Új kiegyezéssel vetnének véget az Orbán–Gyurcsány párviadalnak.

Akár történelmivé is válhat az a 2021. október 1-jei hír, miszerint az ellenzéki térfélen lezajlott miniszterelnöki előválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Márki-Zay Péter bejelentette:

a második helyen végzett Karácsony Gergellyel megállapodtak abban, hogy miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes jelöltként, vagyis párban indulnak a második fordulóban, hogy legyőzzék az első helyen végzett Dobrev Klárát.

Egyelőre nem dőlt el, hogy melyikük melyik pozíció várományosa, de ennek nincs is jelentősége ebben a pillanatban. Jelentősége csupán annak van, hogy akik a háttérben kidolgozták ezt a forgatókönyvet, abból kiindulva cselekedtek: véget kell vetni az ország évtizedes kettészakítottságának. Magyarország érdeke ez, s egyúttal az európai közösségé – jelentsen bármit is az utóbbi.

Ha analógiát akarunk keresni, némileg az 1867-eshez hasonló a helyzet. Akkorra egyértelművé vált, hogy ha nem sikerül kiegyezni az 1848–1849 óta ellenséges magyarokkal, az a Habsburg Birodalom végleges aláásását vonja maga után. Az elit azt gondolta: ha sikerül betemetni az árkokat, akkor a Bécs központú közép-európai térség még felveheti a gazdasági versenyt a nyugatabbra lévő országokkal, illetve ennek révén a feudális elmaradottságba süllyedt Magyar Királyságban szintén megindulhat a pezsgés.

Mint tudjuk, a Kiegyezés fél évszázaddal hosszabbította meg a monarchia létét, s ez idő alatt Magyarország is gyarapodott, és némileg változott. Aztán persze, a nemzetközi fejlemények miatt is, a hanyatlás – a meg-meglóduló relatív fejlődés – évszázada következett, s tart mindmáig, de most nem ez a témánk. Mindössze arra irányítom a figyelmet, hogy minden jel szerint valakiknél betelt a pohár, s úgy döntöttek:

a magyar vezető réteg értésére kell adni, hogy elég volt az országon belüli gyűlölködésből, mert ennek körülményei, hordalékai az Európai Unióval fémjelzett, egyébként is megtépázott térség viszonyait ássák alá.

Eszerint a recept egyszerű. Véget kell vetni a lényegében három évtizede tartó Orbán–Gyurcsány párviadalnak! A helyüket olyanoknak kell átvenniük, akik megfelelnek az eredetileg e két emberhez fűzött elvárásoknak: kiegyensúlyozott viszonyokat kell teremteni Magyarországon.

Ha valaki kételkedne az idegen érdekekkel is kapcsolatos feltételezésemben, arra kérem, gondolja végig, hogy az ország hány olyan irányítóját tudná megnevezni, akit nem külföldi erők emeltek magasba! I. Istvántól – Ugorjunk egy nagyot! – Horthyn, Szálasin, Rákosin, Kádáron át Antallig mindenki csúcsra juttatásában meghatározó szerepük volt a külföldi hatalmak képviselőinek. És gondoljon bele, hogy ugyan miért blokkolta Márki-Zay Péter nyolcvanezres követőt magáénak tudó oldalát az amerikai székhelyű Facebook egészen az előválasztás előtti hétig...

Azt se feledjük, hogy gyakorlatilag a hivatásos politikusi pályájuk előestéjétől mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc jelentékeny támogatást kapott a külföldi tőkés köröktől! Ám a helyzetükkel visszaélve – amiben különösen Orbán jeleskedett – nem egységbe fogták, hanem saját hatalmi vágyaiktól űzve egymás ellen mozgósították az embereket. Főleg Orbánnak ezt igencsak elnézték Nyugaton és Keleten egyaránt – amit persze megszolgált. Most azonban változni látszanak a geopolitikai viszonyok. Idehaza pedig beértek az újabb nemzedékek, kitermelve magukból egy új politikusi réteget is. 

