Orbáni dilemmák

Úgy szavazott a Fideszre a választók 49,27 százaléka, hogy nem ismerhette meg a számon kérhető programot. De ő nem követ el politikai harakirit, és a túsz szerep sem tetszik neki. Egy dologban viszont másolhatná Putyint.

2018-05-07orbanaderkormanyfoimegbizas.jpg

Váratlan helyről kapott megerősítést a Kezdődik Orbán Canossa-járása című jegyzetem egyik kitétele. Az Európai Unió külügyi és biztonsági főképviselője, Federica Mogherini többek között ezt mondta a védelmi miniszterek szófiai tanácskozását lezáró, május 5-ei, pénteki sajtótájékoztatón:

A témák közül különösen fontos az EU és a NATO együttműködése és a védelmi erők mobilitásának fokozása. A cél, hogy minél könnyebben és hatékonyabban lehessen a védelmi erőket mobilizálni az egész Európai Unión belül és azon túl. A hátráltató procedúrákat és az akadályt jelentő szabályozásokat a mobilitáshoz kell igazítani, a védelmi eszközök szállítását kell segítenie az EU infrastruktúrájának.

Ezek a mondatok, amelyeket az Euronews tudósítása szerint az érintettek „védelmi mobilitás akcióterv”-nek neveznek, valójában azt jelentik, amiről az említett cikkemben így írtam:

Az Európa Unió meglehetősen sokat fektetett már be a Magyarországot átszelő autópályákba és vasútvonalakba annak érdekében, hogy adott esetben lehetővé tegye a nyugati tőke globális működését katonai erővel is biztosító NATO fegyverzeteinek, a lőszereknek, a csapatoknak a továbbítását keletre. Mint ismeretes, Romániában amerikai támaszpontok, Oroszországra irányuló rakéta-kilövő állások és elhárító rendszerek létesültek. A román kormány épp a közelmúltban kérte, hogy az USA még több amerikai csapatot telepítsen a területére. Elképzelhetetlen, hogy a két szervezet, az EU és a NATO, eltűrné, hogy ezeket az alakulatokat ne közelíthessék meg zavartalanul a német hátország irányából Magyarországon keresztül.

Azért idéztem fel mindezt, hogy érzékeltessem: a szoros egymásra épültség következtében egyszerűen lehetetlen akár az egyik, akár a másik szervezetből való kihátrálás. Ne tévesszenek meg senkit Orbán Viktornak a hazai választóknak szóló hangzatos kijelentései, amelyeket aztán ellenzéki politikusok ugyanúgy saját propagandacéljaik szolgálatába állítanak, mint amivel – gyakran jó okkal – a kormányfőt és környezetét vádolják. Például május 7-én, hétfőn reggel fél nyolc előtt egy perccel a Klubrádióban figyeltem fel Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének kijelentésére: „Orbán Viktor folyamatosan előkészíti távozásunkat az Európai Unióból”.

Orbán Viktor nem követ el harakirit

Kétségtelenül jó lenne erről újból hallani a miniszterelnököt is, bár aligha hihető, hogy Orbán Viktor politikai harakirit akarna elkövetni. Hiszen a Fidesz-szavazók többsége feltétlen híve az EU-hoz tartozásnak. Ez, sok egyéb mellett, azzal függhet össze, hogy hovatovább alig akad olyan család, amelynek egyik-másik tagja ne lenne a Nyugat-Európában való munkavállalás, vagy tanulás érintettje. Nem beszélve a nemzeti együttműködés rendszerének elitjéről, amelynek legfelsőbb rétegei is nagyrészt Nyugaton taníttatják gyerekeiket, igen gyakran nyugati kórházakban gyógyíttatják magukat és családtagjaikat.

Persze ennél nagyobb súllyal esik a latba, hogy az ország ezer szállal kötődik a nyugati gazdasági rendszerhez, amely nélkül egyszerűen összeomlana. Bár sok tekintetben a rendszerváltozás utáni kényszerhelyzetek miatt alakult így, de ma már ez a realitás. És ezt a mindenkori kormányok a külföldi, mindenekelőtt a nyugat-európai cégeknek, pénzintézeteknek adott adókedvezményekkel, állami támogatásokkal, az őket a hazai vállalkozókkal előnyben részesítő jogszabályokkal segítettek elő. Az Orbán-kormányok sem voltak ez alól kivételek. Sőt!

Ami pedig a NATO-t illeti, először is – a Varsói Szerződés után – most épp ez a szervezet garantálja, nehogy egynémely szomszédunk Magyarország rovására akarja csillapítani területi éhségét. Ráadásul, a NATO égisze alatt esetenként a határon túli magyarok védelmét is könnyebb megoldani, amint azt kárpátaljai honfitársak példája jelzi. Ezen túlmenően pedig emlékezzünk a korábbi budapesti amerikai nagykövet szavaira! April Foley kormányoktól függetlenül dicsérte azt az iparkodást, amivel a magyarok a katonai szervezet céljait szolgálták idehaza és külföldön! És ez nem puszta udvariasság volt.

