A rendőröknek biztosra kell menniük, de nem kegyetlenkedhetnek öncélúan – állítják a szakértők világszerte.

„Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak, / az urak előtt a ne fogd be a pofádat” – mondja François Villon híres versében, Faludy György fordításában. Vagyis a módszer nem egészen mai keletű. És Magyarországon sem. A Facebookon az egyik ismerősöm megosztotta a fenti, 2002. július 4-én készült fotót, amin a szavazatok újraszámlálását követelő demonstráción Budaházy Györgyöt, a radikális jobboldali politikust három rendőr teperi le. A már az aszfalton fekvő tüntető feje oldalra fordulva, az egyik rendőr a nyakán, vagy inkább a fején térdel. Ismerősöm kommentárja:

„Ez a fotó, melyen Budaházy György látható, nem járta be a világot, s nem érte el a média ingerküszöbét. És nem lett belőle mozgalom.”

Azon túl, hogy a perifériára szorult vezér most bizonyára dörzsöli a kezét, mert mégiscsak előkerült valahol a neve, a célzás nyilvánvaló: az USA-beli Minneapolis-ban, 2020. május 25-én Derek Chauvin fehér rendőrtiszt hasonló módon lépett fel a George Floyd nevű afroamerikai férfival szemben, aki életét vesztette. Az esetnek hatalmas visszhangja volt. A következő napokban, a világ minden táján, több mint száz nagyvárosban tüntetési és lázadási hullám kezdődött, ami gyakran erőszakos összetűzésekbe csapott át.

Meggondolatlanul hozzászóltam a poszthoz megjegyezve, hogy a budapesti esetből talán azért nem lett világszenzáció, mert Budaházy nem halt bele. Szó szót követett. Többen bekapcsolódtak a vitába, amelybe hamarosan rasszista kitételek szűrődtek. Hiába érveltem az amerikai üggyel kapcsolatban, hogy az áldozat többször könyörgött az életéért, vagyis nyilvánvalónak látszik, hogy a rendőrt elfogadhatatlan agresszív indulat vezette, s hogy amennyire a CNN-ből, illetve francia tévéadásokból követtem: a különösen erőszakos támadókkal szemben ez a fogás világszerte megengedett, s oktatják is rá a rendőröket.

Szó, ami szó, nekem is részem volt abban, hogy előkerült a budapesti tévészékház 2006-os ostroma és kirablása, az ’56-os évfordulón bekövetkezett zavargások, az érdemben soha ki nem vizsgált provokációk, s az ezekre adott rendőri ellenakciók, majd a szokásos Gyurcsányozásba fordult a purparlé. Az adok-kapok mélypontján egy számomra ismeretlen nő így osztott ki:

„Bejelzett a munkásőr detektorom nálad.”

Javasoltam, hogy akkor azt a detektort dobja ki, de ami igazán foglalkoztatott: miközben főleg engem ekéztek, senki nem nézett utána az interneten, hogy igazak-e az állításaim. Ahogy az már lenni szokott, mindenki indulatosan mondta a magáét, ahelyett, hogy tényekkel cáfolta volna elsősorban azt, hogy akkor mi is a helyzet ezzel a rendőrségi bánásmóddal. Ahogyan az angolban mondják: a knee-on-neck (a térd a nyakon) fogással, aminek szakszerű megnevezését én sem ismertem eddig, de azért viszonylag gyorsan rátaláltam közelítő kifejezések révén. Körülbelül öt perc keresés után, először a kanadai Edmonton rendőrségi kiképző őrmestere, Terry Langley mondataira bukkantam. A George Floyd ügyet követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette:

„Egyedi esetekben, ha a feltartóztatni kívánt személy támadóan lép fel, a rendőr, amennyiben az észszerűség megköveteli, dönthet úgy, hogy más területeket (azaz nem csak a hát közepét és a karokat) veszi célba, hanem a fejet és a nyakat is a fenyegetettség szintjétől függően.”

