Nem igaz, hogy a jogállamiság követelményeit ne határoznák meg az Európai Unióban.

BéZsétől VéJéig azon lovagolnak az Orbán-rezsim propagandistái, hogy az Európai Unió vezetői képtelenek megmondani, mi fán terem a jogállam, miközben ennek hiányát róják fel a magyar kormánynak. Csakhogy ez átverés. Orbánék etetik vele a gondolkodásról leszoktatott népet. Mert, ha csak a józan eszükre hallgatnának az emberek, kapásból azt válaszolnák:

„A jogállam az, ahol biztonságban érezzük magunkat, mert a politikai-gazdasági hatalom gyakorlói, illetve a kisebb közösségek és az egyének közötti viszonyt szabályozó törvények nem attól függnek, hogy az uralkodó milyen lábbal kel fel.”

ADALÉKOK A JÓZAN ÉSSZEL VALÓ GONDOLKODÁSHOZ
Nem kell jogtudósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk: kiszámítható, stabil viszonyokat csak olyan kormányzás teremthet, ahol nem egy-egy személy, nem egy-egy klikk érdekei szerint, rajtaütésszerűen farigcsálják a jogszabályokat, hanem a sokaság illetékes képviselőivel gondosan egyeztetve, szakszerűen felmérve a várható társadalmi és egyéni hatásokat, viszonylag hosszú távra alkotják meg őket. Hogy az előbbi, vagy az utóbbi-e a magyarországi gyakorlat – azt mindenki könnyen eldöntheti. Mert vajon igazán biztonságban érezheti-e magát valaki egy olyan országban,

    ♦ ahol az utóbbi kilenc év alatt kilencszer módosították az alkotmány helyébe léptetett orbáni alaptörvényt?
    ♦ ahol ezek a módosítások mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálták, s úgy terjesztették be a javaslatokat, hogy előtte nem folytattak róluk érdemi konzultációt?
    ♦ ahol ez az eljárás bármikor, bármilyen ügyben, bármilyen jogszabállyal megismétlődhet, már csak azért is, mert nem a minisztériumok, tárca- és más egyeztetéseket követően, hanem ügyvédi irodákban, a jogalkotási törvényt folyamatosan megsértve születnek a jogszabályok? 
    ♦ ahol a hatalom ellenőrzését szolgáló intézmények (ügyészség, alkotmánybíróság stb.) Fidesz által történt megszállásával elérték, hogy a lényeges ügyekben csak az állampárthoz közelállók érdekei érvényesüljenek?
    ♦ ahol az önkormányzati rendszer ellehetetlenítésével sérülnek a településeken élők jogai?
    ♦ ahol a társadalombiztosítási és egészségügyi ellátás jogi alapjait aláásták?
    ♦ ahol a határon túli, az anyaország kormánya által lefizetett magyar kisebbségiek, immár a számukra lényegében nyílt levélszavazás biztosításával, olyan jogokat kaptak, amilyeneket a külföldön munkát vállalt anyaországbeliek nem, s ezzel utóbbiakat hátrányos helyzetbe hozták a választói joguk gyakorlásával összefüggésben?
    ♦ ahol a munka törvénykönyvének átalakításával jelentékeny mértékben sérül a dolgozói érdekérvényesítés lehetősége?
    ♦ ahol a közoktatás feltételeinek szabályozásával immár jogilag is szentesítik a szegregált oktatást, amivel a rendszer – nem mellesleg párthovatartozástól függetlenül a középosztály hallgatólagos támogatásával – lényegében felvállalja, hogy egyes társadalmi csoportok számára nincs esélyegyenlőség?

És így tovább, hiszen szinte a végtelenségig sorolhatnánk a költői kérdéseket. Napnál világosabb, hogy az következik belőlük: Magyarországon nem stabil a jogrend. A politikai hatalom csúcsain ülő néhány ember érdekeitől, szeszélyétől függ a jogszabályalkotás. Nincsenek mindenkire érvényes normák, azaz nem érvényesülhet a jog uralma. Annál kevésbé, mert nincsenek a hatalom birtokosaitól független, őket ellenőrző, őket visszatartó, ellenük akár jogi eljárást indító intézmények. Nem kell hozzá nagy ész, hogy az ember kimondja: egy ilyen országot nem nevezhetünk jogállamnak, akkor sem, ha a rezsimet két–két és fél millió megtévesztett, továbbá különféle támogatásokkal, üzleti megrendeléssel, esetleg csak néhány zsák krumplival megvásárolt-megzsarolt, illetve bigottan hívő választó közvetlenül is támogatja.

Mindezekért a miniszterelnöknek, az országgyűlés elnökének, az üléseken elnöklőknek, a köztársasági elnöknek, elsősorban a Fidesz parlamenti frakciója tagjainak előbb vagy utóbb, de bíróság előtt kell felelniük, hiszen csupán jogszabályalkotási gyakorlatukkal hétről hétre törvénysértést követnek el. A törvénytervezetek jelentős részét eleve nem szabadna vitára bocsátani, mert még az általuk is elfogadott jogalkotási törvénybe ütköző módon készítik elő, és tűzik napirendre őket. Más kérdés, hogy miért asszisztál ehhez a parlamenti ellenzék is azzal, hogy egyáltalán részt az ezekről zajló a jogállami kritériumokat sárba tipró szavazásokban.

MOST PEDIG JÖJJENEK AZ EU JOGI FORMULÁI!
Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben az Európai Unió korántsem annyira szótlan ebben a kérdésben, amint azt híresztelik. A jogállamiság fogalma ugyanis benne van a csatlakozási szerződésben. Az EU honlapján bárki által hozzáférhető módon, magyarul is olvasható a 2. cikk szerint:

Ezt a formulát többek között az EU-hoz való további csatlakozási előírások (az úgynevezett koppenhágai kritériumok) bontják ki. Az Európai Tanács 1993-as koppenhágai ülésén állapították meg, amit az 1995-ös madridi ülésén megerősítettek, hogy a felvételi követelmények közé tartozik:

Az is kimondatott, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltétele az első kritérium teljesítése. Ebben ugyebár többek között az szerepel: a tagállamban stabilaknak kell lenniük a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézményeknek. Fentebb talán sikerült érzékeltetnem: Magyarországon, ha semmi más nem is, csupán a politikai hatalmat korlátozó, az úgynevezett fékeket és ellensúlyokat jelentő intézményeknek az Orbán-szolgákkal való feltöltése, s azok mindennapi, az uraik érdekeit védő gyakorlata önmagában sérti a csatlakozási szerződésben a magyar állam képviselői által eredetileg vállalt kötelezettségeket. A szerződés ténye miatt eleve félrevezetés például Varga Judit igazságügyi miniszternek legutóbb a BBC-nek adott interjúban tett kijelentése, miszerint „Magyarországon érvényesül a jog uralma és csak a magyarok ítélkezhetnek ebben a kérdésben”. Nem így van: a csatlakozással vállaltuk, hogy bizonyos kérdésekben alávetjük magunkat a közösség előírásainak. És ezek bizony jócskán érintik a jogi területet.

DE MÉG EZZEL SINCS VÉGE, MERT VAN FIDESZ-SZAKÉRTŐJE A JOGÁLLAMISÁGNAK
Ha valaki annyira kíváncsi a jogállam tartalmára, ugyan miért nem vet egy pillantást, mondjuk, a Bosznia-Hercegovina csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások dokumentumaira? Ezekben ugyanis időről időre tételesen megfogalmazzák, mit kell még tennie a bosnyák államnak ahhoz, hogy teljesítse a demokratikus jogállammal kapcsolatos feltételeket.

Például az Európai Tanács 2019. június 20-án hagyta jóvá az Általános Ügyek Tanácsának ezzel kapcsolatos, általam átnézett következtetéseket. Benne tizennégy, kétségtelenül angolul írt, de az EU honlapjáról szintén letölthető oldal foglalkozik a jogállamiságnak azon kritériumaival, amiket Bosznia-Hercegovina már teljesített, s amiket még teljesítenie kell.

Ehhez képest kínosan nevetséges, hogy az orbánisták tanácstalanul fogják a fejüket a jogállamiság kérdésében. Pedig csak Várhelyi Olivért, az európai uniós bővítés- és szomszédságpolitikai biztost kellene megkérdezniük erről. Ha netán megfeledkeztek volna róla, szólok: létezik ez a személy. Igaz, engemet is csak a Klubrádióba a minap betelefonáló egyik hallgató okosított ki arról, hogy a jogállamisági feltételek teljesítését a csatlakozni szándékozó balkáni országokon hivatalból számon kérő Várhelyi szintén Orbán Viktor embere. Mint a címképen is látható, korábban beszélő viszonyban voltak egymással, s nincs hír arról, hogy kapcsolatuk megváltozott volna. Akkor talán ismét beszélgetniük kéne egyet, mert a kormányzati és holdudvarbéli tájékozatlanság (vagy annak mímelése?) hovatovább irtó kínos lesz itt mindenek!#

CÍMKÉP: Várhelyi Olivér európai uniós bővítés- és szomszédságpolitikai biztos és Orbán Viktor élénk beszélgetésben – A Fidesz által delegált Várhelyi többek között azért felel, hogy számon kérje a jogállamisági feltételek teljesítését a csatlakozni szándékozó balkáni országokon. Eszerint mégiscsak létezik az orbánisták által hiányolt követelményrendszer... (MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)