819.BEKIÁLTÁS: Pálinkás a régi világban

Nem tudom elképzelni róla, hogy életre-halálra elszánt politikus-népvezérként lépjen fel.

ujvilagneppart2020-10-15.jpg

Új Világ Néppárt néven politikai szervezetet alapított Pálinkás József, a sokak szerint tiszteletre méltó akadémikus, ám mások szerint kétes szerepeket is vállalt politikus. Vélhetően az a düh (is) vezéreli, amit azért érez, mert őt és konzervatív polgárinak nevezett környezetét Orbán Viktor átverte, amikor őket szintén felhasználta hatalmának kiépítéséhez, majd elfordult tőlük (is). Az elnökségi tagok között van Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász, és Ábrahám Júlia, az LMP korábbi elnökségi tagja. (Ők fogják közre a képen Pálinkás Józsefet, aki az első Orbán-kormányban miniszteri szerepet vállalt.) De helyet kapott a vezetőségben a volt SZDSZ-es, külügyi megbízásokat teljesített Szent-Iványi István, és Stelli-Kis Sándor ügyvéd, egykori fideszes.

Az Új Világ mint pártkezdemény, szerintem, minimum pótcselekvés. A néppártiságot eleve nem tudom hova tenni. De a fő, hogy se sok milliárdjuk, se sajtójuk, se szervezetük. Mint amiként immár egyik ellenzéki pártnak sem. Ami mégis van, azt nagyítóval kell nézni. Ám sebaj! Mint hallom: hálózatszervezésben, villámcsődületek szervezésében, internetes mozgósításban jártas szakértők bevonására készülnek. Vagyis, a tévedés kockázatával, nem tudom elképzelni róluk, hogy életre-halálra elszánt politikus-népvezérekként (Lásd: néppárt!) mélytársadalmi kérdések, uram bocsá' osztályproblémák hosszú távon foglalkoztatnák őket. Az a gyanúm, hogy marketingeljárásokkal kevert politikai kommunikációs technikákkal összefércelnek valamit, hogy múlassák az időt egymás közötti beszélgetésekkel, ATV-beli szereplésekkel, olykor-olykor gyér közönség előtt megtartott, kihelyezett összejövetelekkel, amiket majd kampánygyűléseknek neveznek.

Céljuk nyilvánvaló. A mai, a társadalmi csúcson lévőknek, a felső-középnek kedvező rendszert akarják továbbéltetni az orbáni őrületek, és természetesen Orbán Viktor nélkül. Ha ezt elősegítik, nem pedig hátráltatják, még tán sokan hálásak is lesznek érte, s nem fogják felróni nekik: az egészbe talán azért kezdtek néhányan, hogy tiszteletdíjas politikai pozícióba kerüljenek. Viszont ők se feledjék, hogy mostantól minden pártnak azt a milliós ajándékot kell ellensúlyoznia, amit Orbán juttat a közösből a legalább egy gyermeket nevelő családoknak! És akkor még nem szóltam arról, hogy Pálinkás József nem az a kifejezetten magával sodró személyiség. Plusz az életkora. Az pedig, hogy minden marad, csak Orbán megy, aztán úgy tüntetgetik ki egymást, ahogyan Demszky Gábor, illetve Tarlós István esetében is szőnyeg alá söpörték a fővárosban egy éve hatalomra került ellenzékiek a volt főpolgármesterek által okozott károkat, csak tovább erodálja azt a nem tudom micsodát, amit polgárinak, meg demokráciának neveznek...#

Fotó forrása: Magyar Narancs, screenshot/Zoom