Putyin kétélű bejelentése szerint rubel százmilliárdokkal finanszírozta az állam a magánhadsereg kiadásait.

Miközben Moszkvában rendületlenül zajlanak a Wagner magánhadsereg június 24-ei lázadásával kapcsolatos viták – azaz, ha úgy tetszik: folyik a gyászmunka – Alekszandr Lukasenko belorusz elnök a június 27-ei tábornoki előléptetési ünnepségen többek között azt mondta:

„Nem titkolom, fájdalmas volt végignézni a dél-oroszországi eseményeket. Mert a haza egy.”

Mint állította, még az általa „taknyos”-nak nevezett Telegram-csatornákon sem volt az intézkedéseivel kapcsolatban ellenvetés. Az összes fegyveres erőt, beleértve a rendőrséget, a különleges erőket is, szombat délre teljes készültségbe helyezték. Ezen túlmenően, meglehetősen rébuszokban beszélt az államfő. Szövegéből azt lehet kihámozni, hogy a „szökevények” – feltehetően az ellenzéki migránsok – azonnal harsogni kezdtek, hogy megszolgálják „a kurátoraiktól” remélt összegeket. Vagyis a minszki vezetés attól tartott, hogy egy esetleges oroszországi katonai puccs nyomán bekövetkező zavargások – külföldi ösztönzéssel – átterjedhetnek Belorussziára is.

Ami „a haza egy” kijelentésének mélyebb értelmét illeti, talán ott – vagy ott is – kereshetjük a jelentését, amit Jakov Kedmi nyugalmazott izraeli altábornagy emelt ki az orosz állami rádiónak adott, 27-ei, kedd reggeli nyilatkozatában. A katonai-biztonságpolitikai szakértő szerint az orosz–belorusz szövetségi állami rendszer jól vizsgázott az elmúlt napokban. Ennek jelentőségét igyekeztem aláhúzni, amikor a címet fogalmaztam, bár talán olvasóim egy része nem is érti, miért. A NATO vezetői és a baltikumiak azonban annál inkább, mint majd alább kiderül. Amikor Lukasenko magára vette a Prigozsinnal való tárgyalás felelősségét, s annak részeként lehetővé tette, hogy a zendülők Minszkbe távozzanak, országa védelmi érdekei mellett, elősegítette annak a putyini elvnek az érvényesülését, hogy

minél kevesebb vér folyjék Oroszországban, s ezzel olyan hatalomváltást előzzenek meg, aminek farvizén a nyugati tőkeérdekek képviselői megkísérlik az irányítás átvételét az egész eurázsiai térségben.

Ám, ezúttal az úgynevezett „kollektív Nyugat” és az Oroszország közötti, ténylegesen is a végsőkig menő, európai vagy azon túlmutató nagy háború felelőtlen igenlése inkább csak a forrófejű publicisták, a következményeket felmérni képtelen, az itteni vagy akár a térségünktől távol élő, internetes megmondó magyarok, továbbá őrült tábornokok, megélhetési politikusok, nagy- és gigatőkések fantáziájában jelent meg. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szerint a Wagner orosz fegyveres csoport lázadása rávilágított „az orosz táboron belüli megosztottságra, valamint a hadsereg és az azt kiegészítő erők kapcsolatának törékenységére”. Egyúttal mindez „teljes mértékben igazolja a támogatást, amelyet az ukránoknak nyújtunk az ellenállásukhoz”. Ezzel együtt óvatosságra intett.

Megjegyzem: az orosz állami médiában ezt, és általában a nyugati megnyilatkozásokat, úgy tálalták, hogy a NATO ugrásra készen állt, hogy kihasználja és a saját javára fordítsa a helyzetet. Litvánia a NATO keleti szárnyának megerősítését kérte a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadása és az alapító, Jevgenyij Prigozsin fehéroroszországi „száműzetése” miatt – közölte vasárnap Gitanas Nauseda litván elnök a balti állam biztonsági tanácsának ülése után. 

Németország jelezte: négyezer katonájával kívánja fokozni a baltikumi térség úgymond biztonságát. Joe Biden szombaton Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság vezetőivel tárgyalt, de nyilvánosan csupán ezt közölték: „Megerősítették Ukrajna iránti rendíthetetlen támogatásukat”. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az Európai Unió belső ügynek tekinti azt, ami Oroszországban zajlik. Történt ez annak ellenére – vagy éppen azért –, mert állítólag az amerikai felderítés tudott a készülő lázadásról, de ezt az információt szövetségeseivel sem osztotta meg, nehogy az a vád érje: Washington egy esetleges moszkvai puccsot szervezett. Ebből ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy

az amerikai vezetők megalapozatlannak, előkészítetlennek találták Prigozsin akcióját, amit nem támogatnak majd a fegyveres erők, s a lakosság tömegei.

