Megalázó helyzetekbe hozták, újból és újból megkérdőjelezték képességeit, anélkül, hogy a közelében jártak volna.

Most, hogy a kormányváltásra szövetkezők összeboronálták magukat, tényszerűen szögezzük le, hogy a ballib oldalon egyedül Mesterházy Attila volt képes arra koncentrálni az elmúlt időszakban, hogy az ellenzék a választásokon legalább tisztességesen helyt álljon. Mindenki más arról beszélt már vagy másfél esztendeje, hogy csak ő, és csakis ő mentheti meg a ballib tábort az MSZP-től, és az MSZP-t magától az elnöktől, Mesterházy Attilától. Beszéltek erről a magukat ehhez a táborhoz sorolók akkor, amikor a térfelükön szinte csak az MSZP-nek volt stabilan mért társadalmi támogatottsága.

A teljesítmény értékét növeli, hogy a támogatottságot egy olyan országban sikerült megtartania a Mesterházy által irányított MSZP-nek, ahol történelmi és társadalomszerkezeti okokból ma nincs jelentős tömegbázisa egy szolidaritáselvű baloldali pártnak. Azért nem, mert nem indokolják a foglalkoztatottság mai arányai, a munkavállalók világának széttöredezett volta, a munka jellegének, a foglalkoztatás formáinak megváltozása. Ráadásul a dolgozók érdekeinek védelmére hivatott szakszervezeti felsővezetők elsősorban a megörökölt közvagyon elosztásával, a privatizációs vagyonszerzéssel voltak elfoglalva vagy két évtizeden át, s eközben nem jutott energiájuk annak feltárására, mit is kellene tenni igazán az általuk képviseltekért.

Tegyünk ehhez hozzá még valamit! Az elmúlt két évtizedben a meghatározó magyarországi pártok vezetői kivétel nélkül a kapitalizmus kedvezményezettjeiként, szálláscsinálóiként tekintettek magukra. Közülük többen – akármelyik oldalon is álltak – nagy vagyonra tettek szert. Helyzetükből eredően abban a (tév)hitben élnek és abba a (tév)hitbe ringatják a társadalmat, hogy a kapitalizmusban mindenki jól jár(hat). Ebben partnerre leltek és lelnek a társadalomtudományok elitjében és a média vezető munkatársaiban.

Mindez természetesen a liberálisokkal összebútorozott baloldalra is vonatkozik. Túl azon, hogy tűz és víz a kettő, az MSZP-nek az elmúlt időszakban is meg kellett küzdenie azzal, hogy abban a médiatérben, amely egyáltalán még megmaradt számára, főként liberális politikusok és újságírók össztüze zúdult rá.

Ezért történhetett meg az, hogy legalább másfél éven át a Fidesznek semmit nem kellett tennie annak érdekében, hogy Mesterházyt lejárassa. Megtették ezt a Fidesz helyett egyrészt a ballib oldali vetélytársak. Másrészt megtették a kormánypártiak helyett a ballib média megmondó emberei és az általuk médiatérhez jutó hisztérikus betelefonálók. Folyamatosan társadalmilag értelmezhetetlen, megalapozatlan követelésekkel bombázták, megalázó helyzetekbe hozták, újból és újból megkérdőjelezték képességeit, anélkül, hogy a közelében jártak volna. Mintha nem lett volna elég az, hogy már e nélkül is szorult helyzetbe lavírozta magát az ellenzéki oldal!

Ehhez képest Mesterházynak éveken át sikerült mindenekelőtt saját szétbeszélő pártját uralnia. És bár többször látszott rajta a zavar jele, megőrizte emberi hangját akkor is, amikor szemtől szembe lekicsinylően beszéltek róla. Persze riposztozhatott volna ügyesebben, elegánsabban, szellemesebben. Szerintem még ez is bekövetkezhet, ha nem kell a baráti tűz elől is fedezékbe vonulnia.

Ezen túlmenően azonban – Honfitársaim a jobb- és a baloldalon! – immár bele kellene gondolnunk abba is, hogy csak annyit várunk-e el a mindenkori ellenzék mai – vagyis az ország esetleg holnapi, vagy holnaputáni –vezetőjétől, hogy a legjobb színészi teljesítményt nyújtsa? Attól tartok, ez édeskevés választói elvárásnak. Ám ameddig csak ez az igény jut el a politikusokhoz tőlünk, addig csupán ez az igény tükröződik a kampánytervekben, a politikusok arculatának formálásában. Nézzük hát bennük önképünket!

#