Magyarok: Pro Libertate kontra rezsicsökkentés

 

Mindannyian az állami, vagy az újraállamosított vagyonból való szerzést tették meg fő céljuknak.

Ady EnZaszlo -1956_1.jpgdre soraival fejeztem be az első bejegyzést, kezdem hát vele a másodikat is. A költő-újságírónak a Népszava 1912. szeptember 8-án megjelent cikke szerint Magyarországon az úgynevezett polgárság „Tiszának csinál ovációt, saját hite, büszkesége nincs, s boldog, hogy együtt lehet „középosztály” a haramiabasa  szolgabíró urakkal. Büszke polgársága csak olyan társadalmaknak van, ahol

a polgárság forradalmat csinált, s véres kézzel dobálta ki kastélyaik ablakán elnyomóit. A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, de forradalmat soha, s ezért nincs, s ezért kell ma minden becsületes erőnek oda állnia, ahol a forradalom – van.

Forradalmat a háta közepére sem kíván normális ember. A zendülések azonban hat év múltán csak eljöttek. Az I. világháború tragédiáiból kibomlott az őszirózsás, meg a vörös zászlós forradalom. Ezek azonban öntudatos polgárság, illetve tömeges nagyüzemi munkásság híján, abban a minden elemében összeomló országban, ahol a foglalkoztatottak 60 százaléka jórészt nincstelen-tudatlan földműves volt, mindjárt hamvukba is holtak.

Zaszlo - 1848.jpgVoltak aztán másfajta változások is, de abban, amiről jó száz éve Ady írt, mintha semmi nem változott volna itt. Az utóbbi két évtizedben a hatalom csúcsaira jutottak – jöttek bár Pest belső kerületeiből, vagy a budai villákból, jöttek bár vidékről, a társadalom alsóbb rétegeiből – mindannyian az állami, vagy az újraállamosított vagyonból való szerzést tették meg fő céljuknak. A hozzájuk dörgölőző középréteg pedig ott tart, ahol 1912-ben: boldog, ha haramiabasa urai leejtenek neki valamit arról az asztalról, amelyen újraosztják az ország javait. A napi megélhetési gondokkal küzdő, médiával elbutított alsóbb rétegeknek pedig már elég csak annyit üzenni: „Védjük meg a rezsicsökkentést!”

Zaszlo - 1703Rakoczi.jpegHol vagyunk már Rákóczitól, aki azt hímeztette a zászlóra, hogy „Pro Libertate”? Hol vagyunk már az egyébként szerintem kalandor Kossuthtól, aki a polgári szabadságjogok, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, az ország függetlenségének követelésével hódította meg a köznépet, továbbá a nemeseknek és az arisztokráciának a Magyarországot az elmaradottságból kimozdítani akaró felelősebb részét? Hol vagyunk annak a Károlyinak kérészéletű köztársaságától, akinek már szobrát is eltakarította ez a mostani rend a Parlament épülete mellől? És hol vagyunk a magyar világ posványában fulladozó társadalom-átalakítók későbbi, egy mással is dacoló-harcoló személyiségeitől, akiknek tevékenysége nyomán végre ott kötött ki ez a nép, ahová a Honfoglalás óta mindig is tartott: a Keletről Nyugat felé vezető úton?

Mindezek után ma arra kell ocsúdnunk, hogy elveszítjük lelki tartásunkat. Itt az ideje, hogy elgondolkodjunk azon, miért hihetik önhitt uraink rólunk, hogy már azért is készek vagyunk a hálára, ha csupán néhány fillért vetnek oda anélkül, hogy távlatosabb célokat rajzolnának elénk.

#