Moszkva ma már Washingtont is iskoláztathatja, még ha ez nincs is sokak ínyére.

Látszólag értetlenül állt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása előtt Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció (DK) külpolitikai szakértője, egykori külügyi államtitkár. Mint a Klubrádió augusztus 25-ei Reggeli Gyors műsorában (55:23-tól) kifejtette:

„Nem volt teljesen világos, hogy mi volt az oka ennek a látogatásnak. (…) Nem jelentettek be semmi rendkívülit.”

Csakhogy ez porhintés. Ahogy szerintem az általam megismert nyugati értékelések is mellélőttek, amikor az orosz, illetve a magyar diplomácia vezetőjének augusztus 24-i találkozóját értékelték. Mert a tudósításokban sok mindenről szó volt. Afganisztánról, az Északi Áramlat-2 gázvezetékről, az orosz oltóanyag-gyártási, illetve a vasúti járműipari együttműködésről, a Moszkva–Kijev–Budapest háromszög ellentmondásairól. Csupán annak a mozzanatnak nem szenteltek figyelmet a kommentárok, amit a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelt az orosz külügyminiszter:

„Még egyszer köszönetemet fejezem ki Szíjjártó Péternek a meghívásért, ami igazán lehetővé tette számomra, hogy szokatlan formában, őszintén szót válthassak kollégáimmal. Szíjjártó Péter azt mondta, hogy Magyarország nem az első az Európai Unióban, amely az orosz minisztert a nagykövetekkel való találkozóra invitálja, de aláhúzom: Magyarország az első NATO-ország, amely ezt tette.”

Nem mellesleg, a tekintélyes orosz diplomata nyilvánosan is barátjának nevezte a magyar fiatalembert, miként az az orosz külügy honlapján is olvasható. Értékelje ezt, s a fenti kiemelt mondatokat ki-ki a saját meglátása szerint, csak ne tegyen úgy, mintha ennek nem lenne jelentősége! Főleg nem annak tükrében, amire már két Afganisztánról írt cikkemben más-más aspektusból hívtam fel a figyelmet: azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok (a NATO) feladta Afganisztánt, egyértelművé váltak a világrendszerben zajló átrendeződések. És nemcsak azzal kell szembenézni, hogy „a világgazdaság súlypontja visszakerül oda, ahol eredetileg volt – Ázsiába”, hanem a kínaiak mellett a moszkvai vezetők hangvételének megváltozásával is.

Szergej Lavrov Budapesten többek között arról beszélt, hogy Oroszország – Kína, Pakisztán, India, Irán, az USA, sőt az egykori tálib kormány és mozgalom bevonásával – jó ideje erőfeszítéseket tesz a közép-ázsiai térségben kialakult feszültségek enyhítése érdekében. Moszkva az afganisztáni helyzet stabilizálásában érdekelt. Abban, hogy ne induljanak ki onnan terrorista akciók elsősorban Oroszországba, mint jelenleg. Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány nappal azelőtt ennél is keményebb hangot ütött meg, mikor így fogalmazott: „Oroszország nem akar amerikai katonát látni Közép-Ázsiában”. Ezzel összefüggésben Lavrov a magyar fővárosban kijelentette: „Az Afganisztánból kivonuló USA katonai infrastruktúráját, fegyverzetét a környező országokba akarta telepíteni, hogy szükség esetén onnan mérjen csapást Afganisztánra, ha az úgymond rosszul viselkedne. (…) Kétlem, hogy erre bárkinek szüksége lenne…”

Eörsi Mátyás természetesen nagyon is megértette e mondatok jelentőséget, üzenetét, s azt, hogy a különböző geopolitikai térségekben egyre nagyobb szerephez jutó Moszkva ma már akár Washingtont is iskoláztathatja. Méghozzá egy NATO-ország fővárosában – kis túlzással – eligazítást tartva egyszerre vélhetően száznál több diplomatának, akik ellentétes szövetségi rendszerhez tartoznak. De Eörsi – ahelyett, hogy nyíltan vetette volna fel ezeket a kérdéseket – előbb óvatoskodott, s csak az interjúja második részében, töltelékmondatok közé keverve, csupán a vájtfülűek számára fejtette ki, hogy

„Oroszország ellenzi amerikai csapatok megjelenését az Afganisztán szomszédságában lévő volt szovjet közép-ázsiai országokban, Tádzsikisztánban, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban”.

Amit viszont simulékony, elsősorban a bennfentesekhez beszélő diplomataként nem mondott ki: Moszkvának vélhetően immár az ereje is megvan érdekei érvényesítéséhez, illetve ellenfelei gyengültek, s így alakult ki ez a helyzet. Az a gond ezzel a magtartással, hogy a nagyobb közönség csak e kiegészítésekkel együtt alkothatna képet a világhatalmi változások jellegéről, irányáról, legyen ezekről bármi is a véleményünk. Ráadásul Eörsi – az őt kérdező, Moszkva kárára mindig leplezetlenül elfogult műsorvezető, Para-Kovács Imre uszályába kerülve  – a végére józan szakértőből indulatos politikussá vált, ami végképp nem szolgálta, hogy a közönség reális képet alakítson ki a történtekről.

A DK szakértője az Orbán-kormány rovására vázolta, hogy szerinte Magyarország meglehetősen kiszolgáltatott szerepet játszik a folyamatokban. Akkor, mikor a beszélgetés már szinte érdektelenségbe fúlt, s a hallgatók egy részének figyelmét sikerült elaltatni, másik része számára előhúzta a régi lemezt, aminek sercegését kiszűrve ezek az erős mondatok maradnak fenn a tisztítás után: 

„Oroszország időről időre jelzi a világnak és Magyarországnak, hogy szerintük hol van Magyarország helye. Ha szabad magyarosan fogalmazni: egy Geréb-fajta funkciót szánnak Magyarországnak, s Magyarország ennek eleget is tesz. Mi vagyunk a beépített ék az Európai Unióban és a NATO-ban, ahol Oroszország érdekeit nézzük. (…) Ha Magyarország nem lenne az Európai Unió és a NATO tagja, megszűnnénk érdekes ország lenni, mert nem tudnánk ellátni azt a feladatot, amit Putyin nekünk kirótt, aminek lényege, hogy bomlasszunk”.

Hogy így van, vagy nincs így? Nyilván ki így, ki másként látja. De hogy vágyálmok és a műsorban is elhangzott, feltételezésekre épülő vádaskodások, személyeskedések, egyoldalú kijelentések helyett ezekről, s ezek következményeiről, a geopolitikai meghatározottságokról komolyan és nem napi pártpolitikai indítékokból kellene vitatkoznia legalább az értelmiségnek, meg az elemzőknek, amikor Magyarország jelenlegi és jövőbeni nemzetközi helyéről beszélnek – már ha egyáltalán ez ebben az összefüggésben szóba kerül –, ahhoz, szerintem, kétség nem férhet. Mert amíg nem ez történik, nincs mit csodálkozni azon, hogy Magyarország – s talán mai kormánya is – csak sodródik a nemzetközi kataklizmák által keltett örvények között. #

CÍMKÉP: Eörsi Mátyás úgy látja: „Mi vagyunk a beépített ék az Európai Unióban és a NATO-ban, ahol Oroszország érdekeit nézzünk”