A félelemkeltést a nyugatiak is a belső feszültségekről való figyelemelterelésre használják.

A nyugati politikusok és a média már-már isteni képességekkel ruházzák fel a Kreml vezetőit, mindenekelőtt Vlagyimir Putyint. Eszerint Oroszországból határozták meg, hogy ki nyerje az USA elnökválasztását. Moszkva áll a katalóniai események mögött. Egy hétfő esti, londoni díszvacsorán Theresa May brit kormányfő egyenesen azzal vádolta meg Oroszországot, hogy fegyverként használva az információkat, a nyugati intézményrendszert aláásva fenyegeti a világrendet, a nyitott gazdaságokat és a szabad társadalmakat. A moszkvai állami televízió közéleti vitaműsoraiban már jó ideje azzal reagálnak a hasonló támadásokra a Putyinhoz közel álló politikusok és más közéleti szereplők, hogy információs hidegháború folyik, amelynek két célja van:

1.) Muníciót adva az oroszországi – egyébként nem különösebben befolyásos – parlamenten kívüli ellenzéknek, gyengíteni az Oroszországot megerősített putyini rendszer alapjait.

2.) Ennél is fontosabb, hogy Oroszország diabolizálásával el akarják terelni a nyugati országok választópolgárainak figyelmét a belső feszültségekről.

Szó se róla, láttunk már ilyet. Mi több, naponta megtapasztaljuk idehaza is, hogy sanda politikai szándékoktól vezérelve hogyan kelti fel egy politikai erő a félelmet az emberekben egy vagy több, a valóságban nem, vagy alig létező jelenség ördögiként való megjelenítésével. Ami pedig az USA hatalmi köreit illeti, ugyanerre több okuk is van:

– A társadalmat megosztó, a kilencvenes évek eleje óta éleződő, belső feszültségekről már mi is hetente értesülünk az egyes városokban zajló véres összecsapásokról készült képekből.

– Ehhez társul, hogy az utóbbi évtizedekben az USA minden katonai akciója – Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria – csak a halottak, a menekültek számát növelte, anélkül, hogy az adott térség politikai egyensúlyát legalább az eredeti stabilitás állapotában megtartotta volna.

– Eközben az amerikai gazdaság fölé nőtt a kínai, és akkor még a válság más jelenségeiről, például az elnökválasztás körüli, szűnni nem akaró cirkuszról, említést sem tettem. 

Ezért lehet valami abban az oroszországi érvelésben, hogy az Amerikát uraló erők a Nyugat által háromszáz éve gyakran előhúzott orosz mumussal való fenyegetettség rémével igyekszenek sakkban tartani, az Oroszország elleni nacionalista hangulatkeltéssel egységbe forrasztani a lázadozó lakosságot, és persze a magukat önállósítani akaró úgynevezett szövetségeseket. Az utóbbira példa az újabban Oroszországtól is korszerű fegyvereket, fegyverrendszereket vásárló  Fülöp-szigetek, Törökország, sőt Szaúd-Arábia. Ennél is frissebb esemény a PESCO létrehozásával, vagyis az Európai Unió huszonhárom tagállamának úgymond állandó strukturált együttműködéssel kapcsolatos hétfői bejelentés, ami a szorosabb európai katonai együttműködést alapozza meg. Ez – a nyilatkozatok szerint – nem érinti a NATO-t. Legalábbis egyelőre nem...

Nagy-Britanniában az amerikaihoz hasonlóan zavaros a helyzet. Az Európai Unióból való kiléptetés gondjával megbirkózni képtelennek látszó Theresa May népszerűsége egyre csökken. Egyöntetű a vélemény arról, hogy kormánya aligha éri meg a tavaszt. Ezért hajlok arra, hogy ugyanazért húzza elő a pakliból a moszkvai kártyát, mint amiért az egymással életre-halálra birkózó amerikai hatalmi körök teszik: a közemberek figyelmét a külső problémákra akarja irányítani a külső fenyegetettség felnagyításával. Hozzá – némely magyarországi politikusokhoz hasonlóan – szemrebbenés nélkül tesz olyan kijelentéseket, amelyek valóságalapja enyhén szólva is vitatható.

Legfeljebb a témakör, a lépték más, de a módszer ugyanaz. Mert például azt állítani a Krímről, amint azt Theresa May tette, hogy „a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól”, legalábbis átgondolandó az ott élők elsöprő többségének igenlő szavazata tükrében. De ne feledjük Jugoszláviának a Nyugat által is szított szétdarabolását, Koszovó erőszakos kiszakítását, egyáltalán a posztszovjet térségben, magában a Szovjetunióban a rendszerváltásokhoz kapcsolódó országegyesítéseket, szétszakadásokat sem! No és az Észak-Afrikában, a Közel-Keleten jelenleg is zajló, a nyugatiak által, köztük általunk (!) indított és támogatott, véres országfelosztási akciókat!