Ami az általam említett „gyászmunkát” illeti, ez két értelemben is igaz. Egyrészt Putyin a hétfő esti nyilatkozatában maga is szólt arról, hogy „az elesett, hős pilótáink bátorsága és önfeláldozása tragikus, pusztító eseményektől mentette meg Oroszországot”. Azóta polgári áldozatokról is hallani. Másrészt mindenekelőtt az államfő a médiában, a fegyveres erők felsővezetői előtt, illetve szóvivője útján újból és újból indokolni kénytelen, miért döntött úgy: a kezdetben minden résztvevőre vonatkoztatott, az árulás miatti általános felelősségre vonás hangoztatása után, meglebegteti a teljes amnesztia lehetőségét, most viszont azt képviseli, hogy ne induljon eljárás azok ellen, akiknek a kezéhez nem tapad vér a zendüléssel összefüggésben.

Ám szó sincs róla, hogy mindenki megértő lenne akár az államfő magatartásával, akár a lázadó wagneresekkel. Szergej Mihejev ismert oroszországi, konzervatív, a pravoszláv egyházhoz kötődő politológus az állami rádió kedd délelőtti adásában figyelmeztetett a kettős mérce jövőbeli veszélyére. Ha arra való hivatkozással, hogy ez a magánhadsereg eleve megváltotta későbbi bűneit az Artyomovszkért (Bahmut) vívott harcokban, akkor ez majdan bárki számára hivatkozási alapot jelenthet, aki fegyveres felkelést szervez az országban. S a véleményével koránt sincs egyedül.

Ezen túlmenően Szergej Lavrov külügyminiszter szintén megemlítette, hogy némely, névtelenséget kérő, külföldi kollégájának magyarázattal kellett szolgálnia amiatt, hogy miért alakult ki ez a helyzet. Miért az a Kreml álláspontja a lázadókkal kapcsolatban, ami? Miért hagyják a vezető(ke)t és általában a wagnereseket külföldre távozni? Miért teszik lehetővé az akció során fegyvert nem használóknak, hogy zsoldosként szerződjenek az orosz védelmi minisztériummal? Akik pedig nem ezt az utat választják, miért térhetnek haza családjukhoz, mintha mi sem történt volna? A mérleg másik, nemzetközi serpenyője:

Törökország után Kína is támogatását fejezte ki a moszkvai vezetésnek az Oroszországban kialakult helyzet stabilizálására irányuló erőfeszítéseivel összefüggésben.

Minden dilemma, ami ezen túlvan, megtalálható a témával foglalkozó más írásaimban. Közülük elsősorban a június 25-én 10:30-kor élesített, az 1143. Bekiáltásban közzétett „Ismét meglepőt húzott Putyin” című cikkemben. Ennek utolsó két, késő este csatolt bekezdése olyan megközelítéseket is tartalmaz, amiket vasárnap délelőtt még nem lehetett érzékelni. Ám a szöveg egésze gyakorlatilag minden olyan, lényeges felvetésre utal, ami a nyugati, s főleg az orosz médiában hangot kapott az elmúlt napokban.

Ami még idekívánkozik: a „polgárháborús fenyegetettség” az Ukrajna területén zajló háború frontjain történtekre nem volt hatással. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyan leszögezte: „Oroszország gyengesége nyilvánvalóvá vált”, és Kijevben néhány vérmesebb nyilatkozat is elhangzott – arra célozva, hogy ha államcsínnyel sikerül eltávolítani Putyint, akkor Prigozsinnal meg lehet egyezni –, a katonai lázadást nem tudta kihasználni az ukrán vezetés a támadó hadműveletek intenzitásának fokozására. A hétvégi jelentések nem számoltak be erőteljesebb ukrán támadásról, amiből oroszországi szakértők arra következtettek, hogy Kijev tartalékai nem voltak elégségesek a helyzet kihasználására.

Ám akárhogy is, sem Oroszországban, sem azon kívül nem lehet ott folytatni, ahol a katonai zendülés előtt abbahagyták. Hogy aztán milyen fordulatot vesznek az események azokon a lehetséges irányokon túl, amit az említett, előző cikkemben felvetettem, a jövő kérdése. Mindenesetre, amikor eme összefoglalóm utolsó sorait írtam, az orosz rádióban elhangzott, hogy a Wagner-csoport nehézfegyverzetét átvette a védelmi minisztérium. Ezt annál inkább megtehette, mert miként Putyin 27-én, katonák előtt kifejtette:

Szép, szép ez a feltárás! – ingatják a fejüket sokan a putyini vezetés támogatói közül is, de miért csak most került rá sor?#

CÍMKÉP: Lukasenko a június 27-ei tábornoki előléptetési ünnepségen arról is beszélt, hogy mindent megtett, nehogy átterjedhetnek Belorussziára egy esetleges oroszországi katonai puccs nyomán bekövetkező zavargások – A wagneresek lázadásának nem volt hatása az Ukrajna területén zajló háború frontjain történtekre (Fotó forrása a belorusz államfő honlapja)