Itt pedig egy amerikai helyi tévéadásnak a YouTube-ra feltöltött részlete: „A spokane-i rendőrség (USA Washington állam) mostantól csak kivételesen fogja használni a térd a nyakon technikát”. Tehát „mostantól”, amiből számomra az következik, hogy eddig bevett dolog volt a módszer. Egy ausztrál újság, a „The Sydney Morning Herald” június 3-ai számában arról írt, hogy Floyd halála után három nappal, Franciaországban hasonló módon tettek ártalmatlanná egy szintén fekete bőrű férfit. A lap leszögezte: „az egész világon alkalmazzák az eljárást, amit most mindenütt kritizálnak”, s ami Franciaországban is több ember halálát okozta korábban.

Ugyanebben a lapban egy belga rendőrségi oktatót szólaltatnak meg, aki elmondja, miként kell intézkedni, hogy az akció ne végződjék halállal. Az összeállításban hasonlóképpen nyilatkoznak izraeli, németországi, Egyesült Királyságbeli szakértők. New York város rendőrségének több száz oldalas útmutatójában szintén részletesen taglalják, hogyan kell elkerülni a tragédiát. Christophe Rouget, a francia rendőrség egyik szakszervezeti vezetője azt állította:

„Ezeket a technikákat a világ minden rendőrsége használja, mert a (lőfegyverekhez képest) kevésbé veszélyesek. Viszont jól kell használni őket. Az Egyesült Államokban nem így történt. Franciaországban pedig az a probléma, hogy az alapkiképzést követően nem gyakoroltatják újból és újból a fogásokat a rendőrökkel.”

De mi a helyzet Magyarországon? Angol nyelvű áttétellel ugyan, de végül az Index, június 9-i, cikkéhez jutottam, amelyben Dezső András arra a kérdésre kereste a választ: „Rátérdelhet-e a magyar rendőr az ember nyakára?” A rövid válasz: igen, de nem mindegy, hogy mikor, milyen körülmények között, miért és mennyi ideig teszi ezt. A rendőrségi törvényben meghatározottak szerint a rendőr alkalmazhat erőszakot, de kötelessége az arányosság elve alapján fellépni. Ha valaki kifejezett ellenállást tanúsít, ellenszegül, vagy számítani lehet arra, hogy az intézkedés közben magában vagy másban kárt tesz, esetleg megszökik, erőszakhoz kell folyamodni.

A rendőröknek biztosra kell menniük, ellenkező esetben tragédiába torkollhat az intézkedés. Így történt a bőnyi esetben, amikor az ismert szélsőséges militaristát Győrkös Istvánt nem kommandósok rohanták le, hanem civil nyomozók intézkedtek jóhiszeműen, aminek egy rendőr halála lett a következménye. Az Index cikke részletesen taglalja a nyakra térdelés feltételeit, ami lényegében megegyezik a fent ismertetett külföldi gyakorlattal. Egy ilyen intézkedéskor a rendőr nem lehet kegyetlen, embertelen, és nem is alázhatja meg azt, akivel szemben intézkedik. Persze, a helyzethez képest – jegyzem meg.

Magyarországon is előfordul túlkapás, szándékosan brutális fellépés, aminek az emiatt indult vizsgálatok rendje miatt – például azért, mert a sérelmet szenvedett kihallgatásakor jelen van a megvádolt rendőr, mert az intézkedéseket nem rögzítik kamerával – gyakran semmilyen következménye nincs. Hozzá újabban mintha egyre nagyobb lenne annak az esélye, hogy az állam nevében fellépők a rendőrséget saját magánköreik érdekeinek rendelik alá. Amint azt a Budapesten épp most megtekinthető Banksy-kiállítás is jelzi:

az e miatti bizalmatlanság, a rendőrállam létrejöttétől való félelem már a kilencvenes évek óta nyugtalanítja az újabb nyugati nemzedékeket.    

