A parlamenti ellenzék és a Fidesz együtt képviselik a globálkapitalista érdekeket.

Ha volt párt, amelynek nem kellett volna megszólalnia a Nemzeti Választási Irodának a népszavazás útmutatójával kapcsolatban, akkor az a Gyurcsány Ferenc által elnökölt Demokratikus Koalíció. Ugyanis a DK arra buzdítja híveit, hogy maradjanak távol az október 2-ra kitűzött népszavazástól. Ehhez képest Molnár Csaba, a párt alelnöke (a címképen) törvénysértőnek mondta a segédletet, amely bemutatja, hogy csak az az érvényes szavazat – de az mindenképpen érvényes –, amelyen vagy az IGEN, vagy a NEM feletti körben (de csak azon belül) két vonal metszi egymást, függetlenül attól, hogy azok egyike, vagy másik a lapon hol ér véget, s hogy egyébként mit firkáltak még az ívre.

Minthogy a párt – a csatolt táblázatban szereplő más ellenzékiekkel együtt – eleve partvonalon kívülre lőtte magát, dr. Molnár hangoskodása amolyan pótcselekvés. Miközben nekem sincs kétségem aziránt, hogy a nem magyar állampolgárok úgymond kötelező betelepítésével kapcsolatos népszavazás szemfényvesztés, azt érzékelem, hogy a DK – akár az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MoMa, az LMP – nem bízott abban, hogy képes felvenni az eléje dobott kesztyűt. E pártok – fölöttébb szokatlanul – közéleti aktivitás helyett passzivitásra biztatják, többé-kevésbé magára hagyják lehetséges szavazóikat.

Nem leplezik le a Fideszt

Akárhogy is, de úgy tűnik fel, hogy nincs érdemi és hatásos mondanivalójuk a Fidesz akciójáról. De mert hallgatni mégsem lehet, marginális ügyekbe kötnek bele. Úgy, ahogyan ezt Molnár Csaba tette most, szerintem megalapozatlanul. Hiszen mindössze annyi történt, hogy a választási iroda, amely olykor, enyhén szólva, mintha hajlamos lenne szívélyesebben viszonyulni a kormányzó párthoz, ezúttal csupán megjelenítette, hogy mit is ír elő a jogszabály az érvényes, illetve az érvénytelen szavazólapokról. Ha úgy tetszik, elvégezte azt a munkát, amit maguknak, a pártoknak is érdemes lenne elvégezni saját választóik körében minden szavazás előtt annak érdekében, hogy minél alacsonyabb legyen a rájuk leadott érvénytelen voksok száma.

A DK alelnökének megszólalása már csak emiatt is pótcselekvés. De még inkább az, ha arra gondolunk, hogy a migránsozás következtében emberek millióit fogja el félelem. Aztán az úgymond idegenekkel szembeni elutasítást lassan és alattomosan az egymás iránti gyűlölködés válthatja fel. Mondjuk azért, mert egyesek már a lecsúszásnak arra a fokára jutottak, hogy elesettségükben másokat irritálnak, mint a városokat ellepő hajléktalanok. Mondjuk azért, mert a politikusok és famulusaik egymásnak ugrasztják az úgymond magyar magyarokat és a cigány magyarokat. Esetleg azért, mert valaki részt vesz a népszavazásban, valaki meg nem. Valamely településen a kormány álláspontjának megfelelően szavaznak majd az emberek, másutt pedig nem…

Ebben a helyzetben már az is tett lenne az ellenzéki pártok részéről, ha vezetőik képesek lennének közérthetően beszélni erről, s hatásosan mutatnának rá arra, miként rombolja a közerkölcsöt az uszító hangvétel. Ám a népszavazáshoz kapcsolódó kampány alkalmat teremthetne a rendszerkritikára is. Csakhogy ettől még inkább ódzkodnak a mi ellenzéki, hol baloldalinak, hol liberálisnak, hol bal-liberálisnak mondott pártjaink. Ha egy-egy felszínes, s ennek megfelelően kérészéletű hangoskodásra olykor telik is tőlük, egyre nyilvánvalóbb, hogy ez az időszak is úgy fog eltelni, hogy a magyar lakosság nagy többsége előtt továbbra is rejtve marad a Fidesz kétarcúsága.

A parlamenten semmi nem múlik

Miközben a kormányzó párt vadul pengeti a nemzeti és a keresztény húrokat, valójában minden eddigi kormánynál inkább teljesíti a globális tőkés érdekeket megjelenítő, neoliberális felfogás szerint működő szervezetek, pénzintézetek, befektetési alapok követeléseit. A menekült- és migránsválsághoz kötődő, több mint egy éve folyó, gyűlöletkeltésre építő akciósorozat mindenekelőtt erről a kétarcúságról tereli el a figyelmet. Arról a helyzetről, amelynek következtében Magyarországon is több millió ember mélyszegénységbe süllyedt, és kilátástalanná vált a jövője. A hangulatkeltés  azt a folyamatot leplezi, amit – több európai országhoz hasonlóan – mindenekelőtt az alaptörvény költségvetéssel összefüggő előírásaival alapozott meg a kétharmados Fidesz-KDNP parlament.

