Magyarország az éremtáblázatban a 12. helyet foglalja el, a boldogságindex alapján a 91-iket.

Vizsgálódásunk tárgya: „Vajon a nemzetközi, momentán az olimpiai sportsikernek van-e, várhatóan lesz-e kihatása arra, hogy jobban érezzük magunkat a hazánkban?” Ehhez lépjünk túl azon, hogy ez mennyiben az országok teljesítménye, s mennyiben a sportolóké, s edzőiké! Ne cövekeljünk le annál a kérdésnél sem, hogy a lakosság nagy részének van-e köze a sikerekhez! Ne vitatkozzunk arról sem, hogy ellentmond-e az olimpiai nemzeti rangsor összeállítása a játékokat alapító Pierre de Coubertin szándékainak! (Egyébként azt hiszem, nem.)

Most fókuszáljunk csupán két táblázat adataira annak érdekében, hogy válaszolhassunk a poszt elején feltett kérdésre. Az egyik a függetlenekkel együtt 208 országot képviselő sportolók által a Riói Olimpián szerzett éremtáblázat, a másik az ENSZ által közreadott legutóbbi boldogságindex-sor. Ez utóbbit az egy főre eső GDP-ből, a szociális támogatások mértékéből, az egészséges életkilátásokra vonatkozó adatokból, az egyéni életvitelhez kapcsolódó választási szabadság számszerűsített mutatójából, a nagylelkűség gyakorlását és megtapasztalását kifejező értékekből, a korrupciós kitettség mérőszámaiból képezte a Gallup a több mint 150 országban megkérdezett 2000-3000 személy válaszai alapján.

Magyarország az éremtáblázatban a 12. helyet foglalja el, eközben a boldogságindex szerint csak a 91-iket. Az olimpiai sikerek révén előttünk szereplő államok közül csupán Hollandiában és Ausztráliában érzik igazán jól magukat az emberek. A táblázatokból, amelyeket teljes terjedelmükben a linkkel elérhető helyeken talál az olvasó, inkább az derül ki, hogy az élsportolók teljesítménye és az adott ország polgárainak jólléte között nincs kimutatható összefüggés. Igazolva látom tehát azt a közelmúltban a Magyar Hírlapban Bayer Zsolt által is gyalázkodva támadott véleményemet, hogy a mértéktelen állami támogatás helyett a lehető legrövidebb időn belül, nagyrészt üzleti alapon kellene elrendezni az élsport ügyét! A milliárdok ne egy törpe kisebbséget szolgáljanak, hanem a gyerekek, a kamaszok testedzését és a tömegsportot!

Az állami televíziónak az olimpiai közvetítéseket megszakító propaganda klipjeiből és a kormányzat vezetőinek nyilatkozataiból az derült ki, hogy a politikai hatalom gyakorlóinak meggyőződése: az élsportolók sikerei tartósan lelkesíthetik a tömegeket. De már 1956 októbere is megmutatta, hogy az ugyanebben bízó, az aranycsapattal, akkor is Puskásékkal és olimpiai érmekkel büszkélkedő politikai rendszer ellen fellázadnak a tömegek, ha a mindennapi életük ellehetetlenül. Az élsport pótlékként való felkínálásának csődjét manapság országszerte mutatják az irdatlan pénzekből felújított, vagy épített néptelen futballstadionok is. Most a vizes világbajnokság hatalmas összegeket felemésztő tervének lázától várják a megváltást, miközben az országot akár gazdasági csődbe is taszító budapesti olimpia felé hajszolnak bennünket.

Viszont a valóság az, hogy az emberek jóllétében a létbiztonsággal, perspektívával, jogbiztonsággal megalapozott, ezekhez hasonló tényezők játsszák a főszerepet: kulturális, művészeti jellegű aktivitás, állatokkal való tartós kapcsolat, a hála kimutatása mások irányában, rendszeres jócselekedetek, kellemes múltbeli élmények gyakori felidézése, rendezett szexuális élet, a másokhoz való kényszeres igazodás elkerülése. Meggyőződésem, hogy ezekre az egyénekre érvényes preferenciákra országstratégia is építhető lenne.

Az országért, annak lakosságáért valóban felelősséget érző kormányoknak azokat a cselekvési formákat kellene támogatniuk, amelyek e szocio-kulturális szempontok érvényre jutását erősítik a társadalomban. A kormányzati politika egészét és a szakpolitikákat annak kellene alárendelni, hogy segítsék az egyéneket, a csoportokat a boldogságérzet növelésében ténylegesen is szerepet játszó tényezőknek a mindennapi életben való érvényre juttatásában. Ebben a sportnak természetesen nagy szerep juthat, hiszen a sporton keresztül olyan helyzetbe hozhatók az emberek, ami elősegítheti a fent felsoroltak közül több cél valóra váltását is. De ennek nem az élsportot a fotelben ülőknek cirkuszként közvetítő, ma már a legdurvább indulatok kiélésére alkalmat teremtő, csekély kivételtől eltekintve az állami forrásokkal üzletelő tevékenységnek kell lennie, hanem a személyiséget is fejlesztő, könnyed szabadidős és tömegsportnak! #