Talán épp ezt a félelmet igazolják vissza azok a zavargások, amelyek az USA-tól Anglián,  Franciaországon, s kisebb-nagyobb mértékben a posztszovjet térségen át Kínáig felforgatják az életet. A szociális feszültségek, a gazdasági nehézségek által generált lázadáshullám alighanem az érlelődő, lassan kibontakozó civilizációváltás jele, ami a társadalmak fenti és lenti csoportjai közötti várható erőszakos összecsapásokon keresztül megy végbe a következő évtizedekben.

Ám visszatérve a kiindulóponthoz és Magyarországhoz: talán azt nem állíthatjuk, hogy ennek a globális folyamatnak a közvetlen részei lettek volna a rendszerváltozás óta tapasztalt rendőrségi szakszerűtlenségek, túlkapások, a rendőri képzetlenség, vagy a szolgálatra való pszichikai alkalmatlanság, a hibás parancsnoki döntések miatti anomáliák. Viszont újabban az egyéni, sőt a csoportos, immár politikai vetületű sérelmekről már nem biztos, hogy elmondható ugyanez. Gondoljunk csak a közelmúltban a két facebookos posztolónál kora reggelre időzített rajtaütésre, illetve a Lánchíd budai oldalának körforgalmában autóval tüntetők megbírságolására, s más, hasonló esetekre!

De hogy Budaházy Györgynek a fotón látható elfogásának módja szabályellenes volt-e, azt csak az vitatja, aki tizennyolc év múltán sem képes elfogadni, hogy 2002-ben az MSZP–SZDSZ koalíciót juttatták kormányra a szavazók. Ráadásul a Fidesz-éra alatti választásokhoz képest sokkal tisztább körülmények között. Más kérdés, hogy mire mentünk akár az egyikkel, akár a másikkal, amire már az ember szót is alig szeret vesztegetni, mert egyelőre úgy tűnik fel: szinte semmi ráhatásunk nincs arra, ki és miként uralkodik az életünk felett. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a háttérben ható tőkeérdekek azt a kört segítik és tartják hatalomban, amely a legnagyobb profitot a legnagyobb kizsákmányolási ráta mellett, a még kezelhető társadalmi feszültségek szintjén garantálja.

Ennek érdekében, elsősorban az Európai Unió révén és a keleti kapitalista országokból szintén folyósított  hitelekkel a politikai hatalmat gyakorlók rendelkezésére bocsátják a tömeges lázadás elkerüléséhez még éppen szükséges forrásokat, s ebből aztán kihasíthatók a választók manipulálásához szükséges anyagiak is. Szemet hunynak továbbá az intézményrendszer központosítása, a szabadságjogok korlátozása felett, mert egy puha diktatúrában könnyebben érvényesíthetők a külföldről (is) érkező nyomások, megrendelések, mintha tág tér nyílna a körülményes, bizonytalan végkimenetelű egyeztetések előtt.

Mindehhez képest viszonylag kevés múlik rajtunk, közembereken. Amit azonban megtehetnénk: végre arra kellene használni az internetet, amire való! Mindenekelőtt információk gyűjtésére, hogy azok ismeretében, ne pedig zsigeri indulatok alapján folyjanak a vitáink, mert abból csak egymás hülyítése jön ki. Márpedig ez azokat hozza helyzetbe, akik mindenekelőtt a tájékozatlanságunkat használják ki ahhoz, hogy a nyakunkra ülve nyerészkedjenek.#

CÍMKÉP: Budaházy Györgynek a 2002. július 4-én, az Erzsébet-híd blokádjakor, az egykori résztvevők szerint „a balliberálisok ellen kibontakozott legújabb kori magyar nemzeti ellenállás születésének napján” történt elfogásának módja tizennyolc év múltán is alkalmat teremt az indulatos internetes kirohanásokra