BEKIÁLTÁS: Az egyházfők az elit mellett

Miközben a nyomorban élő gyerekektől pénzt vontak el, az elit oktatására egyre többet fordít az állam.

tanevnyito2020pannonhalmasemjen.jpg

A Magyar Távirati Iroda semmitmondó tudósításban adta hírül, hogy augusztus 30-án, vasárnap, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanévnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: „Az egész ország életét szolgálja, hogy 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, a kormány pedig mindig is értékelte az egyházi iskolák munkáját”. Ám szerencsére a politikus pártjának honlapja megőrizte a tavaly elhangzottakat is. Akkor ennél több részletbe avatta be a nagyközönséget. Kapuváron, a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitó ünnepségén büszkén jelentette ki Semjén:

„Az egyházi fenntartású közoktatási intézmények és a bennük tanuló gyermekek száma is a kétszeresére nőtt 2010-hez képest. Ma Magyarországon 1067 egyházi közoktatási intézmény van, amelyekbe mintegy 220 ezer gyermek jár.”

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke egy évvel ezelőtt kitért arra is, hogy az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az EU-ban Magyarország nyújtja GDP-arányosan a legmagasabb egyházi támogatást. Tegyük hozzá, hogy ezen belül az egyházi iskolákba járók oktatási feltételeihez háromszoros–négyszeres az állami juttatás, mint ami az állami közoktatásban tanuló gyerekeknek jár!

A Központi Statisztikai Hivatal elmúlt tanévre vonatkozó országos adatai szerint az óvodások száma 330 ezer, az általános iskolásoké 720 ezer volt. Középfokú oktatásban vettek részt 404 ezren. A számok aligha változtak, ezért körülbelül a most kezdődő tanévtől 1 millió 400 ezer gyereket gondoznak, nevelnek, tanítanak Magyarországon a különféle intézményekben. Következésképp a nagy tömeget kitevő 1 millió 180 ezer gyerekkel és fiatallal szemben 220 ezren kiváltságos feltételek között tanulhatnak az egyházi intézményekben, s ennek költségeit a többségi társadalom fedezi.

Ha így, hát így. A magyar társadalom – persze kormányzati trükközéssel – immár tíz éve arra szavaz, hogy egy példátlan kedvezményekben, juttatásokban részesülő elit emelkedjék föléje. Az ellen azonban talán még ennek a cinikus elit tagjainak és a bevett egyházaknak is fel kellene emelniük a szót, hogy a járványhelyzet költségeire hivatkozva két, de lehet, hogy több olyan szervezet támogatását is a felére csökkentették a tanév előestéjén, amelyek ténylegesen nyomorban élő gyerekekről és fiatalokról gondoskodnak. A berettyóújfalui Igazgyöny Alapítvány vezetője, L Ritók Nóra augusztus 31-én tette közzé, hogy

„Az Igazgyöngy köznevelési megállapodását is 50%-kal csökkentik ettől a tanévtől. Az értesítés a járványhelyzettel indokolja a csökkentést, egyben felajánlja, hogyha nem tudjuk fenntartani az iskolát, ott a lehetőség az államnak való átadásra.

Írd és mondd 8,5 millió forintot vont el az állam a bihari peremvidék mélyszegénységben élő gyerekeitől a magas szintű pedagógiai munka, a hazai és nemzetközi egyetemi partnerség, meg a többi eredmény ellenére. Ugyanerről számolt be Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze is. Ők – ha jól számoltam össze a honlapon – hét óvodát és iskolát működtetnek szintén a legelesettebbek felkarolására. Ennek során nyilvánvalóan speciális tudásra tettek szert. Ezt a tudást semmisíti meg a lelketlen kormányzati intézkedés, ami tovább növeli a hátrányos helyzetűek hátrányát azzal, hogy a sajátos módszereket igénylőket be akarják kényszeríteni az átlaghoz szabott oktatási intézményekbe.

Miközben látszólag egyenítés folyik, ez maga a szegregáció, hiszen a nagyobb hátrányból indulókat kellene többlet figyelembe részesíteni, jobb feltételek közé helyezni, azaz pozitív diszkriminációban részesíteni, ha másért nem, akkor legalább annak a tulajdonképpen önző célnak az érdekében, hogy

a nyomorban felnövő újabb és újabb generációk ne váljanak már a közeljövőben kezelhetetlen tömeggé Magyarországon.

Történik mindez úgy, hogy a bevett, vagyis az állam által elismert, nagyvonalúan szponzorált egyházak iskoláinak egyre inkább elitképzővé váló többségében nem csak több pénz jut a feltételek megteremtésére, de egyéni oktatási rendet is alkalmazhatnak. És történik mindez akkor, amikor járványköltségek ide, járványköltségek oda a Magyar Tenisz Szövetség előző vezetése által felhalmozott tartozások rendezésére 2,5 milliárd forint állami támogatást juttat a kormány. Eközben az egyházfők sem pirulnak bele mindebbe… #

CÍMKÉP: Veress András győri megyés püspök, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanévnyitóján a Szent Márton-bazilika előtti téren 2020. augusztus 30-án. (KDNP fotó: Váli Miklós)