A különféle missziókban való részvételünkön túlmenően, 2004 óta a pápai katonai repülőtér mára olyan bázissá vált, amellyel megnövelték a NATO-nak a térségbeli stratégiai légi szállítási képességét. Emellett Pápa a szövetség katonai kutató-mentő szolgálatának egyik állomáshelye lett. A bázis immár lehetővé teszi a nagyszabású nemzetközi hadgyakorlatokba való bekapcsolódást. 2022–2023-ban zárul le a logisztikai központ létrehozása, ami magában foglalja a 83-as út fejlesztését, a vasút-korszerűsítést, a gönyűi kikötővel való összeköttetést, azaz a nyugat-európai országokat bekapcsoló katonai vízi szállítások feltételeinek megteremtését.

A túsz szerepe nem neki való

Szabadságharcos retorika ide, szabadságharcos retorika oda, kötve hiszem, hogy egy ekkora programnak keresztbe tehetne a jövőben az Orbán-kormány, amelynek honvédelmi minisztere – először a rendszerváltozás utáni kabinetek történetében – nem civil lesz. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar eddigi főnöke olyan katona, aki kiegészítő tanulmányait a Szovjetunióban, illetve az Egyesült Államokban végezte, s aki a washingtoni kormánytól kitüntetést is kapott. (Csöppet sem lennék meglepődve, ha egyszer kiderülne: a posztra jelölése amerikai kérésre, netalán nyomásra történt. Esetleg a kormányfő maga akart vele gesztust tenni a Pentagonnak.) Így aztán, minden ellenzéki riogatás – nem mellesleg a Karc FM kormánypártrádió vitaműsoraiba betelefonáló, magukat bennfentesnek tartó ultranacionalisták véleménye ellenére – én magam nem gondolom, hogy a nemzetközi kapcsolatokat tekintve alapvetően új pályára vezényelhetné Magyarországot a negyedik kormányát megalakító Orbán Viktor.

A szokásos hetvenkedő beszédmód persze megmarad majd, mert a miniszterelnök feltehetően továbbra is ettől reméli külföldi ismertségének és súlyának növelését, amit pozícióelőnyök, engedmények kicsikarására akar felhasználni a különféle fórumokon. Ráadásul ezt a kurucos magatartást várja tőle választóinak nagy része, akik hamis tudatának kialakítása és fenntartása mindig is a Fidesz kiemelt céljai között szerepelt. Mégis, Orbán mostani, az új kormányának megalakítása után elmondandó beszédében szintén annak megerősítésére kell számítanunk, amit 2014. május 10-én, az akkori miniszterelnöki eskütétele után hangsúlyozott:

az ország függetlenségi és szabadságharcos hagyományait úgy kívánja továbbvinni, hogy hazánk vitathatatlan módon a nyugati szövetségi rendszer, a NATO és az Európai Unió része maradjon.

Igaz, akkor is hozzátette: ezekben a szervezetekben nem lehetünk túszok. Tetszik, nem teszik, ebbe a formulába bőven belefér, az Európai Egyesült Államok létrehozásának elutasítása, de még a keleti nyitás politikájának folytatása is. Mert mint mondta: „A 2008-ban kitört pénzügyi válság óta Közép-Európa nem érheti be a nyugati politika másolásával”. E tekintetben – teszem hozzá én – az elmúlt négy évben terméketlennek bizonyult, a feltehetően nem a célszerű irányokba és módon indított sorozatos ellenzéki bírálat. Az eddigiek szerinti mantrázás ésszerűtlennek látszik a jövőben, mert az említett külpolitikai és nemzetközi gazdasági okokra visszavezethető kényszerek miatt, feltehetően az ország eddigi nemzetközi pozíciónak megtartására törekszik a kormány. Akkor meg minek lukra futni?

Nem tudjuk, mit tervez a kormány velünk

Viszont Magyarország belső viszonyaival kapcsolatban jóval több a bizonytalanság. A kormány honlapján olyan programot, amelyből áttekinthetően, egyetlen dokumentumból lehetne tájékozódni a stratégiai tervekről sem az elmúlt évekre visszamenően, sem a következő időszakra vonatkozóan nem találni. Az pedig határozottan szembetűnő, hogy a miniszterelnök mennyire ódzkodik attól, hogy számokkal, tényadatokkal írja le az ország, vagy egy-egy ágazat, alágazat állapotát. Pedig, ha vállalkozna erre, talán még maga is inkább szembesülne a problémákkal.

