Az amerikai hírportál ugyanazt állítja a kormányfőről, mint a hazai ellenzék, mégis sopánkodnak egyesek. Eközben nem veszik észre az igazi vészjeleket.

A politika iránt érdeklődő magyarországiak szűk rétege sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja, hogy a magánkézben lévő amerikai internetes hírlevél és magazin, a Politico európai kiadásának értékelésében egymás mellé került Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivista és Orbán Viktor miniszterelnök. Az Európa idei legbefolyásosabb személyiségeit a cselekvők (doers), a zavarkeltők (disrupters) és az álmodozók (dreamers) kategóriába sorolták. Thunberg és Orbán az utóbbiba került.

A közösségi médián olvasható megnyilatkozások szerint Orbán hazai hívei méltatlannak találják, hogy vezérüket egy szerintük szánalmat keltő, túlfűtött, pszichikai betegségekkel terhelt, korábban általuk nevetséges színben feltüntetett lánykával említsék együtt. Orbán bírálói viszont azért tanácstalanok, mert amíg szerintük Greta Thunberg az emberiség megmentése érdekében emeli fel a szavát, vagyis pozitív dolgot cselekszik, addig a kormányfő rombolja az országot, a lakosság különböző részeinek, sőt a hazai, illetve a határon kívüli magyarok szembeállítására építi hatalmát.

A tanácstalanság egyik oka feltehetően nyelvi okra vezethető vissza. A magyar „álmodozó” kifejezéshez bennünk társuló gondolatok és érzelmek nem egészen azonosak az angol felfogással. Míg a Magyar értelmező kéziszótár az ábrándos képzelődésbe merülést társítja hozzá, de nem szól ennek következményéről, a Cambridge Dictionary rámutat a dolog hiábavalóságára is. Álmodozónak, ábrándozónak nevezi az olyan személyt, aki sok időt tölt el olyan örömteli eseményekről való gondolkodással és tervezgetéssel, amelyből vélhetően nem lesz semmi.

A bennünket elsősorban érdeklő Orbán Viktort köpönyegforgatóként mutatják be a szerkesztők. Szerintük a magyar politikus olyan ember, aki, ha úgy hozza a helyzet, képes magáévá tenni a liberális demokrácia elveit ugyanúgy, mint lobogtatni a keresztény Európa zászlaját. Utalnak a marketingből kölcsönzött, leegyszerűsített üzeneteire, amit a Brüsszellel, Sorossal folytatott harccal kombinál a nacionalizmus jegyében. Őt imádó híveinek nem okoz gondot, hogy bár „hónapokkal a vasfüggöny leomlása előtt szabad választásokra hívott fel”, most visszavezeti őket az előző rendszerbe. Miközben az olyan nacionalista vezetőkkel pendül egy húron, mint a lengyel Jarosław Kaczyński és az olasz Matteo Salvini, az EU-parlament konzervatív néppárti frakcióját annak ellenére sem akarja elhagyni, hogy az felfüggesztette a Fideszt a párt vezetőinek a jogállamisággal kapcsolatos, úgymond aggodalomra okot adó felfogása miatt.

Az „álmodozók” csoportjában a Politico a harmadik helyre sorolta Bruno Le Maire francia pénzügyminisztert. „Az imperialistá”-t a nemrég megjelent könyve alapján az Európai Birodalom Kőműves Kelemenhez hasonló építőjének tekinti, aki rögeszmésen hirdeti, hogy Európa váljék az USA és Kína versenytársává. A továbbiak:
4.) „A jó szamaritánius” Carola Rackete – Németország, a migránsokat mentő hajó német kapitánynője.
5.) „A stratéga” Klaus Welle – Németország, az Európai Parlament hatáskörének bővítésén tíz éven át eredménytelenül ügyködő hivatalnok.
6.) „Az őrkutya” Elizabeth Denham – Egyesült Királyság, az internetes arcfelismerési technológia szabályozásának, korlátozásának apostola.
7.) „A zelóta” Götz Kubitschek – Németország, szélsőjobboldali aktivista, aki úgymond hasztalanul lázad a birodalom ellen.
8.) „A piti tolvaj” Olaf Scholz – Németország, a minden garast visszatartó, s ezzel a német gazdaságot stagnálásra kárhoztató pénzügyminiszter, a német szocdemek pártelnök-választást bukott politikusa.
9.) „A szervező” Jean-Daniel Zamor – Franciaország, kerékpáros kézbesítő futár és joghallgató sztrájkvezér, aki az utcai proletárok alkalmazottá alacsonyítása ellen küzd, ám eredményeket csupán saját imázsának javításában ér el.

Miután idáig jutottam a megállapítások összeszedésében, egyre kevésbé értettem a Politico listájával kapcsolatos tanácstalan megnyilatkozásokat. Azt még csak-csak belátom, hogy Orbán Viktor hívei legszívesebben összetörnék a tükröt, amiben vezetőjüket láttatják az amerikaiak. De hogy az úgymond demokratikus felfogású megmondó embereknek mi a bajuk a magyar kormányfő fenti értékelésével, el sem tudom képzelni. Bennem leginkább a liberális Vásárhelyi Mária szociológus-médiakutatónak a Klubrádióbeli hüledezése maradt meg, Nem tudta hova tenni, hogy amikor Orbánt besorolták az álmodozók közé, akkor szerinte arcul csapták azokat, akik itt a demokráciáért küzdenek.

