De hogyan jutottak el a szállító repülőgépek Magyarország légteréig?

Borzongással teli a magyar ellenzéki média. Futótűz gyorsasággal került be a híradásokba a New Yorki-i székhelyű Associated Press (AP) és a londoni Reuters jelentésére hivatkozó közlés: Magyarország légterén keresztül repültek azok a teherszállító repülőgépek, amelyek orosz páncélos járműveket vittek Szerbiába. A sajtónk pikírt megjegyzéseinek oka: Románia nem engedte meg ugyanezt az ukrajnai Krím elcsatolása miatt Moszkva ellen kivetett szankciókra hivatkozva. Bezzeg az ugyanúgy NATO-tag Magyarország igen…

Az előzmény: tíz nappal ezelőtt, egy sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a közelmúltban, a kijelölt katonai egységnél személyesen ellenőrizte az eddig megérkezett tíz orosz páncélozott, úszóképes, felderítő jármű hadrendbe állítását. Mint mondta, ezek részei az összesen harminc T-72-es, vagyis 1972-ben tervezett harckocsiból, és a harminc, az 1960-as években kifejlesztett BRDM-2-es kétéltűből álló, ellentételezés nélküli adománynak. Július 29-én a szerb államfő külön köszönetet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a szállítmány első darabjaiért.

Természetesen, nem tudok válaszolni arra a kérdésre, miként borítja fel, egyáltalán felborítja-e, a térség katonai egyensúlyát az orosz–szerb lépés, aminek korábban hat darab MIG-29-es repülő átadása is része volt. Ezeket az idén harci és szállító helikopterek követhetik. Gyanítom ugyanakkor, hogy a katonai képességek térségbeli egyensúlyának fenntartása az érintett nagyhatalmak közös érdeke. Talán a NATO-nak sincs ellenére, hogy – akár az orosz féllel egyeztetve – Szerbia korlátozott mértékben fejlessze védelmi képességeit, s ezzel elrettentse egyes vérmes, ma már NATO-tag szomszédait. Mint ismeretes, a volt Jugoszláviából kiszakadt államok közül Szlovénia, Horvátország és Montenegró tagja a NATO-nak, Észak-Macedónia pedig a közeljövőben csatlakozna hozzá.

Hogy a balkáni erőegyensúllyal kapcsolatos felvetésnek van-e alapja, erről meg lehetett volna kérdezni egy katonai szakértőt például az ATV-ben, amely az esti híradó előtti stúdióbeszélgetésben napirendre tűzte a témát anélkül, hogy specialistát kért volna fel. Így aztán geopolitikai összefüggések fel sem vetődhettek. De még arra sem futotta a szellemi munícióból, hogy felidéztessék: július 22-én, vagyis a katonai járműszállítmány első tételének megérkezéséről szóló bejelentés után két nappal, Hunyadi-szobrot avatott a Nándorfehérvárhoz, azaz Belgrádhoz közeli Zimonyban Aleksandar Vučić szerb és Áder János magyar államfő.

Sovány kis információ ez, de legalább jelezni lehetett volna vele, hogy a magyar–szerb kapcsolatok, talán nem függetlenül a Kreml szándékaitól, intenzívebbé kezdenek válni, amit más események is alátámasztanak. Ám mégsem ez a legfontosabb aspektusa a kitárgyalatlan történeteknek. Hogy hogy nem, eddig egyetlen híradás, illetve kommentár sem foglalkozott azzal, hogy ha nem Románia légterén keresztül zajlott a szállítás, akkor vajon melyik ország adott engedélyt arra, hogy az orosz repülők Magyarország légteréig eljussanak. Ha ugyanis nem tévedek, és nem tévedek, Magyarország most éppen nem határos Oroszországgal. De ha ez így van, és így van, akkor érdekes lett volna megtudni, hogy Magyarországon kívül melyik állam tette lehetővé légtérének használatát.

A lengyel–szlovák útirány aligha jöhetett szóba. Akkor viszont csak egy lehetőség maradt: Ukrajna, ahol katonai ügyekben (is) az amerikaiak fújják a passzátszelet. Lehet, hogy a két katonai nagyhatalom egyetértésével mégis megindult volna az érdemi közeledés Kijev és Moszkva között, mióta Volodimir Zelenszkij személyében új elnöke van északkeleti szomszédunknak? Hogy nem légből kapott a gondolat, azt az is alátámaszthatja, hogy a belorussziai Minszkben ismét megkezdődtek a határövezetben kialakult polgárháborús helyzetről öt éve megrekedt tárgyalások. A múlt héten kijevi és donyecki mérnökök közösen mérték fel, miként lehetne felépíteni egy a háborúban lerombolt, fontos közúti hidat. Az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban is óvatos vélekedések láttak napvilágot arról, hogy enyhíteni kellene az ukranizáció eltökéltségén. Ám mindez, az érdemi elemzésekre alig-alig vállalkozó magyar médiában még csak fel sem vetődött ezen a napon. Így aztán a közönségnek csak a szokásos, borzongató, és persze propagandával telített lamentálás, az angol nyelvű szöveg hevenyészett, újságírói gondolkozást mellőző lefordítása maradt ezzel az üggyel kapcsolatban is. #

CÍMKÉP: Putyint és Vučićot éltető tömeg Belgrádban, idén januárban (Fotó: Reuters)