Nem hihetem, hogy csak a frontvonal egyik oldalán zajló rombolásról tud a hírszerkesztőség.

„Putyin könyörtelen bosszút áll az ukránokon” – adta hírül az ATV honlapja április 10-én, hétfőn, meglehetősen hatásvadász módon. Íme a hír, szó szerint:

Miközben Moszkvát is agresszornak kell tekintenünk aszerint a nemzetközi jog szerint, amit a nyugati hatalmak, akár háborúk rendszeres indításával, puccsok szervezésével, akár a náluk gyengébb országokra gazdasági-pénzügyi szankciók önkényes kiszabásával folyamatosan semmibe vettek és vesznek, szégyenteljesnek tartom, hogy immár kilenc éve az ATV sem vesz tudomást arról, milyen pusztítást okoz az ukrán hadsereg a Donyec-medencében.

Az elmúlt egy évben sem volt nap, így a húsvéti ünnepek alatt sem, hogy ne támadjanak kifejezetten civil célpontokat Donyeckben, Luganszkban és a térségbeli településeken. Ezek során a nyugati fegyverekkel is számos civil halálát okozták, illetve tettek rokkanttá felnőtteket és gyerekeket. Az az érv, hogy mindennek Vlagyimir Putyin az oka, egyrészt azért nem állja meg a helyét, mert, a híresztelésekkel szemben, az orosz államfő ebben az ügyben sem dönthetett a környezete ellenére. Másrészt azért is csúsztatás ez a felvetés, mert mint fentebb utaltam rá:

2014 tavasza óta tudatosan gyilkoltatja a kijevi bábkormány a Kelet-Ukrajnában élő, főként orosz nemzetiségű lakosságot.

Látszólag azért, mert az ott élők, a korábbi alkotmány, nem utolsó sorban az ENSZ alapokmányának a népek önrendelkezési jogára vonatkozó kitétele értelmében, már 2004-ben autonómiát követeltek. Ezt váltották fel a Kijevben, washingtoni közreműködéssel végrehajtott, 2014. februári államcsínyt követően az önálló állam kikiáltásával, amit a kijevi kormány fegyveresen torolt meg, s aminek a szakadárok szintén fegyverrel álltak ellen. Ez azonban csak a lokalitás szintje. Valójában a nagyhatalmak közötti globális befolyás átrendezéséért vívott küzdelem része a hibrid hidegháborúból forróvá változtatott, a kijevi puccsal kezdődött ukrajnai pusztítás. 

Nem hihetem, hogy a frontvonal mindkét oldalán elkövetett, a térségtől távoli erők által ösztönzött és  támogatott felek által egyöntetűen folytatott rombolásról ne tudott volna, és ne tudna a hírszerkesztőség. Márpedig a teljes kép bemutatása adná ki a valóság igaz egészét. Az erre való törekvés nyilvánvaló hiányában kifejezetten szégyenteljesnek tartom, ahogyan az ATV is részt vesz a propagandaháborúban, egyoldalú információival, csúsztatásaival napról napra átverve közönségét.

Ennek egyik látszólag apró, bár az erőszakos ukránosítás közepette korántsem jelentéktelen része, hogy a magyar médiának a Washington által képviselt érdekek szolgálatába állított szerkesztőségei

gyakran sugallják a fogalmazásmóddal, hogy Ukrajnában mindenki ukrán.

Az idézett hírben szereplő zaporizzsjei (oroszul: zaporozsjei) esetben sem lehet kizárni, hogy akár a bármelyik fél által, akár véletlenül rommá lőtt házban oroszok éltek, esetleg vegyes összetételű volt a család. Amivel csak azt akarom jelezni, hogy a frontról származó egyedi híreket óvatosan célszerű kezelni. E tekintetben nem erősítette a híradás hitelességét, hogy a forrásként hivatkozott szomszéd hangját annyira lekeverték az ATV honlapjához csatolt videó-felvételen, hogy abból nem lehetett megállapítani, ukránul, vagy oroszul beszél-e a szemtanú.

Az efféle összemosás gyakori sajátosságuk a különböző magyarországi médiumoknak. Például rendre ukránként hivatkoztak és hivatkoznak a nyugatra menekültekre, holott közöttük számos etnikumhoz tartozók vannak. Ugyanez történik a harcok elől a Donyec-medencéből és annak körzetéből – az én felfogásom szerint – inkább kimenekített, nem pedig elhurcolt, a helyzetből következően, főleg orosz nemzetiségű gyerekekre. Ráadásul deportáltként említik őket, miként az ATV fent idézett híre is tette. Ily módon

sorsukat azonosították a II. világháború alatt a nácik által deportált és elpusztított zsidókéval, cigányokéval, melegekével, a különféle nemzetiségű ellenállóéval, kommunistáéval, partizánéval.