Az ellenzéki előválasztás immár kétséget kizáróan megmutatta, hogy az ifjabbak hatni akarnak a magyar társadalom két nagy csoportjára – nevezzük őket konzervatívoknak, illetve progresszíveknek.

Immár a fiatalabb nemzedékek is a társadalmi kiegyezést szorgalmazzák a pusztító politikai hadviselés helyett. Az egyébként felkészültségét, intellektusát, kiállását tekintve az ország vezetésére szerintem kifejezetten alkalmas  Dobrev persze nem igazi opció. Egyszerűen azért nem, mert a férje Gyurcsány Ferenc. Vagyis a végrehajtó hatalom csúcsára kerülve, szándékától függetlenül, rajta keresztül tovább folytatódhatna a két tábor ádáz küzdelme, miként azt a jelenlegi kormányzó párt propaganda hadjárata is példázza. Ezért nyílhat meg az út a Karácsony–Márki-Zay kettős előtt, bármennyire is tiltakoznak ellenük Dobrev hívei és mások, illetve bármennyit bíráltam is a cikkeimben Karácsonyt mint főpolgármestert.   

Viszont helyzetbe kerülésük nem csupán egy kívülről a magyar társadalomra erőltetett elgondolás. Ezt az ellenzéki előválasztások különféle átszavazásai igazolják. Ezek azt jelzik, hogy főként a városi középrétegek már bárkivel kiegyeznének, aki nyugalmat ígér a békés polgári élethez. Nem mindent uraló, harcos vezérre vágynak, nem a mindent maga képére formáló akarnokra, hanem visszafogott, szalonképes irányítóra. Az pedig, hogy a kampány egyik pillanatában két olyan tőkés, mint Csányi Sándor, a legbefolyásosabb magyar bankár és Hernádi Zsolt, a legnagyobb magyar energetikai cég elnök-vezérigazgatója Karácsony Gergellyel együtt fotóztatta magát, számomra azt üzeni:

a Közép-Európában is terjeszkedő, a nemzetközi pénzvilághoz ezer szállal kötődő magyar tőkés körök szintén a változás, a váltás pártján állnak.

Hogy aztán Márki-Zayt, illetve Karácsonyt nem darálja-e be maga az ellenzéki gépezet, Dobrevet hozva ki az ellenzéken belüli nyertesnek, még a jövő talánya. Mint ahogy az is, hogy ha ez nem következik be, melyikük játssza majd a prímet egy lehetséges új kormányban. De ez utóbbi nem is lényeges. A már zajló közvélemény-kutatások döntik el, milyen lesz a kettejük közötti munkamegosztás az előválasztások második fordulójában, s még inkább a majdani parlamenti választásokon.

Ám mielőtt elgaloppíroznánk magunkat, azt azért ne feledjük, hogy ma még Orbán kezében összpontosul szinte minden hazai erőforrás. Őt ismerve, bizton állíthatjuk: kerül, amibe kerül, nem adja fel egykönnyen! De még ha ezt tenné is, véssük eszünkbe, hogy maga a rendszer, vagyis a kapitalizmus közép-kelet-európai formája – tehát nem az ógermán tulajdonformából kinőtt, nyugati változata, hanem az ázsiai termelési mód csökevényei révén a mai gondolkodásmódunkon is nyomot hagyott félperifériás variációja – marad. Márpedig sem egyik, sem másik, nem éppen kisember-barátságáról, adott történelmi helyzetekben a nyugati sem a humanizmusáról nevezetes...#

CÍMKÉP: Egymás mellé állították Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert – Dobrev azért nem igazi opció, mert szándékától függetlenül, rajta keresztül tovább folytatódna a két tábor ádáz küzdelme, miként azt a jelenlegi kormányzó párt propagandahadjárata is példázza.  (Fotó forrása: Index)