Ráadásul ugyanúgy süt a gúny a jellemzéséből, ahogyan a csoportjának más tagjainak minősítéséből. Feltételezni sem merem, hogy az általam hallott szakértők úgy beszéltek e listáról, hogy nem fordítottak időt alapos tanulmányozására. Emellett nem vették figyelembe, hogy az amerikai szerkesztők az amerikai kapitalizmus talaján fogant (!), óhatatlanul az amerikai érdekek által is formált vélemény alapján minősítenek. Az összeállításból többek között  az derül ki, hogy (1) a klímamozgalom fabatkát sem ér a veszélyek elhárításában. Ezzel egyébként ugyanazt a cinizmust osztják, amit az én egyik korábbi cikkem címe sugall: „Pótcselekvés Grétával”. (2) A szerkesztők gondolatmenetéből következik, hogy Orbán, s a hozzá hasonlók esetében sem nőnek a fák az égig, jóllehet azt azért megjegyzem: ebből nem adódik, hogy ne okozhatnának jókora kárt. További konklúziók:

(3) Európa országai sosem lesznek képesek úgy egyesülni, hogy ezzel versenytársai legyenek a népes és az energiáikat összpontosítani képes országoknak.
(4) A migránsmentés mostani formája nem oldja meg a súlyos problémát.
(5) Az Európai Parlament a jövőben is formális szerepet játszik az állam- és kormányfők testületével szemben.
(6) A technológiai forradalom következtében mindent megfigyelő állam elől senki nem rejtőzhet el.
(7) A szélsőjobbos őrjöngők nem lesznek képesek kikezdeni az európai értékrendet, amire persze csak annyit mondhat az ember: Úgy legyen!
(8) A gazdaság folyamataiba való kormányzati beavatkozások eredményei nagyon is kétségesek.
(9) A dolgozók hiába próbálkoznak hatékonyabb érdekvédelemmel, szándékukat rendre meghiúsítják a tőkésállamok.

Lehet, hogy meredek mindez, én azonban ezeket a vészjeleket olvastam ki az európai közszereplők „álmodozók” csoportjáról közöltekből. Tetszik, nem teszik, túl sok optimizmusra nem ad okot az üzeneteknek ez a csokra. Ami ennél fontosabb, a bajok orvoslására törekvőket is lefegyverzi. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy a fenti diagnózis a kapitalizmus ellentmondásait tükrözi, de a Politicotól értelemszerűen távol áll ennek kimondása, az érdemi, a rendszer kritikájára épülő megoldások keresése. Legfőképpen ebben mutatkozik meg, hogy a Politico a neoliberális kapitalista rendszer egyik támasza. Egy sokak által bizonyára avíttnak tekintett fordulattal: a médium osztályjellege nyilvánul meg ily módon.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a világ nagy médiumaihoz hasonlóan, ez a platform sem képvisel alulról induló kezdeményezéseket, nem támogat tömegmozgalmakat. Legföljebb olyanokat, amilyeneket a háttérből hoznak létre alaposan átgondolt, a bennük résztvevők számára átláthatatlan, igen gyakran geopolitikai, illetve transznacionális tőkés érdekeket szolgáló célok érdekében. Ezek olykor akár az ellenőrzött lázadás formáját is ölthetik. De a lényeg az, hogy a plebs általában elégedjék meg a választási színjátékokban való részvétellel. Azzal, hogy normális üzemmenetben úgymond demokratikusan választhat a neki felkínált, számára felépített jelöltek közül. Utána azonban hagyatkozzon a kulisszák mögötti főszereplők bölcs döntéseire.

Ezek fő célja, hogy minél kisebb zavarral működjön a nyugati, és félreértés ne essék, a vele összenőtt keleti, tőkés gazdasagág profittermelő gépezete, amit elsősorban az rázhat szét, hogy a világ minden szegletében milliárdnyi és milliárdnyi ember akar részesülni a tömegmédiumok által a normális lét feltételeként bemutatott nyárspolgári-fogyasztói áldásokból. Azokból, amelyekről egyébként a svéd kislány mellett tüntetők sem mondanak le, bár abban természetesen igazuk van, hogy ez az életforma az, ami pusztulással fenyegeti immár az emberi civilizációt. Mindenesetre akár így, akár úgy, a Politico listája és annak üzenetei mélyebb polémiát érdemelnek annál, mint hogy arról folyjék a vita: méltatlan-e vagy sem Orbán és Greta Thunberg egymás mellé állítása, vagy hogy a Magyarországon magukat demokratikus ellenzékieknek tekintőknek, a gyakorlatban egyébként is alig érzékelhető, aktivitását kérdőjelezi-e meg, hogy amerikai elemzők csupán álmodozónak, nem pedig diktátornak minősítik a miniszterelnököt. #

CÍMKÉP: Greta Thunberg és Orbán Viktor a Politico nevű portál 2019-es európai közéleti álmodozói listájának első és második helyezettje