Ennek a számon kérhetőséget is lehetetlenné tevő gyakorlatnak része van abban, hogy a mostani parlamenti választáson úgy szavazott a Fideszre a választók 49,27 százaléka, hogy nem ismerhette meg sem az Orbán Viktoron és a pártján számon kérhető, az életünk nagy összefüggéseit felölelő, távlati célokat, sem a szakterületek szerinti elképzeléseket. Ez persze rólunk is árulkodik. Nem csak a Fidesz-hívőkről, de az ellenzékről úgyszintén. Utóbbiak – a pártok és a rájuk szavazók – sem tudták kikényszeríteni a hamisan nemzeti együttműködés rendszerének nevezett rezsim vezetőiből azt a világos beszédet, amihez mérni lehetne a parlamenti többség tevékenységét. Persze ennek érdekeben az ellenzéknek is változtatni kellene a szinte csak szócséplésre, hangulatkeltésre építő politizáláson. 

– Mindezek következtében például nem tudjuk, milyen feladatok várnak a hadseregre, különös tekintettel a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatos polémiákra, a tervezett húszezer tartalékos kiképzésére, a járásonként felállítandó területvédelmi századokra, az iskolai honvédelmi oktatásra.
– Csak találgatjuk, hogy a hamarosan megalakuló negyedik Orbán-kormánynak milyen tervei vannak az ország közjogi berendezkedésével, a hatalmi ágak szétválasztásával, benne a bíróságok függetlenségével kapcsolatban. Utóbbival összefüggésben különösen ellentmondanak egymásnak a megnyilatkozások.
– Fogalmunk sincs, mit terveznek a közigazgatással, az önkormányzatokkal, köztük a főváros képviseleti-igazgatási rendszerével.

– A gazdaság egészére és különböző szektorai vonatkozó felvetések még csak nem is részei a közbeszédnek.
– Azt már felismertük, hogy az elárvult térségek felzárkóztatásához, a földrajzi helyzetüktől függetlenül a szegénységbe, mélyszegénységbe süllyedők érdemi felemeléséhez végre hozzá kellene kezdeni. De hogy vannak-e a kormánynak erre vonatkozó érdemi tervei, vagy a kormányfő továbbra is áldását adja ahhoz, hogy a brüsszeli kasszából ezekre a célokra érkező pénzek nagy részét a tűzhöz közel ülők magánzsebekbe forgassák, arról lövésünk sincs.
– Kérdés az is: fellép-e végre az Orbán-kabinet az oktatási rendszerben újratermelődő esélytelenség ellen.
– És vajon milyen a miniszterelnök viszonya az egészségügyi rendszer ma fű alatt zajló magánosítási folyamataihoz? Aztán mi lesz a nyugdíjak vásárlóértékével?  
– Jó lenne tudni, mit tesznek, tenni akarnak-e a kizsigerelt termőföld, és általában a természeti környezet megóvásáért. És így tovább...

Lenne tere az ellenzéknek

E felvetések épp csak jelzik, hogy hol lett volna, és hol nyílik a jövőben tér az ellenzék számára a hazai pályán, ha feladatot akar magának. Már, ha egyáltalán... Ami pedig az ellenzéki pártok által megszólítható és megszólítandó rétegeket illeti, elég figyelmesen olvasni Orbán Viktor négy évvel ezelőtti kormányának beiktatásán elmondott szövegét. Ebben „a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást, a középerők diadalaként” aposztrofálta. Az elmúlt újabb négy év pedig azt is megmutatta, hogy továbbra is ezt a réteget, a középosztályt igyekezett fenntartani, helyzetbe hozni, megerősíteni. És bizonyára így lesz ez az eljövendő időszakban is. Feltehetően most is azok felé fordul majd, akikre érvényesnek gondolja a keresztény, sőt a kereszténydemokrata jelzőt, s akiknek fülébe – saját kifejezéseit citálva ide – nem internacionalista, globális és liberális, hanem nemzeti húrokon játszhat. És ők, továbbra is felfokozott hálával reagálnak majd minderre, főleg, ha életszínvonalukban emelkedést tapasztalnak.

Mellettük viszont ott vannak a főleg a városi középosztálynak az orbáni politikával szemben álló, a demokrácia és a szabadságjogok liberális értelmezésére fogékony rétegei. De ellenzéki párti szempontból náluk is jelentékenyebbek azok a hatalmas társadalmi rétegek és csoportok, amelyek esetleg csak vegetálnak, vagy azok, akiknek megélhetési gondjaik nincsenek, de arra már képtelenek, hogy a lakóhelyük elzártsága miatt, informálódási lehetőségeik hiányában, oktatásbeli hátrányaikból vagy egészségügyi gondjaikból eredően, ha akarnak sem képesek kitörni a szegregáltságból. Ők, akik a rendszerváltozás, de egyre inkább már csak az orbáni rendszer veszteseinek tartják magukat, ha nem is megmentőre várnak, de legalább arra, hogy valamely politikai erő artikulálja élethelyzetüket. Ahogy a dolgok most állnak, bizony megtörténhet, hogy ezt is Orbán Viktor végzi el helyettük. Ha úgy tetszik, putyini módra.