És ha már azt állítja a brit miniszterelnök, hogy „Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében", talán illő lenne megemlíteni az ezt a konfliktust bizonyítottan előkészített washingtoni kormányzati szerepet is. Az meg már egyenesen szánalmas, ha egy katonai képességeire büszke ország miniszterelnöke azt a látszatot kelti, mintha csak Moszkva foglalkozna széles e világon kiberkémkedéssel. A külföldi választásokba való beavatkozásokról pedig az amerikai Time magazinnak az a riportja jut eszembe, amelyben arról van szó, hogyan választatták meg másodjára Borisz Jelcint orosz elnöknek amerikai pénzen, Moszkvában székelő amerikai tanácsadók segítségével annak érdekében, hogy folytathassák Oroszország kirablását. Egyébként Spinning Boris címmel, amerikai játékfilm is készült erről. 

Oroszország és a Nyugat viszonyának ez az újabb keletű elmérgesedése a Szovjetunió felbomlását közvetlenül megelőző és az azóta töretlenül megnyilvánuló amerikai kormányzati magatartásra vezethető vissza. Kemény László szerint a George Bush és Mihail Gorbacsov 1989 decemberi máltai találkozóján történt megállapodásból a szovjet vezető azt a következtetést vonta le, hogy az átalakított Szovjetuniót gazdaságilag integrálják, az ország beköltözhet a közös európai házba, a Varsói Szerződéssel együtt felszámolják a NATO-t, és együttműködésen alapuló új védelmi rendszer jön létre. Ezzel szemben Washington legyőzőként viselkedett és viselkedik Moszkvával. Fukuyamanak a történelem, vagyis az emberiség ideológiai fejlődésének végére, a nyugati liberális demokráciának, mint az emberi államszervezés csúcspontjaként kihirdetett látomása által is ösztönözve, a Nyugat a hidegháború győztesének tekintette és tekinti magát, s mindmáig egyoldalú előnyöket akar érvényesíteni és érvényesít Oroszországgal szemben.

A nyugati vezetők mindig lesöpörték az olyan tekintélyek véleményét, mint amit a volt amerikai külügyminiszter Henry Kissinger is megfogalmazott: „Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek”. De az ilyen szavak süket fülekre találtak és találnak abban a közegben, amelyben mindmáig nem értik, s talán nem is ismerik, az olyan belülről jövő figyelmeztetéseket, miszerint „nem szabad úgy viszonyulni Oroszországhoz, mint legyőzött országhoz, mert az orosz politikai elit, az orosz hatalom nem érzi legyőzöttnek magát. S azért nem, mert önmagukat győzték le.” (Dimitri Simest idézi Kemény László: A Szovjetunióból a 21. század Oroszországáig, 72. oldal)

Ami pedig bennünket illet, a politikai hatalom közelében forgolódók közül nálunk elég sokan ügyködnek azon, hogy ezekbe a játszmákba belerángassák az erre történelmileg mindig kapható volt Magyarországot. Tájékozatlanságból, beteges russzofóbiából, egzisztenciális okok miatt, az úgymond győzteshez való húzás tömegreakciójához igazodva, vagy egyszerűen a buta politikai divatot követve. Ezek a csőlátók csak egyszer gondolnának arra: valahányszor ez történt, mindig sokat veszítettünk rajta! Összességében oly sokat, hogy egy rossz húzás, s miként ezt már annyian felvázolták az országért valóban aggódó nagyjaink, még a végjátékot is lejátszathatják velünk. Úgyhogy, Jó Magyarok, Felebarátaim! Mindig gondoljatok arra: a politikában nincsenek jótevők, mindenkit az érdekek mozgatnak! Az oroszokat, az amerikaiakat, meg a többieket is. Ezért csak óvatosan a divatos világpolitikai magyarázatok kritikátlan mantrázásával! #

UTÓIRAT: Az információs hidegháború újabb ütközeteként az USA igazságügyi minisztériuma arra kötelezte az angol nyelvű, orosz finanszírozású Russia Today tévécsatorna amerikai szerkesztőségét, hogy november 13-ig külföldi ügynökként regisztráltassa magát. Válaszként november 15-én az orosz parlament hasonlóan módosította a sajtótörvényt: a külföldről finanszírozott sajtóorgánumokat külföldi ügynökként kell bejegyezni. A külföldi ügynök minősítésről az igazságügyi minisztérium dönt majd, amiből az következhet, hogy ezt a fegyvert az Oroszországgal konfliktusba került ország médiumaival szemben fogják bevetni. E tekintetben az oroszországi médiában az Amerika Hangjával, illetve az amerikai Szabadság Rádióval példálóznak, amelyeket viszont ők tekintenek propaganda adóknak.  

CÍMKÉP: Theresa May minden eddiginél élesebben kritizálta Oroszországot a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédében, november 13-án (Fotó: Reuters)