A deportálás kifejezésnek a mai helyzetre való alkalmazása nem egyszerűen hamisítás, de az előbbieken túlmenően sérti annak a több millió orosz, ukrán, belarusz fiatal lánynak az emlékét is, akiket a II. világháború alatt cselédnek hurcoltak el a III. Birodalomba, részben a mai Ukrajna által hősként tisztelt banderisták – az akkori ukrajnai nyilasok – közreműködésével. Jelentékeny hányaduk belepusztult a német családoknál elszenvedett bánásmódba, és soha nem került vissza hazájába.

A jó egy évvel ezelőtt kezdődött háború borzalmai elől kimenekített gyerekek, az általam annak idején az oroszországi híradásokban látottak és olvasottak szerint – no persze, mondhatják és mondják is erre sokan, azok meg a putyini propagandát szolgálják! – szüleik, rokonaik beleegyezésével, gyakran tanítóik, tanáraik kíséretében jutottak biztonságos helyre az évek óta folyó háború körülményei közül. Például a Krímbe, ahol – ismételten mondom – a moszkvai médiumok alapján jó ellátásban, tanulásban volt részük, bár, mint elhangzott, nem az oroszellenességgel átitatott ukrajnai tantervek alapján.

A magyarországi média azonban csak a kijevi narratívának adott és ad helyt, ami ugyebár nyilvánvalóan sértette és sérti a tárgyilagosság követelményét, a többoldalú informálás kötelességének elvét a háborúval kapcsolatban szinte minden kérdésben. Mindenesetre, ezeknek a gyerekeknek 2022 februárját követően nem az volt a sorsuk, amit jó pár évvel azelőtt, az államfői tisztségbe beiktatott Petro Porosenko szánt a Donyec-medenceieknek a 2014 őszén, Odesszában elmondott, a Bekiáltásban már idézett beszédében.

A donyeci lakosságnak szólt és valóra váltott, már akkor háborús üzenetnek megfelelően, a kijevi kormány fegyveres erőinek támadásai következtében, több mint tízezren haltak meg a szakadár térségben, köztük több száz gyerek. Történt mindez a Moszkva invázióját megelőző nyolc évben, az emberi jogokra oly kényes Nyugat asszitálása mellett, sőt sokszorosan bizonyított akaratából, még ha erről mélyen hallgatott és hallgat is a szabadnak mondott sajtó! 

Ehhez képest apróságnak tűnhet – de ebben az ügyben semmi nem az –, ha a nemzetiségre vonatkozó mai, csak az ukránokat emlegető szóhasználat helyett a médiumaink áttérnének az ukrajnaiak kifejezésre. Legalább a kétesélyes helyzetekben meg kellene tenniük ezt! És akkor egyrészt nem rekesztenék ki az ukránokat, másrészt a valóságnak megfelelően az ugyanúgy szenvedő, sőt harcoló ruszinokra, magyarokra, tatárokra, gagauzokra, románokra, lengyelekre, sőt olykor a Moszkva ellen harcoló orosz és a többi etnikumhoz tartozóra is vonatkoznának a közlések.

Ez persze némileg csökkentené a propagandahatást, ami bizonyára nem tetszene az általam feltételezett szponzoroknak.

Azt ugyanis nem hihetem, hogy a hírszelektálásban és a fogalmazás módjában tükröződő hamisítások mögött ne anyagi érdekek, mindenekelőtt a kapitalista médiavállalkozások profitérdekei, állnának. Hogy aztán miként számolnak el a lelkiismeretükkel azok a szerkesztők és megmondó emberek, akik a cél szentesíti az eszközt machiavellista elvéhez adják a nevüket, az arcukat, azt fel nem foghatom? Ez ugyanis ma már nem az a zárt világ, amiben anno még én dolgoztam újságíróként.

A mostaniak nem mondhatják majdan, hogy nem tudtak, vagy egészen mást tudtak, arról, mi zajlik a vasfüggönnyel elzárt másik oldalon. Többségünk, akik akkor dolgoztunk a médiumokban, még abban a közegben is igyekeztünk tágítani a lehetőségeinket, amit akár saját újságcikkeimmel bizonyíthatok. De bizonyítják ezt az akkori értelmiség nagy részének alkotásai minden területen. Ennek alapján, már-már érthetetlen számomra a behódolásnak az a mai mértéke, amit nem csupán az ATV-nél, nem csupán az ukrajnai háborúval kapcsolatban tapasztalok a legtöbb mai médiumban és értelmiségitől – mindannyiunk szégyenére.#

CÍMKÉP: Az ATV szerint orosz rakéta találta el ezt a házat Zaporizzsjában – A deportálás kifejezésnek a mai helyzetre való alkalmazása kegyeletsértés a holokauszt áldozataival szemben, de sérti annak a több millió orosz, ukrán, belarusz fiatal lánynak az emlékét is, akiket a II. világháború alatt cselédnek hurcoltak el a III. Birodalomba, részben a mai Ukrajna által hősként tisztelt banderisták – az akkori ukrajnai nyilasok – közreműködésével. Jelentékeny hányaduk belepusztult a német családoknál elszenvedett bánásmódba, és soha nem került vissza hazájába (Fotó: Képernyőkép az ATV honlapjáról)