Egy dologban másolhatná Putyint is

Merthogy Oroszországban ilyesmi történik. Az ottani példátlan részvétel mellett megtartott államfőválasztáson a résztvevők hetvenhét százaléka nem csak azért szavazott Vlagyimir Putyinra, mert a gorbacsovi és jelcini idők után visszaadta az oroszok önbecsülését a nemzetközi színtéren végrehajtott sikeres akciók révén. Nem csak azért, mert sok-sok milliónyi embert megmozgató demonstrációkon – az emigránsok tízezreinek részvételével immár más országokban is – évről évre ünnepelhetik az emberek a frontokon halált halt családtagjaikat. Nem csak amiatt, mert országlásának ideje alatt látványos beruházásokat hajtottak végre. Nem egyszerűen azért, mert büntetőeljárások sokaságát indították a korrupt csinovnyikok ellen. De legfőképpen azért, mert az infláció megzabolázása, az oktatás az egészségügy, a lakásállomány, az út- és vasúthálózat hatalmas lendülettel folyó rendbetétele és sok más mellett a legelesettebbek felkarolása is a zászlóra került. Kétségtelen, hogy sokan kétkednek a csaknem mindenkit érintő orosz jóléti társadalom megteremtésének tényleges lehetőségében az Oroszország kivéreztetését célzó nyugati szankciók mellett. Viszont legalább tervezik, a tisztségébe május 7-én újból beiktatott Putyin ukázaiban számokkal érzékeltetik a nagy jóléti váltást!

Hogy ebben is putyinistának bizonyul-e Orbán Viktor – amiként ellenfelei gyakran leegyszerűsítve, az orosz, illetve a magyarországi helyzet felületes ismeretében minősítik, sőt vádolják őt –, kedden még nem dől el. Hiszen a magyar parlament 41. ciklusának 2018. május 8-ai alakuló ülése csak arra teremt majd alkalmat, hogy az új országgyűlés megalakulását követően bejelentessék a harmadik Orbán-kormány megbízatásának megszűnése, s javaslat tétessék az új miniszterelnök – minden emberi számítás szerint ismét Orbán Viktor – személyére. Az újabb Orbán-beszédre, annak a kormányprogramnak a meghirdetésére, amely elmaradt a választási kampány időszakában, még várni kell keveset. Ennek hiányában csak arra van módunk, hogy felidézzük négy évvel ezelőtti szavait. Akkori – sok bölcselkedést, eléggé határozott elvi kitételeket, de kevés konkrétumot tartalmazó – beszédében többek között ezt mondta: „Tudom, hogy a kormánynak és a miniszterelnöknek az egész országot, a teljes hazát, a nemzet minden polgárát szolgálnia kell, függetlenül attól, hogy kire szavazott”.

Az eltelt négy évre visszagondolva, s a történteket összevetve ezzel a szövegrészlettel, sokakban lehet hiányérzet. Orbán Viktorhoz azonban kegyes a sors. Újabb esélyt kapott arra, hogy három kormányzati ciklussal a háta mögött végre államférfiúi magasságokba emelkedjék. Viszont ehhez az kellene, hogy közvetlen híveinek, famulusainak, csatlósainak, cimboráinak, nem utolsó sorban családtagjainak anyagi jólétét biztosító hatalomgyakorlási módszereit végre valóban felváltsa az a szándék, hogy az általa is megfogalmazott célok elérésén dolgozzék: szolgálja az egész országot, a teljes hazát, a nemzet minden polgárát. Van még egy kevés ideje, hogy mérlegelje ezt a szempontot. Az érintettek és talán mások sem fogják bánni, ha a szociális érzékenységben követi az orosz államfőt. Ami pedig a többit illeti: ha sokan látják úgy, hogy korlátozza az emberi és a szabadságjogokat, arra való az ellenzék, hogy ne csak siránkozzon, de mozgósítsa a tömegeket. Már ha a tömegek is vevők erre. Ha ugyanis nem, akkor bizony, hiába a New York Times és a Washington Post összes cikke, amíg nem fordul a történelem kereke, legfeljebb ilyen jegyzeteket lehet írogatni. #

CÍMKÉP: Negyedik kormányának megalakítására kérte felé Orbán Viktort Áder János köztársasági elnök május 7-én (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG