„Ti tényleg olyan hazát akartok, ahol a Bayer féléket jutalmazza az állam?”

Van, aki azt jelenti be, hogy visszaadja, van, aki azt, hogy nem. Természetesen a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjéről van szó, amivel immár Bayer Zsoltot, a legmocskosabb tollú magyarországi újságírót is kitüntette a kormány. Mondanom sem kell, szimpátiám a tiltakozóké. Annál inkább, mert nemrégiben bekerülhettem abba a kiváltságos körbe, amelynek tagjait célba vette.

Április 8-án Barbárok az uszodában címmel arról posztoltam, hogy Kiss Lászlót, az úszóválogatott szövetségi kapitányát 1961-ben csoportos nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítélték. A több mint fél évszázados eset nyílt titok volt az úszóvilág berkeiben, a sportújságírók köreiben és egyes sztárriporterek előtt. Ők azonban úgy hagyományozták át nemzedékről nemzedékre ezt az ismeretet, hogy nyilvánosan soha nem adtak hangot helytelenítésüknek. Ebből és más jelenségekből arra a következtetésre jutottam, hogy egy normális országban azonnal minimálisra kellene csökkenteni az élsport állami támogatását. Bayer Zsolt, aki akkor még képletesen sem volt lovag, imígyen reagált erre a Magyar Hírlapban:

„a nyomorult hordának semmi sem számít. Egyik tagjuk, bizonyos Kabai Domokos Lajos már ki is nyilatkozta a szentenciát, a megfellebbezhetetlen „igazságot”. (…) Mert ez a horda egyébként mindig is idegenkedve és gyanakvással tekintett a sportra, ami érthető, hiszen a legtöbb hordatag eleve fel volt mentve tornából, és száz méter lefutását vagy a kötélre mászást a nácizmus egyik megnyilvánulási formájának tekintették mindig is. Ezért kell a halálba üldözni (sic!) Kiss Lászlót, és ezért kell páriává tenni a sportot magát. Ezért gyűlöletes ezeknek az olimpia, ezért még gyűlöletesebb egy esetleges budapesti olimpia, ezért rühellik a magyarországi vizes világbajnokságot is, és úgy általában mindent, ahol nincsenek kígyóvállak és izzadt, nyálkás tenyerek, ahol nincs fű meg egyéb, ahol nincsenek transzneműek meg elembétékúk, hanem férfiak vannak és nők, és ahol a férfimosdóba férfiak járnak, a nőibe pedig nők; ahol van fekete is meg fehér is, és azt is tudni lehet, melyik melyik, ahol vannak igazságok és hazugságok, és vannak nem idézőjelbe tehető értékek. Ezért mondták ki Kiss Lászlóra a fatvát. És nem csak rá. Hiszen a hordatag, a már idézett Kabai nevű nyomorult senkiházi így éli bele magát a saját kis „szabadságharcába”.

És így tovább, ebben az útszéli stílusban fröcsögve, betegesen belelovalva magát egy általa kreált asszociációs láncba, anélkül, hogy érdekelné őt az általa megátkozott ember tényleges viszonya például a sporthoz. Ez ugyanis szöges ellentétben áll a feltételezéseivel. Ha megkérdezett volna erről – Mert miért nem kérdezett meg? –, akkor valami olyasmit válaszoltam volna neki, mint amit a minap a Reszelő Aladár néven trollkodó kommentelőnek, aki a Hungarista üzenet az állami tévében posztom alapján jutott arra a következtetésre, hogy nincs közöm a sporthoz, s nem értem a szurkolás lélektanát.

„Megkíméllek attól, hogy a fiatalkori úszó edzéstervem oldalait beszkenneljem. De szerencsémre csak az országos ifjúsági bajnokság döntőiig jutottam egy krónikus homloküreg-gyulladás miatt, így megmenekültem attól, hogy igazán élsportolót tenyésszenek belőlem, amelynek módszerei persze akkor még fényévnyire voltak a mostaniaktól. Ám, ha beütöd a keresőbe a Domokos Lajos: A lovaglás alapjai szavakat, egy olyan könyvre bukkansz, amit szintén én követtem el, bizonyságul arra, hogy a sportot azután is műveltem. Hát, ennyit a kinyilatkoztatásod megalapozottságáról”.

Bayer lovag persze egy-két dologra látatlanban is ráhibázott. Bár az általa becsmérelt cikkem nem érintette a budapesti olimpia, vagy a vizes világbajnokság megrendezését, kétségtelenek ellenérzéseim. Mint már kiderült, nem azért, mert a sportot ab ovo utálom. Mi több, lovag Bayer is olvashatta az általa pocskondiázott posztomban, hogy

„Huszonhat évvel azután, hogy itt állítólag kapitalista viszonyok jöttek létre, a lehető legrövidebb időn belül üzleti alapon kellene elrendezni a dolgokat. A milliárdok pedig végre ne egy törpe kisebbséget szolgáljanak, hanem a gyerekek, a kamaszok testedzését és a tömegsportot”.

Erről persze a NER kormánya által az ország elé a kitüntetéssel is példaként állított skribler mélyen hallgatott. Mint ahogy arról sem cikkezik, hogy miért fordítják az eredeti költségek máris többszörösét a vizes világbajnokságra. És igen, valóban aggódom amiatt, hogy belerokkan az ország egy nyári olimpia megrendezésébe, ami csak arra lesz jó, hogy tovább rabolják a közpénzt a már eddig is a közvagyonból meggazdagodottak.

Egyébként korom miatt, még az is megtörténhet, hogy már meg sem érem azt az időszakot. Ezért nem is annyira nekem kellene feltennem a kérdést, amit az egyik, feltételezhetően fiatal kommentelőnek tettem fel a minap: „Ti tényleg ilyen hazát akartok magatoknak, a gyereketeknek, az unokátoknak, ahol a Bayer féléket jutalmazza az állam?” A kommentelő ugyanis azt fejtegette, hogy ameddig a kormány nyolcvan százalékának intézkedéseivel egyetért, addig a Bayer-ügy számára lényegtelen. Én viszont továbbra is kötöm az ebet a karóhoz, hogy nem az. Azért nem, mert a kitüntetés megerősítő üzenet mindazoknak, akik a Bayer által képviselt magatartást, kifejezésmódot vallják magukénak, s terjesztik minden lehetséges fórumon, rombolva ezzel a magán- és a közbeszédet, a családokon belüli és kívüli kapcsolatokat. Senki ne áltassa magát azzal, hogy az otromba forma valaha is nemes tartalmat hordozhat! #

Utóirat: Fotót keresve a poszthoz, bizonyos Kiss Olivér blogjára tévedtem, ahol egy 2013. január 10-ei összeállításban hazai és külföldi felháborodók mondatai olvashatók Bayer egyik gyalázkodó írásához kapcsolódva. A fent látható fényképpel illusztrált összeállítás zárómondata: „Barát, barát, de Orbán Viktor mikor foglal állást az ügyben?” Nos, megkaptuk a választ: Bayer Zsoltot, nyilvánvalóan a miniszterelnök akaratából is, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki a nemzeti ünnepen. ##