propagandával, aki nem képes első kézből tájékozódni, ezért maga is az Oroszország, illetve államfőjének nevét negatív összefüggésben sulykoló nyugati propaganda áldozata. Nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy a nyugati világban kifejlesztett, a pszichológiai és a szociológiai kutatások eredményeit a matematikai módszerekkel ötvöző politikai kommunikáció gyakorlatát a posztszovjet térségben amerikai tanácsadók (spin doktorok) terjesztették el. Ilyen tanácsadók működtek közre már Borisz Jelcin emlékezetes második kampányában, ilyenek dolgoztak és dolgoznak Magyarországon is több párt oldalán, s ezeket a módszereket sajátították el az USA-ban mindazok, akik ma Putyin körül tevékenykednek. Vagyis valójában arról van szó, hogy a Kreml (a magyar kormány) megtanulta és alkalmazza az amerikai módszereket, ami persze eléggé felháborító lehet odaátról nézve.

A Fidesz médiatörvénye az MSZP-jére épült

Ugyanakkor a magyarországi kormányzati kommunikációs gyakorlatnak az oroszországihoz való hasonlítása – nyugati indíttatásra, Oroszország ellenes éllel – nemhogy az ellene való fellépést nem segíti, de még azt is lehetetlenné teszi, hogy társadalmi állapotaink, benne a média, problémáinak valóságos belső összefüggéseit feltárjuk. A hazai médiaháború, amely a rendszerváltozás környékén kezdődött és tart mindmáig, arról szólt, hogy melyik párt szerzi meg a főbb médiumok fölötti ellenőrzést, vagyis melyik párt képes érvényesíteni propagandacéljait. Ez tehát Oroszországtól, s főképpen Putyintól, aki akkoriban még szépreményű politikai segéderő volt Szentpéterváron, teljesen függetlenül alakult ki.

Minthogy tagja voltam a Nemzeti Média Kerekasztalnak, részese voltam például annak, amikor sikerült kisiklatni az MSZP médiatörvény-tervezetét. Ezt aztán lényegében azonos tartalommal, és körülmények között – az év legvégén, hogy minél kisebb vihart kavarjon – végül pár esztendővel később a Fidesz terjesztette az általa már teljes egészében uralt parlament elé, amely aztán el is fogadta azt. Szóval, lehet párhuzamosságokat találni a putyini és az orbáni gyakorlat között, de nézzünk szembe azzal, hogy mindazt, ami ma az országot e tekintetben jellemzi, Magyarország uralkodó kasztjai, értelmisége, reménytelenül kiszolgáltatott helyzetbe sodort tömegei hozták össze nem mellesleg – amint az amerikai és a franciaországi választások mutatják – a nyugati propaganda-kommunikációs gyakorlat adaptálásával. #

CÍMKÉP: Szovjet és amerikai plakát a II. világháború idejéből. A kulturális gyökerű különbségektől eltekintve, már akkor is egymást másolták

UTÓIRAT: A posztban említett, velem sok tekintetben vitatkozó Orosz Jenő, korábban egy nyugati cég magyarországi vállalatának pr-igazgatója, a Facebookon folytatott csetelésünk során újabb adalékkal szolgált a témához. Az Átlátszó.hu-n fedezett fel egy cikket, amelyben adatok tömege található arról, hogy a NATO égisze alatt milyen propaganda offenzívát indítottak és indítanak a nyugatiak Oroszország ellen, kimondva-kimondatlanul úgymond jogos önvédelemből, válaszként annak akcióira. Ennek ismeretében itt is csak megismételni tudom az FB-n rögzített reagálásomat:

„Egyértelmű, hogy az eddigi egyoldalú nyugati befolyásolás mellé felzárkózott az oroszországi is. (Bizonyára jön majd a kínai, meg a többi.) Az a nevetséges a dologban, hogy akik eddig ezt folytatták, most vérig vannak sértve, hogy ellenük is szervezhetnek olyan akciókat, amelyekre eddig – ők úgy hitték – csak nekik van felhatalmazásuk, természetesen az igazságosság és a méltányosság jegyében függetlenül attól, hogy ebbe csak az elmúlt negyedszázadban milliónyian haltak bele nem fehér emberek és sok milliónyian váltak földönfutóvá. Vagyis legföljebb arról van szó, hogy a propagandára megérkezett a válasz propaganda. És persze mindenki azt állítja: az ő oldalán van az igazság. Csupán ennyi, amire szeretnék rávilágítani anélkül, hogy az igazságosztó szerepében tetszelegnék – ellentétben a magyar nyelvű, oroszellenes propagandát művelő honlapokkal, médiumokkal, pártokkal.” ##

MEGJEGYZÉS: Az Index2 szerkesztője, az ajánló felületen olyan üzenetet pumpált a címbe, amellyel nem azonosulok. Nálam a cím egy állítás: Propagandisták manipulálnak Putyin nevével, az Index2 átvételében az állítás kérdéssé változott, ráadásul gunyoros, vagyis a kontextus miatt a jelzők tényleges tartalmával ellentétes hatású minősítéssel is bővült: Propagandisták manipulálnak szegény, ártatlan Putyin nevével? Magam továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy a médiában, a politikai diskurzusokban - sok más személy mellett - manipulációra használják Putyin nevét. Az Index2 eljárása mutatja azt is, hogy miként. Hogy szegény, ártatlan lenne-e Putyin, azt azért nem tudom eldönteni, mert nem tudom, hogy a szerkesztő mivel vádolja őt. Mindenesetre megismétlem: ez az eljárás maga is propagandisztikus indíttatású, amit azért nem tudok elfogadni egyetlen politikussal, vagy bármilyen más személlyel kapcsolatban sem, mert az ilyen csúsztatások, önkényes minősítések, prejudikálások teszik lehetetlenné, hogy tisztábban lássunk a hazai és a nemzetközi ügyekben, s hogy távolságot tartsunk akkor, amikor egy-egy helyzetről, emberről véleményt formálunk. Egyébként Oliver Stone, aki az elmúlt két évben húsz órát töltött Vlagyimir Putyin társaságában, hogy elkészítse a most adásba kerülő interjúját, sokkal távolságtartóbban beszélt az orosz államfőről - annak ellenére, hogy a stúdióban, a szokásos eljárásnak megfelelően, a feltehetően vezényelt indulatokkal reagáló közönség ezt nem igazán szívelte. A hisztérikus hangulatkeltés helyett én mindenkinek Stone magatartását ajánlanám, bárkiről legyen is szó... ###