Erről az aspektusról az alaptörvényt és következményeit rendszeresen elemző liberális médiumokban sem esik szó, az ellenzéki pártok bírálataiban pedig végképp nem. Pedig az életünket mindenekelőtt az befolyásolja, hogy a kétharmados törvénybe iktatták, milyen feltételek mellett és mennyit fordíthat közkiadásokra egy adott évben az ország. Ezzel minimálisra szűkült az országgyűlés mozgástere a költségvetés alakításában. Sem a képviselők, sem a kormány, de még maga Orbán Viktor sem írhatja felül súlyos törvénysértés kockáztatása nélkül a részben az Európai Unió előírásainak közvetítésével a nemzetközi hitelezők nyomására kialakított formulákat.

Az ország tudatos eladósításának évei után, a ködösítéssel befektetők néven emlegetett hitelezők az Orbán-kormánytól és a Fidesz-KDNP parlamenttől kapták meg azt, amit annyira követeltek: pénzük biztonsága érdekében kényszerpályán kell tartani az országot. Garanciát kellett kapniuk arra, hogy semmilyen meglepetés nem érheti őket. Vagyis, ha Magyarországon nem termelhető meg az a jövedelem, amiből a lakosság általános jóléte biztosítható – márpedig ez a világban uralkodó, az erősek által egyoldalú pénzügyi-kereskedelmi szabályok, illetve a munkaerőpiaci-agyelszívási folyamatok miatt egyre kevésbé termelhető meg –, akkor újabb és újabb megszorításokat kell bevezetni. Az ennek érdekében tett magyar kormányzati készséget jutalmazta immár azzal két nagy minősítő szervezet, a Standard & Poor és a Fitch, hogy további eladósítási célpontnak – eufemizmussal: befektetésre alkalmasnak – találta Magyarországot.

A Fidesz-szel tart az álbaloldal

Többségünk a bőrén tapasztalta meg a nyilvánvaló háttérpaktumok következményeit a munkahelyek elvesztésén, a megélhetésre épp csak elég fizetéseken, a méregdrága devizahiteleken stb. keresztül. Az anyagi, pénz- és szellemi tőke kivonása, a társadalmi és ökológiai következményekkel nem számoló kizsákmányolási és egyenlőtlen jövedelemelosztási gyakorlat tartóssá válása az oka annak, hogy Magyarországon (is) évről-évre kevesebb pénz jut az oktatásra, az egészségügyre, a szociális ellátásokra, a nyugdíjakra, az önkormányzati feladatokra, a vegetálásra ítélt kistelepülésekre.

A világ gazdasági-pénzügyi folyamatait egyirányú mozgásban tartó tőkeszivattyúzás fenntartása érdekében kellett megadóztatni a legalacsonyabb fizetéseket, felemelni a kiszolgáltatottak terheit aránytalanul növelő forgalmi adókat, illetve az adórendszeren és más formákon keresztül többletjövedelemhez juttatni azokat, akik az addigi viszonylagos szociális biztonság, a némi esélyegyenlőséget nyújtó feltételek felszámolásában közreműködtek, vagy csak asszisztáltak hozzá.

A pénzügyi-tulajdonosi profitérdekek jegyében kellett úgy átalakítani a munka törvénykönyvét, illetve a közalkalmazottak és mások foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályokat, hogy csökkenjenek a munkavállalók jogai a munkáltatókkal szemben, és korlátozni az egyébként is harmatgyenge szakszervezetek mozgásterét. A szegényebb régiókból a gazdagabbakba való jövedelem-átcsoportosítás fenntartása miatt szorgalmazzák mostanság azoknak a globális szabadkereskedelmi egyezményeknek a megkötését, amelyek a multinacionális cégek kényének-kedvének szolgáltatnák ki a nemzetállamokat. 

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a Fidesz vezetői mindehhez készséges partnerek. Végtére mindez a neoliberális felfogás jegyében zajlik, márpedig ők a liberális oldalon kezdték pályájukat. S noha nemzeti színekkel festették át magukat, az általuk valóra váltott gazdasági program brutális módon – az államot is alávetve és mozgósítva – valósítja meg a pénzvilág követeléseit. Nem mellesleg azt remélik ettől, hogy szolgálataikért azzal fizetnek nekik a nemzetközi körök, hogy szemet hunynak az Orbán-rendszer hatalomba betonozása, s a kiterjedt érdekkörnek az adóparadicsomokat is használó, korrupciós hátterű, pénzügyi tranzakciói fölött.

Azon sem csodálkozhatunk, hogy a magukat ténylegesen is liberálisnak valló, globális tőkepártiak asszisztálnak e folyamatokhoz, s immár egyes képviselőik konkrét feladatot is vállalnak a kormányzó párt oldalán. Legföljebb azon akadhatunk ki, hogy azok a politikai erők, amelyek baloldalinak – vagyis az értelmezésemben – szociálisan érzékenynek – mondják magukat, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé olyanfajta eszmefuttatásokkal, mint amilyeneknek ebben a jegyzetben is hangot adtam. A magát szociálisnak tekintő baloldal miért nem használja ki a mostani kampányidőszakot is valódi rendszerkritikára a pótcselekvésekbe menekülés helyett? Talán hiányzik az elméleti felkészültségük ehhez? Esetleg maguk is csupán álbaloldaliak, s valójában ugyanannak a globálkapitalizmusnak a kritikátlan támogatásában érdekeltek, mint a Fidesz? #

A PÁRTOK ÉS A REFERENDUM „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A pártok így viszonyulnak a kérdéshez, illetve magához a referendumhoz: