862.BEKIÁLTÁS: Szijjártó bárdolatlansága

Belegyalogolt a bangladesiek lelkébe a kormányzat.

szijjartobangladesben2020-09-10.jpg

Ha tényleg az a lényege a Külgazdasági és Külügyminisztérium bangladesi társszervezetéhez küldött levélnek, s főleg, ha az az érdemi mondata, mint amiről a Magyar Nemzet beszámol, akkor az bunkóság. Az újság, amely a kormány egyik szócsöve, azt írja, hogy a magyar külügyi tárcától ezt a választ kapták a közép-ázsiai országból kilátásba helyezett ajándékkal kapcsolatos érdeklődésükre:

„A felajánlást megköszöntük, de nem élünk vele.”

Tisztábban látnánk persze, ha a magyar kormányzat különböző részlegei nem titkolóznának és sok más országhoz hasonlóan minden államközi táviratot, minden államközi telefonbeszélgetés összefoglalóját, a miniszterelnök és a miniszterek minden közszereplésén elhangzottakat szó szerint közzétennének. Mi azonban egy olyan országban élünk, ahol a vezetők úgy gondolják: ha egyszer a nép megválasztotta őket, akkor onnantól nem a népre tartozik, hogy mit kavarnak a háttérben. Így azonban gyakran művelnek olyan dolgokat, amelyek az egész népre vetnek rossz fényt.

A konkrét esetben arról van szó, hogy ötezer Oxford–AstraZeneca-licenc alapján készülő oltóanyaggal akarta meghálálni Banglades a magyar orvosoknak, hogy 2010 óta a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szervezésében mintegy ötszáz égési sebészeti és helyreállító műtétet hajtottak végre ingyenesen. A beavatkozások között életmentő műtétek is voltak. A dél-ázsiai állam továbbá így akarta kifejezni köszönetét a Csókay András idegsebész és Pataki Gergely plasztikai sebész vezette orvoscsapatnak, amiért sikeresen szétválasztották a sziámi ikerpárt, Rukiát és Rabiát.

Ha csak a számokat nézzük – 500 sérült ellátása / 5000 adag vakcina – nyilvánvaló a gesztus szimbolikus volta.

Ennek fényében különösen sértő a magyar fél magatartása. Mert úgy tűnik fel, hogy a fehér európai lekezelően viszonyul a színes bőrű ázsiaiak nagylelkűségéhez. Így lesz egy bárdolatlanságból eredő meggondolatlanságnak rasszista jellege. Nem segít ezen semmilyen magyarázat. Állhat abban a levélben az is, hogy nehézségek lehetnek a szállítással, vagy, hogy Magyarországon külön be kellene vizsgálni az oltóanyagot és így tovább.

Túl azon, hogy civilizált ember, a korrupció esetét leszámítva, nem utasít vissza ajándékot, ebben az esetben kifejezetten belegyalogolt a bangladesiek lelkébe a kormányzat. S hogy ebből hír lesz Dakkában, nem kétséges. Ugyanis az adományozás szándékát Shahriar Alam bangladesi külügyi államtitkár jelentette be a napokban a parlament ülésén, amiről az ottani újságok beszámoltak. Csak remélhetjük, hogy a magyar orvosok ténykedése nagyobb nyomot hagy az ottaniak emlékezetében, mint ez a barbárság, amit Szijjártó tárcája – nyilván előzetesen egyeztetve a legfőbb hadúrral – a nevünkben követett el.#

CÍMKÉP: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Tipu Munsi bangladesi kereskedelmi miniszterrel Dakkában 2020. szeptember 10-én – Így lesz egy bárdolatlanságból eredő meggondolatlanságnak rasszista jellege. (Fotó: KKM/Borsos Mátyás / MTI)